Az a tény, hogy Klaus Johannis megengedhette magának, hogy egy ? a Tusványoson előterjesztett javaslat miatt ? Tőkés Lászlótól visszavonja az általa ? minden kétséget kizáróan megérdemelt ? Románia csillaga kitüntetést, arra vall, hogy a jelenlegi helyzetben a román hatalom gyakorlatilag bármit megengedhet magának. (tovább…)
Continue ReadingFa a háztetőn
Éppen ilyenkor, márciusban történt. Öt esztendővel ezelőtt, Kézdivásárhely főtéren, készítettem néhány felvételt a múzeum szomszédságában levő patinás épületről, amelynek a tetején kinőtt egy fa, a tetőt magát pedig körbevette az elszáradt fű sárga csíkja. Két év múlva, immár nyáron, megint lefényképeztem ugyanazt az épületet, a látvány csupán annyiban változott, hogy a fa láthatóan megnőtt és a fű a tetőn kizöldült, a falak pedig méginkább vékonyodtak az addig lepergő vakolattól. (tovább…)
Continue ReadingUnitárius igehirdetés, március 13.
Kelemen Szabolcs, szentegyházi unitárius lelkész hirdet igét.
Continue ReadingJó nekünk a román – magyar
Hallgassa meg!
Continue ReadingSzerelmes Észpresszó
A mai Észpresszóban a Heti interjú helyett Irodalmi rovatunk jelentkezik, benne Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című kötetéből a Szerelem…
Continue ReadingÉszrevehetnénk
A romániai olaszok negyedévenként megjelenő lapja, a SIAMO DI NUOVO INSIEME, gyönyörű kivitelezésű lap, és jó anyagokat tartalmaz. Azért mondhatjuk ezt, mert az olaszul írt cikkeknek közlik a fordítását is, különben csak nézegetnénk. Tehát hozzáférhető más romániai olvasó számára. S a lap szerkesztői nemcsak a köldöküket nézik, hanem észrevesznek másokat is. (tovább…)
Continue ReadingAsszonyképző
?A természet tudatosan ad levelet a fának, rövid életet a májusi cseresznyének, erőt a Nőnek.? ? állítja mai vendégünk, Sütő Annamária.
Continue ReadingÁllam és fb-vezérelt elnöke
Tagadhatatlanul van abban némi balkáni smakk, akarom mondani fokhagymás-póréhagymás buké, ha 2 prominens kisebbségi verekedik össze egy román nemzeti kitüntetés fölött. Bár ezt kevesen fogják föl humorosan, és még kevesebben értékelik a maga helyén Tőkés kitüntetésének visszavonását, az eset bekerül(t) a román-magyar elhúzódó civakodások politikai történetébe: apró, de jellemző epizód, ami a sok hozzászóláson túl, vagy azok ellenében, megér egy további misét. (tovább…)
Continue ReadingSzalamandrák éjszakái
Nemrégiben mutatták be a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban kolléganőnk, Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című, a Bookart kiadó gondozásában 2015-ben megjelent…
Continue ReadingMűvelődési élet a ’70-es években
A ?70-es évek bukaresti kulturális életéről és annak országos kisugárzásáról beszélgettünk Csutak Istvánnal a Garabonciás együttes alapítójával, H. Szabó Gyulával a Kriterion könyvkiadó igazgatójával, Boros Zoltánnal a közszolgálati televízió magyar adásának egykori főszerkesztőjével és Rostás Zoltán szociológussal, A Hét című hetilap, a rádió és a televízió egykori szerkesztőjével. (tovább…)
Continue ReadingEgység és demokrácia
A szlovákiai választások számunkra is fontos tanulságokkal szolgálhatnak.
Mindenekelőtt arra figyelmeztetnek, hogy a kisebbségi létben összefogás nélkül nem boldogulhatunk. Az összefogás, az oly gyakran hangoztatott egység persze veszélyekkel is járhat. Ha az egységet egyszínűségként, egyetlen alternatíva merev követéseként értelmezzük életveszélyes is lehet számunkra. (tovább…)
Continue ReadingGaál András – 80
Kedves hallgatóim, holnap, március 5.-én este hat órakor Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum öt termében, a nyolcvan éves Gaál András születésnapját köszöntő, a képzőművész eddigi munkásságára visszatekintő gyűjteményes kiállítást nyitnak meg és életét, alkotásait összefoglaló monográfiát is bemutatnak. A jelenleg Magyarországon élő művészt az erdélyi és általában a magyar tajképfestészet megújítójaként tartják számon, de tevékenysége ezernyi szállal kötődik Csíkszeredához. (tovább…)
Continue Reading