Vélemény

Szomorú a történelmi épületeink sorsa. Az ingatlanok kálváriája a második világháborút követő impériumváltás és az ideológiai berendezkedés megváltozása idején kezdődött, amikor államosítás címén számos kastély, udvarház, lakás, bérház, iskola, kolostor, közösségi ingatlan az egyén vagy a közösség tulajdonából az állam tulajdonába ment át.

Az izraeli történések láttán szinte már hihetetlen, hogy akadhatnak embercsoportok, melyeket az embertelen tettek örömmámorral töltenek el. Még a palesztinokkal rokonszenvezőkről sem lettem volna képes ezt feltételezni. Pedig tudom a palesztinoknak is vannak súlyos sérelmeik. Sőt!

Meg tudnák-e mondani, kedves hallgatók, hogy a politikai beszédekben melyik a két leggyakrabban elhangzó vagy leírt szó? Szerintem a „hős” és a „szent”. Ez persze nem jelenti azt, hogy e két szónak ne lenne nagyon is komoly tartalma.

A két új magyar Nobel-díjjal összefüggésben sokféle magyarázat, értelmezés elhangzott az utóbbi napokban a tudomány nemzeti vagy nemzetközi jellegével, az intézményi háttérrel és az oktatással kapcsolatban.

Apám három éves volt 1928-ban, amikor megkezdte adását a román közszolgálati rádió. Nagyapám Diószegen az elsők között vásárolt egy vevőkészüléket, így apám szinte a rádió mellett nőtt fel.

Madarat lehetett volna fogatni velem, amikor Majtényi Ági felkért, legyek a rádió tudósítója. Bogdán Tibivel az együttműködés nemcsak munka volt, hanem tanulás is, sokat tanultam tőle, azt is, hogy mi az igazi szerkesztői munka.

Minap nyolcvanas éveikhez közeledő vagy már azokat taposó újságírókkal beszélgettem. Aktívak, örökmozgók, szellemileg frissek, érdeklődők és naponta bejárnak a szerkesztőségbe aprópénzért lapot készíteni.

A dollár lassúdad hanyatlása a Rubel és a Jüan gyors térnyerését is jelenti. Szögezi le már cikke címében a Welt gazdasági szakértője Eduard Steiner. Amerika az orosz-ukrán háborúban való szinte már közvetlen részvételével nyilván nem erre számított.

Már régóta próbálom megfejteni, melyik belső szervemből fakad magyarságom. Természetesen a szívemből – vágom is rá rögtön, hiszen érzelmi kötődésem a döntő. Természetesen az agyamból is – tenném hozzá, hiszen gyerekkori emlékeim, hosszúra nyúlt életem tapasztalatai is szervesen kötnek a magyar hazához, akárcsak annak a belátása, hogy „a nagyvilágon e kivűl” nincsen számomra hely. S persze a gyomorból is eredeztethető a nemzeti identitástudat, legalábbis, ha azt mondjuk, hogy csak a magyar haza adhat ételt, munkát, kenyeret.

Kedves hallgatóim! Mai jegyzetem témájához legalább öt irányból kellenne elindulni. Az első a magyar képzőművészet történelmének immár különálló fejezete, a nagybányai művésztelep, amely 1896-es indulásától, háborús megszakításokkal, egészen 1936-ig ontotta magából azokat az alkotásokat, amelyek ma hihetetlen értékeket képviselnek itthon, Magyarországon és szerte a világon.

Daniel Zugravu húsz évvel ezelőtt ment ki Olaszországba. Veronában három hónapig utcáról utcára járva keresett munkát. Ma szállodatulajdonos Romeó és Júlia városában és nemrég visszatért Romániába, hogy befektetési lehetőségeket keressen szülőhazájában.

164 éve született, 94 éve hunyt el Elek apó. Az utódok emlékezete sajnos szelektív, Benedek Elekről ma már többnyire csak a mesemondó jut az eszünkbe, noha éppen olyan jelentős újságíró, író, országgyűlési képviselő is volt.