X. Aradi Nemzeti Kisebbségek Fesztiválja

Immár tizedik alkalommal kerül sor az Aradi Nemzeti Kisebbségek Fesztiváljára. A program ma délelőtt 11 órakor kezdődött a Városháza dísztermében. Adásunkkal egyidőben a Salacz-parkban külön-külön sátorban mutatkoznak be az aradi nemzetiségek. A magyar sátrat idén Kisiratos, Simonyifalva és az RMDSZ Nőszervezete rendezte be. (tovább…)

Continue Reading

Lezárt a templomok helyreállítását célzó program

Lezárult az a magyar-román közös program, amelynek révén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és partiumi templomokat, műemlékeket állítottak helyre, illetve fejlesztettek látogatóbaráttá. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával megvalósult projekt hat évvel ezelőtt és három ütemben valósult meg – közölte Kondra Laura, az ügynökség igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. (tovább…)

Continue Reading

Indul a Medgyesi Közép-Európai Filmfesztivál

Szeptember elsején kezdődik az 5. Medgyesi Közép-Európai Filmfesztivál. Az ötnapos rendezvény alatt hét közép-kelet-európai ország, valamint a nemzetközi filmvilág alkotásaival ismerkedhetnek meg a filmrajongók és a filmes szakemberek. A fesztivál szeptember 24-e és 27-e között Bukarestbe költözik ? áll a Bukaresti Magyar Intézet szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. (tovább…)

Continue Reading

Csíky András 85 éves

Ma töltötte 85-ik életévét Csíky András Jászai Mari- és Szentgyörgyi István-díjas színművész. A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a magyar nyelvű színjátszás egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb alakja 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. (tovább…)

Continue Reading