A lengyel állami légitársaság (LOT Polish Airlines) gépei hetente négyszer, kedden, szerdán, szombaton és vasárnap indulnak Lengyelország fővárosába. A jegyek árusítását már megkezdte a vállalat.
Continue ReadingBörtönbe kerül a legfelsőbb bíróság egyik tagja
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte bűnsegédletért egyik, tisztségéből felfüggesztett tagját a legfelsőbb bíróság. Georgeta Barbălată bíró ellen a korrupcióellenes ügyészség emelt vádat, amiért – bizalmas hivatali információkkal visszaélve – arra figyelmeztette Mihai Vladot, a belügyi titkosszolgálat Ilfov megyei vezetőjét, hogy a DNA látókörébe került, és az ügyészek házkutatást készülnek tartani nála. (tovább…)
Continue ReadingFokozottabb munkahelyi védelem a kismamákért
A mától érvényes erre vonatkozó módosítások szerint a várandós nők és azok az édesanyák, akik még szoptatják gyermeküket, egy orvosi papírral kell igazolják állapotukat, és amennyiben ezt megtették, a munkaadónak kötelessége megvizsgálni, hogy a munkakörülményeik veszélyt jelentenek-e az állapotukra. (tovább…)
Continue ReadingZajlik a képességvizsga és az érettségi
József Attila Áldalak búval, vigalommal című versét és a Kincses Képeskönyv sorozat nagyváradi kötetének egyik részletét kapták a nyolcadikosok a tegnapi országos képességfelmérő anyanyelvi próbáján. A diákok ma matematikából vizsgáztak. (tovább…)
Continue ReadingTilos a legionárius és vasgárdista jelképek használata
Erről tegnap döntött a képviselőház, miután három liberális honatya törvénymódosítást terjesztett be a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében tilos háborús bűnösök emlékét ápolni. A módosított rendelkezés megállapítja, hogy a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül, amely 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét egyebek mellett Vasgárda név alatt.
Continue ReadingKimozdul a holtpontról az elakadt ingatlan-kártérítések ügye?
A kommunizmus idején államosított ingatlanokért járó, elakadt kártérítéseket próbálja kilendíteni a holtpontról egy frissen elfogadott sürgősségi rendelettel a kormány. A jogszabály a hiányos kártérítési dokumentációk esetében segíti a döntéshozatalt azzal, hogy a hiányzó információkat „vélelmezett” adatokkal pótoltja.
Continue ReadingVisszatérés a pártlistás szavazáshoz
Azokban a megyékben, amelyekben a magyarság számarányát tekintve jelentős kisebbségben van, a parlamenti mandátum megszerzésének újbóli esélyét látják abban, hogy megszüntették az egyéni választókerületes szavazást, és bevezetik a pártlistás szavazást.
Continue ReadingJóváhagyta az új parlamenti választási törvényt a képviselőház
Ezzel a jogszabállyal Románia, kisebb módosításokkal ugyan, visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez. A szenátus által már korábban megszavazott jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak pedig 136 tagja lesz. A parlamenti küszöb ötszázalékos marad.
Continue ReadingNyílt szezonban zárták be Hargita megye legnépszerűbb termálfürdőjét
Engedély híján nem üzemelhet a Hargita megyei Maroshévíz (Topliţa) két termálvizes strandja. A hatóságok több mint száz év után jöttek rá, hogy a létesítmények termálvizet használnak – törvénytelenül.
Continue ReadingMa döntenek az Adótörvénykönyvről
Ma szavaz a képviselőház a kormány által beterjesztett, áfacsökkentést tartalmazó adótörvény-tervezetről. Guillermo Tolosa, a Nemzetközi Valutalap Romániáért felelős képviselője szerint jelentős államháztartási hiányt okozhat az általános áfakulcs 24 százalékról 19 százalékra való csökkentse. (tovább…)
Continue ReadingÚj nemzetvédelmi stratégia
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta tegnap a parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját. Ezt Klaus Johannis államfő terjesztette hétfőn a törvényhozás elé. A parlament azt is jóváhagyta, hogy Románia két NATO-vezénylési központot fogadjon be, amelyek Bukarestben működnek majd. (tovább…)
Continue ReadingÚjra meghiúsult a Kárpátokat átszelő autópálya terve
Az Országos Autópálya Társaság (CNADNR) hivatalosan is megerősítette: érvénytelenítették a Brassó-Comarnic autópálya koncessziójára meghirdetett eljárást, mivel a kijelölt Vinci-Strabag-Actor konzorciumnak nem sikerült bankhitelt szereznie az építési költségek fedezésére. (tovább…)
Continue Reading