Tudják hol a helyük

Örvendetesen aktív az Állami Zsidó Színház. Júniusban két bemutatót is tartott ? egy hónap alatt. Sőt, egy hétig vendégszerepelt az Amerikai Egyesült Államokban ? tartva ezáltal a kapcsolatot a Romániából elszármazott zsidókkal. Folytatva a hagyományt ? amit folytatni is kell! Mert nagyon kevés zsidó színház van világszerte. Kötelességét teljesíti. (tovább…)

Continue Reading

Grexit

A görög válság ? mely leginkább nem is gazdasági hanem, és mindenekelőtt, politikai krízis ?  beigazolni látszik a körkörös időről való filozófiai elmélkedéseket, most már csak az kérdés, hogy annak Platon-i, Marcus Aurelius-i, vagy esetleg Nietzsche-i változata írja le jobban az (Borges által fölvetett) ?örökkévalóság ciklikus jellegét?. (tovább…)

Continue Reading

Grexit?

A görög kormány, miután a hitelezők képviselői nem fogadták el a görögök javaslatát, gyakorlatilag megszakította a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat, és a helyzet megoldását a görög állampolgárokra bízza. Mivel pedig borítékolható, hogy az állampolgárok többsége nem fogadja majd el azokat a drasztikus megszorításokat, melyeket a hitelezők előírnának számukra, maguk is inkább a várható következményekre igyekszenek felkészülni. (tovább…)

Continue Reading

Interjú Frunda Györggyel

Műsorunkban a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa és nagy tapasztalattal rendelkező politikus, Frunda György elemzi a jelenlegi romániai politikai helyzetet. Higgadtan, érvekkel, de szókimondóan beszél arról, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügynökség túllépte alkotmányos jogkörét, hogy vissza kellene állítani a parlament tekintélyét, de nem kerüli meg az RMDSZ demokrácia-deficitjének kritikáját sem.

Continue Reading