A marosvásárhelyi polgármester megerősítette: nem lesznek kétnyelvűek az új utcanévtáblák, amelyekre a hónap elején írták ki a közbeszerzési eljárást. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) szerdán hívta fel a figyelmet, hogy olyan „kétnyelvű” táblák beszerzésére írt ki versenytárgyalást, amelyeken a méretüknél fogva nem is férhet el a két felirat.
Continue ReadingSzakítás körvonalazódik a kormány és a Nemzetközi Valutaalap között
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a román államháztartási hiány 2016-ban mintegy 3 százalék lesz, 2017-ben ennél nagyobb, s így meghaladja az általa javasolt 1,5 százalékot. A kormány nem tágít.
Continue ReadingPetre Roman is a vádlottak padjára kerül a bányászjárás ügyében
Petre Roman exkormányfő, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Athanasie Stănculescu egykori védelmi miniszter ellen is vizsgálat indul emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, a bányászjárásként ismert 1990. júniusi véres események kapcsán. A legfőbb ügyész mindhárom esetben az államfői hivatalhoz fordult, a miniszteri felelősségről szóló törvény értelmében ugyanis az egykori tárcavezetők ellen csakis az elnök kérheti a bűnvádi eljárás megindítását (képviselő vagy szenátor ellen a törvényhozás).
Continue ReadingLemond a szexista oktatási államtitkár
Lemondásra kényszerült az oktatási minisztérium államtitkára, miután a tisztségével összeegyeztethetetlen, szexista kijelentéseket tett egy dévai sajtókonferencián. (tovább…)
Continue ReadingBűnvádi eljárás indult Iliescu és Măgureanu ellen
Vádat emelt a főügyészség Ion Iliescu és Virgil Măgureanu ellen. A volt államfőt és a Román Hírszerző Szolgálat egykori igazgatóját emberiesség ellen elkövetett bűncselekménnyel gyanúsíthatják meg az 1990. júniusi bányászjárás ügyében. A 85 éves Iliescu egy órát töltött ma délelőtt a bukaresti főügyészségen, távoztakor azonban nem nyilatkozott a sajtónak. A rendszerváltás óta ő az első államfő, akit ellen vádat emeltek. (tovább…)
Continue ReadingKomoly fenntartásai vannak az IMF-nek
A Nemzetközi Valutaalap aggódik, hogy a bukaresti kormány kellően elkötelezett-e a vállalt szerkezeti reformok véghez vitelében ? áll az elnöki hivatal közleményében. A dokumentum szerint a washingtoni pénzintézetnek komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy Románia teljesíti-e a feltételeket ahhoz, hogy rugalmas hitel formájában egy újabb, sorozatban a negyedik megállapodást is megkösse Bukaresttel. (tovább…)
Continue ReadingRomániai egyetemek a kelet-európai rangsorban
Ismét orosz, cseh és lengyel egyetemek taroltak a Quacquarelli Symonds kelet-európai és közép ázsiai egyetemi rangsorában. A 2015/16-os év listája ma hajnaltól nyilvános. A TOP 10-ben idén sincs sem romániai, sem magyarországi egyetem. Az itthoni felsőoktatási intézmények közül a Bukaresti Tudományegyetem szerepelt a legjobban, a 36. helyre sorolták. (tovább…)
Continue ReadingPozitív jelek Románia és Magyarország viszonyában
Magyarország teljes mértékben nyitott arra, hogy Romániával pragmatikusan, normálisan együttműködjön ? nyilatkozta az MTI-nek Szijjártó Péter. A magyarországi külgazdasági és külügyminiszter szerint bár a két ország viszonyában sok még a megoldandó kérdés, egyértelműen látszanak a pozitív jelek. (tovább…)
Continue ReadingAz 1956-os magyar forradalomra emlékeznek Bukarestben
Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából Kinszki Imre Töredék című fotókiállítása nyílik meg holnap este fél 7-től a bukaresti Balassi Intézetben. A tárlatmegnyitón jelen lesz az 1901 és 1945 között élt fotóművész lánya, Kinszki Judit is. Ezt követően Zalai Antal hegedűművész ünnepi szólóestje következik. (tovább…)
Continue ReadingRMDSZ: Nincs szükség a levélben való voksolás bevezetésére
Alaptörvénybe ütközőnek tartja az RMDSZ a levélben történő szavazásról kidolgozott törvénytervezetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök bejelentette: az RMDSZ az alkotmánybírósághoz fordul, ha a képviselőházban nem javítanak a szenátus által már elfogadott jogszabályon. (tovább…)
Continue ReadingIsmét rács mögé kerülhet Elena Udrea
A Képviselőház jogi bizottsághoz került ma a korrupcióellenes ügyészség kérése Elena Udrea előzetes letartóztatásáról. A jogi bizottságnak három nap áll a rendelkezésére, hogy elkészítse a jelentését az ügyben, és csak ezt követően szavaz a plénum a politikus előzetes letartóztatásáról ? adta hírül az Agerpres. (tovább…)
Continue ReadingVádat emeltek Csibi Barna ellen
Fasiszta, rasszista és xenofób ideológiák nyilvános terjesztése miatt vádat emelt a legfelsőbb ügyészség Csibi Barna ellen. A vádpontok között az…
Continue Reading