Vélemény

Egykori történelemtanárom elragadtatással beszélt Bethlen Gáborról, mint a hintapolitika nagymesteréről, aki úgy tudta megőrízni Erdély viszonylagos függetlenségét és békéjét, hogy zseniálisan egyensúlyozott az osztrákok és a törökök között, sohasem engedve meg, hogy egyik, vagy másik befolyása túlsúlyba kerüljön.

Egy korszak végén járunk – véli Bene Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A szegedi író, aki magát avitt figurának tartja, mert nem hisz  mindabban, amit a fogyasztói társadalom értéknek tekint, úgy véli, hogy egyrészt naivitás, másrészt nagyképűség azt gondolni, hogy – az eddigi összes civilizációval ellentétben – a mostani, a modern, nyugati örök érvényű lesz.

Ess, havaz, így lesz tavasz – mondogatta volt nagymamám, mert a nagymamák, általában az idősek bölcsek. Bölcsek, mert sok mindent értek és tapasztaltak. Megértek és megtapasztaltak. Tudják, hogy mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni.

A nyugat-antarktiszi Thwaites-gleccser rohamosan olvad. A ráirányuló nemzetközi figyelem magyarázata abban rejlik, hogy a hatalmas gleccser sorsa a klímaváltozás fordulópontjának számít.

Pro Domo. A latin szófordulat a legegyszerűbben azt jelenti, hogy valaki hazabeszél, kissé tágabb értelemben azonban azt, hogy belső, szakmai  ügyeket állít előtérbe. Nos, én ma délután, itt a rádióban, éppen a rádióról szeretnék beszélni, méghozzá nem csak úgy általánosságban, hanem a Marosvásárhelyi Rádióról, amely a hónap elején ünnepelte 65. születésnapját

A csatatéren hősi halált haltak mindenesetre – ha a másvilágból rátekinthetnének utóéletükre – valószínűleg nem örülnének a belőlük felépített legendáiknak. Mert a legendák csontig lerágják a hús-vér ember valódi énjét, leegyszerűsítik összetett életpályájukat, olykor ellentmondásos tetteiket, többrétegű hitvallásukat, közben számos elemet elvesznek, még számosabbat hozzátesznek. Egyszóval: az utókor csak kimerevített képet kap örökül a legenda által.

Ketyeg az óra. A hónap végéig a kormánynak el kell készülnie azzal a törvénytervezettel, amely módosítja a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó szabályozást.

Négyszáz napja tört ki az orosz–ukrán háború, hogy mikor ér véget, az megjósolhatatlan. Négyszáz napja figyeljük napról napra a frontról érkező híreket, próbáljuk kihámozni a propaganda szövetéből a valóságot.

Azt olvastam a minap, hogy a boldogságindexet mérő kutatást végeztek több országban, s noha a világjárvány múlta óta átlagban hat százalékponttal javult a helyzet, a vizsgált országok közül Magyarországon mondják magukat a legkevesebben boldognak.

Kertészkedem.
S közben Arany János egy csodálatos verse jut az eszembe. Ő is éppen kertészkedett, hallgatta a madarakat, szemlélte „a tiszta kék magasát”, ahonnan daruszó tévelygett alá. De egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szomszédban is szól egy magányos gerle, s lám ott egy „ifjú nő, szemfödél alatt. (…) Kevés ember jő látogatni/ az is csak elmegy hidegen: /Látszik, hogy a halott szegény volt/ szegény, s amellett idegen.”

Egy hét telt el Cseke Gábor halála után, de az elmúlt napokban pályatársai, olvasói, tisztelői, barátai és kulturális intézményvezetők részéről oly sok méltatás hangzott el, hogy kimondottan zavarban vagyok, mi is lehetne az, amit még nem írtak le pályájáról, életéről és hadd fogalmazzak így: mindenekelőtt erdélyi magyar értelmiségi hívatásáról.

Csaknem ötven éves szakmai múltamban a napi híradásoknak két fő fajtája létezett: az egyik, amelyik nevelni, a másik pedig amelyik tájékoztatni akart. Az egyik a szocializmusra, a másik pedig a rendszerváltás utáni időszakra volt a jellemző.