Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap határozottan elítélte Ferenc pápának az örmény népirtásról mondott szavait. Miután a katolikus egyházfő a Rómában bemutatott vasárnapi miséjén a huszadik század első népirtásának nevezte az örmények elleni, száz évvel ezelőtti török vérengzést, Törökország visszahívta szentszéki nagykövetét.
Continue ReadingBéketerv a jemeni belháborúra
Négypontos béketervet hirdetett meg tegnap Irán a jemeni belháború megoldására, beleértve egy azonnali tűzszünetet, belső párbeszéd megkezdését és széles alapú nemzeti kormány megalakítását.
Continue ReadingKiskorú áldozatok is lehettek
Négyszáz ember a tengerbe veszhetett amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó vasárnap elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között – közölte túlélők beszámolói alapján a Save the Children nevű nemzetközi humanitárius szervezet tegnap este.
Continue ReadingMenedékjogot kapnak a szíriaiak
Válságtanácskozást tartottak tegnap Athénban a bevándorlók egyre növekvő száma miatt. A görög kormányfő elnökletével lezajlott ülés résztvevői úgy határoztak, hogy a szíriai menekülteknek megadják a továbbutazáshoz szükséges dokumentumokat – jelentette a görög állami televízió.
Continue ReadingVasárnap jelenti be indulását Hillary Clinton
Hillary Clinton a tervek szerint vasárnap, a Twitteren jelenti majd be hivatalosan is, hogy megpályázza a demokraták elnökjelöltségét ? értesült a Guardian. (tovább…)
Continue ReadingÁll a bál a Le Pen famíliában
Fegyelmi eljárást indított a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) vezetője, Marine Le Pen saját apja, egyben a párt alapítója és egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen ellen. Marine Le Pen mindezt a TF1 televízió műsorában jelentette be csütörtök este, hozzátéve: azt szeretné, ha a tiszteletbeli elnök, a 86 éves Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. (tovább…)
Continue ReadingNincs pénz Észak-Korea segélyezésére
Nincs elég pénz Észak-Korea humanitárius segélyezésére az ENSZ egy friss jelentése szerint. A segélyezést nehezíti, hogy a Phenjan elleni legújabb amerikai szankciók tavaly bizonyos programok felfüggesztésére kényszerítették az ENSZ szakosított szervezeteit ? számolt be Valerie Amos, ENSZ-főtitkár. (tovább…)
Continue ReadingFerenc pápa a gyermekek védelmében
A társadalom peremén élő és a háborúk áldozataivá váló gyermekek védelmében emelte fel szavát Ferenc pápa tegnap a római Szent Péter téren tartott általános audiencián. Ferenc pápa úgy fogalmazott, minden kirekesztett és magára hagyott gyermek, aki az utcán vagy alamizsnából él, iskola és gondozás nélkül, segítségért kiált, és ?azt a társadalmi rendszert vádolja, amelyet mi, felnőttek építettünk ki?. (tovább…)
Continue ReadingTerrortámadásra készülőket vettek őrizetbe Odesszában
Az ukrán biztonsági szolgálat vezetőjének tanácsadója elmondta: az őrizetbe vett 10 személy házilag készített pokolgépekkel készült merényletet végrehajtani a holnapi odesszai ünnepségen. (tovább…)
Continue ReadingAthén és Moszkva közös tervei
Oroszországi mezőgazdasági vegyesvállalatok megalapítását tervezi Athén és Moszkva, hogy ezek révén Görögország meg tudja kerülni az európai uniós országokra kivetett orosz élelmiszer-behozatali embargót. (tovább…)
Continue ReadingElsüllyedt egy orosz halászhajó
Oroszoroszország keleti részén található Ohotszki-tengeren mára virradóra bekövetkezett hajótörésben 54-en életüket vesztették, a legénység 15 tagját még keresik. A hajón összesen 132-en tartózkodtak: 78 orosz és 54 külföldi állampolgár. (tovább…)
Continue ReadingVízkorlátozást rendeltek el Kaliforniában
A súlyos aszály miatt a településeknek 25 százalékkal kell csökkenteniük a vízfelhasználásukat. A kormányzó által elrendelt korlátozás a lakosságra, a vállalatokra, a farmerekre és más fogyasztókra egyaránt kiterjed.
Continue Reading