Várhatóan mai ülésén fogadja el a kormány a közalkalmazottak bérezéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet. Ez annak a következmény, hogy a kabinetnek sikerült hétfőn közös nevezőre jutnia a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel tartott háromoldalú találkozón. Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter kijelentette: a mai kormányülésen napirendre kerülő sürgősségi kormányhatározat-tervezet szerint idén augusztustól a közszférában dolgozók fele részesül valamilyen formában bérkorrekcióban. (tovább…)
Continue ReadingMódosította a dohányzásról szóló törvényt a szenátus
Megszavazta tegnap a szenátus a dohányzásról szóló törvény módosítását. Eszerint megengedett lenne a dohányzás az erre a célra teljesen elválasztott, elszigetelt, és megfelelően kijelzett zárt helyiségekben is. A módosítások értelmében a zárt, nyilvános teret úgy határozzák meg, mint közösségi használatra szánt, minden oldalról falakkal határolt, és tetővel vagy plafonnal rendelkező tér, kivéve lakások. (tovább…)
Continue ReadingOnline is beszerezhetők lesznek az építkezési engedélyek
A területrendezési és urbanisztikai törvény módosítása értelmében kötelezővé teszik a polgármesteri hivatalok számára, hogy elektronikusan is fogadják az építkezési engedélyek kibocsátására vonatkozó kéréseket, illetve hogy ki is bocsássák ezeket az iratokat egy elektronikus aláírással ellátva. (tovább…)
Continue ReadingColectiv-tragédia: lezárult a nyomozás
Elkészült a vádirat a Colectiv klubban történt tűzeset ügyében. A bukaresti szórkozóhely három tulajdonosát, továbbá a tűzijátékokat forgalmazó vállalat tulajdonosát és egyik alkalmazottját hamarosan bíróság elé állítják gondatlanságból elkövetett emberölés-, valamint a biztonsági és munkavédelmi előírások be nem tartásának vádjával. (tovább…)
Continue ReadingPártelnök marad-e Liviu Dragnea?
Erről szerdán dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége. (tovább…)
Continue ReadingÚjabb miniszter távozik
Benyújtotta lemondását Aura Răducu, az európai uniós forrásokért felelős minisztérium vezetője, aki ma közleményben hozta nyilvánosságra lemondását. (tovább…)
Continue ReadingFrissül a Világörökség-lista
Év végéig frissítik a román hatóságok azon helyszíneknek a jegyzékét, amelyeket a Világörökség-listára javasolnak, miután a jegyzéket 1991 óta nem…
Continue ReadingMegsürgetik a személyi igazolványok kiállítását a választások idejére
Otthonról is megújíthatják lejárt személyazonossági igazolványukat azok, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudják elhagyni az otthonukat ? közölte hétvégén a Belügyminisztérium. (tovább…)
Continue ReadingEgy korty könyv- ünnepi könyvhét Kolozsváron
Tegnap délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre. (tovább…)
Continue ReadingKönyvbemutatóval és ünnepi gálával köszöntötték Kallós Zoltánt
Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja 90. születésnapját szombaton este ünnepelték meg a Kolozsvári Magyar Operában. Az eseményen bemutatták Csinta Samu újságíró, író A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvét. (tovább…)
Continue ReadingSzatmárnémetiben ülésezett az SZKT
Szombaton Szatmárnémetiben, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tartotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati kampánynyitó rendezvényét, amelyen Kelemen Hunor, szövetségi elnök felsorolta azokat a prioritásokat, amelyeket az RMDSZ 2016-os önkormányzati választási keretprogramja foglal össze. (tovább…)
Continue ReadingA kisebbségi nyelvhasználati jogokról
Vegye figyelembe maximálisan az adott tagállamban élő kisebbségek érdekvédelmi szervezeteinek javaslatait a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját vizsgáló monitoring…
Continue Reading