Vélemény

Miután az RMDSZ 1996-ban – fennállása óta először – belépett a kormányba, Teodor Meleşcanu, aki akkor éppen külügyminiszter volt egy magánbeszélgetésen a következőket mondta: „Tudjátok ti, hogy mit értetek el ezzel a döntéssel? Azt, hogy ezentúl Romániában ha egy kormány élvezni akarja a Nyugat támogatását, akkor titeket mindig be kell vennie a kabinetbe”.

Olvasom Mircea Toma médiaszakértő okfejtését arról, hogy miért nem hisznek a sajtónak a romániai lakosok, és miért bíznak vakon a közösségi médiának. Mivel korábban engem is foglalkoztatott a kérdés, hogy a lakosságnak miért csak 29 százaléka tartja megbízhatónak a sajtót, megosztom a hallgatóval, hogy mire jutottam a sajtó védelmében.

Élményközösségnek lehetne nevezni talán a csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklatra összegyűlő tömeget. Tömeget mondok, noha a szónak van egy enyhe pejoratív felhangja, de nem találok jobb szót a hatalmas emberáradat megjelölésére.

Lassan lejáró szavatosságú államelnökünknek néhány éve sikerült az a ritka performansz, hogy – németként románnál jobb románná válva – egy hangsúlyosan nemzeti állam első emberévé avanzsáljon. Klaus Iohannis (született Johannis) ma már a Román Köztársaság elnöke. Második ciklusát tölti.

Az én korosztályom emlékezetében még mindig reklámszlogenként él a mondat: „Lenin élt, él és élni fog”. Az egykori nagy orosz forradalom vezetőjének mitizált alakjából jelzőt is formáltak, azaz minden lenininek neveztetett, ami az egykori, kommunista utópiát hajszoló évtizedek ideológiájára utalt. Ilyen volt például a „lenini sajtó” kifejezés.

Külön magyarázat kellenne arra, hogy hány tanügyi szakszervezet működik az országban, hogy a demokrácia jegyében kihez és mihez csatlakoznak az iskolák, egyáltalán létezik-e sok-sok intézményben helyi szakszervezet, milyen az, amikor online szavazással döntenek a sztrájkról, amely lehet karszalagos japán, lehet figyelmeztető, lehet részleges és lehet általános.

Ha minden igaz, akkor két héten belül lemond a Nicolae Ciucă vezette kormány, majd az államfő – miután hazaérkezett a dél-amerikai pampákról és mielőtt elutazna az izraeli lankákra – kinevezi Marcel Ciolacu-t miniszterelnöknek, akinek programját és kormányát a koalíciós pártok rekordidő alatt megszavazzák a parlamentben, hogy gyermeknapra már új kormánya legyen az országnak.

A könyvekben már az írók, költők, filozófusok sem hisznek. Nem kellett kivárni a Ray Bradbury vizionálta hatósági olvasási tilalmat, a könyvégetés állami támogatását, a könyv mára sokak szerint halott, legfeljebb haláltusáját vívja.

Beke Mihály András legújabb esszékötete önmagunk jobb megismeréséhez segít hozzá. Számomra egyik legérdekfeszítőbb írás a könyvből a Lesz-e szobra Ceaușescunak? című esszé volt, meghatározva az egész kötet alaphangulatát.

Jan Pisani-Ferry német közgazdász hívta fel a figyelmet arra, hogy a geopolitika (melyen a szerző világhatalmi törekvéseket ért) és a világgazdaság felvirágoztatására való törekvés két, merőben eltérő gondolkodásmódot képvisel, melyek lényegüknél fogva összeegyeztethetetlenek.

Az idősebbek emlékeznek talán az egykori szovjet filmek elején körbe forgó szoborra, amely a máig létező, legjelentősebb szovjet/orosz filmgyárnak, a Moszfilmnek a logója. Egy munkásférfi és egy földműves nő áll egymás mellett egyik lábukkal előre lépve, egyik karjukat előre lendítve, a férfi kezében kalapács, a nőében pedig sarló egymáshoz érintve.

A romániai rendszerváltás után meglehetősen gyorsan átalakult a hazai magyar irodalmi és művelődési folyóiratok rendszere. A régiek közül volt, amelyik megőrizte a nevét és tartalmilag alakult át, rövidebb távon új folyóiratok jelentek meg, hogy majd jónéhányan, hosszabb távon, el is tűnjenek.