A kormánypártok és az ellenzéki alakulatok vezetői is aláírták azt a törvénymódosítási javaslatot ma, amely bírói felhatalmazáshoz kötné a távközlési cégek által kezelt személyes adatokhoz való hatósági hozzáférést. (tovább…)
Continue ReadingÜlésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács
Lassul a gazdaság
Megszorításokra szólít fel a hitelminősítő
Megállapodott a kormányfő a fogyatékkal élők képviselőivel
Romániának közvetlen érdeke, hogy korszerű haditechnikát gyártó hadiipara legyen - ez volt az egyik következtetése a Legfelsőbb Védelmi Tanács csütörtöki ülésének, amelynek a napirendjén a biztonsági kihívásokra adott válaszlépések is szerepeltek.
Az elnöki hivatal beszámolója szerint a testület elemezte az ukrajnai háború fejleményeit és ezek hatását a Fekete-tenger térségére, illetve megvitatta a 2025-2034-es időszakra szóló haderőfejlesztési programot is. Az ülés végén a CSAT tagjai elemezték és jóváhagyták a közös biztonság- és védelempolitika területére vonatkozó polgári paktum romániai megvalósításáról szóló tervet.
" ["post_title"]=> string(42) "Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ulesezett-a-legfelsobb-vedelmi-tanacs-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-20 13:55:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:55:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442838" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3225 (24) { ["ID"]=> int(442836) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-20 13:53:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:53:57" ["post_content"]=> string(823) "A korábbi 3,4 százalékról 2,8 százalékra módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becslését az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság. A testület 2025-re 3,5 százalékos, 2026-ra pedig 3,7 százalékos GDP-növekedést prognosztizál.
Ezt követően lassul a gazdaság növekedésének üteme, 2027-ben 3,3 százalékra, 2028-ban pedig 2,9 százalékra. A bizottság idén a jegybank által előre jelzett 4 százaléknál magasabb, 4,5 százalékos inflációra számít, amely jövőre 3,8 százalékra, 2026-ban pedig 2,9 százalékra lassul. A bizottság szerint a nettó átlagbér 2024-ben 14,8 százalékkal 5066 lejre nő.
" ["post_title"]=> string(18) "Lassul a gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "lassul-a-gazdasag-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-20 13:53:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:53:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442836" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3223 (24) { ["ID"]=> int(442834) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-20 13:53:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:53:11" ["post_content"]=> string(742) "A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő ügynökség szerint Romániának sürgősen intézkedéseket kell hoznia az Európai Unióban legnagyobbnak számító költségvetési hiány növekedésének korlátozása érdekében, hogy ne veszítse el a befektetésre ajánlott besorolást.
Gazdasági szakértők szerint előfordulhat, hogy Romániának, amely valamennyi nemzetközi hitelminősítő ügynökségtől kapott ilyen minősítést, be kell fagyasztania a kiadásokat és növelnie a bevételeket, hogy 2027-től a GDP 3%-os európai határértékre csökkentse hiányát.
" ["post_title"]=> string(49) "Megszorításokra szólít fel a hitelminősítő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "megszoritasokra-szolit-fel-a-hitelminosito" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-20 13:53:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:53:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442834" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3230 (24) { ["ID"]=> int(442831) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-20 13:52:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:52:17" ["post_content"]=> string(888) "Marcel Ciolacu kormányfő megállapodott a fogyatékkal élők egyesületeinek képviselőivel a Victoria-palotában a jogszabályok módosításáráról azért, hogy a súlyos látássérültek és más súlyos fogyatékkal élők jövedelme olyan szinten maradjon, amely biztosítja a tisztességes életszínvonalat.
A megállapodás szerint a kormány munkacsoportja hét végéig elküldi az érintetteknek a törvény módosítási javaslatait. Az egyesületek képviselőitől egy héten belül várják az álláspontot. A kormány szerint idén novemberben már módosulni fog a törvény a fogyatékkal élők javára. A Romániai Látássérültek Egyesületének tagjai tegnap a kormánypalota előtti téren tüntettek.
" ["post_title"]=> string(66) "Megállapodott a kormányfő a fogyatékkal élők képviselőivel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "megallapodott-a-kormanyfo-a-fogyatekkal-elok-kepviseloivel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-20 13:52:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:52:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442831" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3226 (24) { ["ID"]=> int(442838) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-20 13:55:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:55:24" ["post_content"]=> string(805) "Romániának közvetlen érdeke, hogy korszerű haditechnikát gyártó hadiipara legyen - ez volt az egyik következtetése a Legfelsőbb Védelmi Tanács csütörtöki ülésének, amelynek a napirendjén a biztonsági kihívásokra adott válaszlépések is szerepeltek.
Az elnöki hivatal beszámolója szerint a testület elemezte az ukrajnai háború fejleményeit és ezek hatását a Fekete-tenger térségére, illetve megvitatta a 2025-2034-es időszakra szóló haderőfejlesztési programot is. Az ülés végén a CSAT tagjai elemezték és jóváhagyták a közös biztonság- és védelempolitika területére vonatkozó polgári paktum romániai megvalósításáról szóló tervet.
" ["post_title"]=> string(42) "Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ulesezett-a-legfelsobb-vedelmi-tanacs-4" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-20 13:55:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-20 10:55:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442838" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(32597) ["max_num_pages"]=> int(8150) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "34746d1893b7e11147d269038bf6becc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Megállapodás az adatvédelmi jogszabályról
Ismét csökkent az alapkamat
A Nemzeti Bank ma 25 bázisponttal 1,75 százalékra vágta az alapkamatot. A lépés váratlan volt, elemzők nem számítottak az újabb mérséklésre. (tovább…)
Continue ReadingEredményes adóellenőrzések
Az élelmiszerek árának alakulásáról és az egészségügyi kártya használatával kapcsolatosan kialakult helyzetről tárgyal a kormány mai ülésén. (tovább…)
Continue ReadingFejlődik a turizmus
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tovább fejlődik az idegenforgalmi ipar ? jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök egy turisztikai beruházási konferencián. (tovább…)
Continue ReadingLassan javul a helyzet kártyaügyben
Majdnem háromszorosára nőtt az egészségügyi kártya alapján nyújtott szolgáltatások száma kedden a rendszer üzembe helyezésének első napjához képest. (tovább…)
Continue ReadingBűnvádi eljárás Traian Basescu ellen
Restitúciós ügy miatt indult bűnvádi eljárás Traian Basescu volt államelnök ellen, aki a gyanú szerint bukaresti főpolgármesterként szolgáltatott vissza három ingatlant jogtalanul egy magánszemélynek. (tovább…)
Continue ReadingJövő héten döntenek Liviu Dragnea ügyében
A Legfelsőbb Törvényszék május 15-re halasztotta az ítélethirdetést abban az ügyben, amelyben Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert 74 társával együtt csalással vádolnak a Traian Basescu 2012-es menesztésével kapcsolatos referendumon. (tovább…)
Continue ReadingKörözik a köztisztasági vállalat tulajdonoság
Országos körözést adtak ki Florian Walter üzletember, a fővárosi Romprest köztisztasági vállalat tulajdonosa ellen. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészek 37 házkutatást végeztek ma abban az ügycsomóban, amelyben adócsalással és pénzmosással gyanusítanak egy csoportosulást, amelynek vezetője Florian Walter. (tovább…)
Continue ReadingÖt éves a cianidos bányászat elleni EP-határozat
Az Európai Parlament öt éve szavazta meg elsöprő többséggel azt a határozatot, amely Áder János és Tőkés László néppárti képviselők kezdeményezésére a ciántechnológián alapuló bányászat európai betiltását indítványozta. (tovább…)
Continue ReadingNemzeti konzultáció interneten
Május 18-ától lehet megválaszolni az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéssorát a konzultáció honlapján, a www.internetkon.hu címen – jelentette be Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos Budapesten. (tovább…)
Continue ReadingTerroristákat vettek őrizetbe Németországban
Németországban szélsőjobboldali terrorista szervezet létrehozásának gyanúja miatt őrizetbe vettek négy embert – közölte szerdán a szövetségi legfőbb ügyész hivatala. (tovább…)
Continue ReadingNő az áldozatok száma Nepálban
Tovább nőtt Nepálban az április 25-i földrengés halálos áldozatainak száma, a legfrissebb adatok szerint 7652-en veszették életüket, míg a sérültek száma 16 390-re emelkedett – közölte a helyi belügyminisztérium. (tovább…)
Continue ReadingA kormánypártok és az ellenzéki alakulatok vezetői is aláírták azt a törvénymódosítási javaslatot ma, amely bírói felhatalmazáshoz kötné a távközlési cégek által kezelt személyes adatokhoz való hatósági hozzáférést. Az adatvédelmi jogszabály módosítását célzó tervezet közös beterjesztéséról a pártvezetők az elnöki hivatalban állapodtak meg. Klaus Johannis államfő azt követően kezdeményezett konzultációt az adatvédelmi törvény módosításáról, hogy a kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok - amelyeket a sajtó "Nagy Testvér" törvényekként emlegetett - alkotmányellenesnek bizonyultak. A párizsi Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás után a Román Hírszerző Szolgálat és a legfőbb ügyész is sürgette a joghézag felszámolását.
" ["post_title"]=> string(46) "Megállapodás az adatvédelmi jogszabályról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "megallapodas-az-adatvedelmi-jogszabalyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:44:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:44:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16235" ["menu_order"]=> int(34263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3203 (24) { ["ID"]=> int(16165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:41:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:41:54" ["post_content"]=> string(946) "A Nemzeti Bank ma 25 bázisponttal 1,75 százalékra vágta az alapkamatot. A lépés váratlan volt, elemzők nem számítottak az újabb mérséklésre. A lej tartalékrátáját 8 százalékra csökkentették a korábbi 10 százalékról, ugyanakkor a valuta tartalékrátája változatlanul, 14 százalék maradt. Elemzők arra számítottak, hogy a március végi alapkamat-csökkentés volt az idén az utolsó, és év végéig 2 százalék marad az irányadó kamat. Tavaly augusztus óta ez volt a hetedik csökkentés. A központi bank február elején 2,1 százalékra mérsékelte az idei inflációs előrejelzését a korábbi 2,2 százalékról. 2016-ban 2,4 százalékos inflációra számítanak, miután szintén február elején módosították a korábbi 2,6 százalékos előrejelzést. Márciusban 0,8 százalék volt az éves infláció.
" ["post_title"]=> string(29) "Ismét csökkent az alapkamat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ismet-csokkent-az-alapkamat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:41:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:41:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16165" ["menu_order"]=> int(34264) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3243 (24) { ["ID"]=> int(16215) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:43:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:43:26" ["post_content"]=> string(908) "Az élelmiszerek árának alakulásáról és az egészségügyi kártya használatával kapcsolatosan kialakult helyzetről tárgyal a kormány mai ülésén. Victor Ponta miniszterelnök elégedett az elmúlt héten végzett ellenőrzésekkel és reményét fejezte ki, hogy érezhető lesz a ÁFA-csökkentés a boltokban. A miniszterelnök szerint az adóellenőrök tengerparti ellenőrzése nyomán Mamaia üdülőhelyen egyetlen nap olyan értékben állítottak ki számlákat, mint tavaly egész idény alatt. A Nagy Testvér törvénnyel kapcsolatos délelőtti egyeztetés kapcsán Victor Ponta azt kérte a miniszterektől, hogy pozitívan válaszoljanak és politikai konszenzussal sikerüljön olyan törvényt kidolgozni, amely megfelel az Alkotmánybíróság elvárásainak és az érintett állami intézmények szükségleteinek.
" ["post_title"]=> string(30) "Eredményes adóellenőrzések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "eredmenyes-adoellenorzesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:43:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:43:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16215" ["menu_order"]=> int(34265) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3206 (24) { ["ID"]=> int(16145) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:41:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:41:30" ["post_content"]=> string(401) "A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tovább fejlődik az idegenforgalmi ipar ? jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök egy turisztikai beruházási konferencián. A kormányfő szerint a román turizmus csakis a területtel foglalkozó országos hatóság állami-magán partnerségben történő átszervezésével mozdítható előbbre.
" ["post_title"]=> string(20) "Fejlődik a turizmus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "fejlodik-a-turizmus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:41:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:41:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16145" ["menu_order"]=> int(34266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3250 (24) { ["ID"]=> int(16185) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:42:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:42:22" ["post_content"]=> string(942) "Majdnem háromszorosára nőtt az egészségügyi kártya alapján nyújtott szolgáltatások száma kedden a rendszer üzembe helyezésének első napjához képest. Miközben hétfőn csak majdnem 88 ezer orvosi szolgáltatás regisztráltak a rendszerben, ez a szám tegnapra már meghaladta a 226 ezret ? közölte az Országos Egészségbiztosító Pénztár. Mindemellett továbbra is gondok vannak a kártyák kiosztásával és működésével, az Egészségbiztosító Pénztár kirendeltségeinél sorok kígyóznak, az orvosok és a betegek is idegesek, nem bíznak a rendszer működésében. Az Országos Egészségbiztosító Pénztár bejelentette, megbünteti azokat a családorvosokat, akik megtagadják a szolgáltatásokat az emberektől, függetlenül attól, hogy azok rendelkeznek-e kártyákkal vagy sem. Az Egészségügyi Minisztérium is hasonló közleményt adott ki.
" ["post_title"]=> string(37) "Lassan javul a helyzet kártyaügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassan-javul-a-helyzet-kartyaugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16185" ["menu_order"]=> int(34267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3251 (24) { ["ID"]=> int(16125) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:40:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:40:58" ["post_content"]=> string(688) "Restitúciós ügy miatt indult bűnvádi eljárás Traian Basescu volt államelnök ellen, aki a gyanú szerint bukaresti főpolgármesterként szolgáltatott vissza három ingatlant jogtalanul egy magánszemélynek. A visszaszolgáltatásról szóló főpolgármesteri határozat 2003-ban született, és 2008-ban tett feljelentést egy magánszemély a volt államelnök ellen. Akkor nem indulhatott nyomozás, mert Traian Basescu mentelmi jogot élvezett államfőként. A bukaresti V. kerületi bíróság most úgy döntött, hogy hivatali visszaélés gyanújával elkezdődhet a bűnvádi eljárás Traian Basescu ellen.
" ["post_title"]=> string(40) "Bűnvádi eljárás Traian Basescu ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "bunvadi-eljaras-traian-basescu-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:40:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:40:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16125" ["menu_order"]=> int(34268) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3202 (24) { ["ID"]=> int(16105) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:40:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:40:26" ["post_content"]=> string(499) "A Legfelsőbb Törvényszék május 15-re halasztotta az ítélethirdetést abban az ügyben, amelyben Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert 74 társával együtt csalással vádolnak a Traian Basescu 2012-es menesztésével kapcsolatos referendumon. Ugyancsak halasztás volt, de csak holnapig abban az ügyben, amelyben Elena Udrea fellebbezte meg előzetes letartóztatását a Bute gála megszervezéséről szóló perben.
" ["post_title"]=> string(47) "Jövő héten döntenek Liviu Dragnea ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "jovo-heten-dontenek-liviu-dragnea-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:40:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:40:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16105" ["menu_order"]=> int(34269) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3254 (24) { ["ID"]=> int(16085) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:39:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:39:37" ["post_content"]=> string(981) "Országos körözést adtak ki Florian Walter üzletember, a fővárosi Romprest köztisztasági vállalat tulajdonosa ellen. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészek 37 házkutatást végeztek ma abban az ügycsomóban, amelyben adócsalással és pénzmosással gyanusítanak egy csoportosulást, amelynek vezetője Florian Walter. Az főügyész helyettese szerint a Romprest vállalat fantomcégeket használt bizonyos szolgáltatások alvállalkozásba adására, a munkásokat pedig feketén alkalmazta. A fantomcégek törvényes képviselőit nem sikerült azonosítaniuk az ügyészeknek, ezek bejelentett lakhelye Moldova Köztársaságban, illetve Magyarországon van. Giorgiana Hosu helyettes főügyész szerint összesen 14 millió eurót mostak tisztára a fantomcégek segítségével, a Romprest csak az elmúlt két hónapban 20 millió lejjel károsította az állami költségvetést.
" ["post_title"]=> string(51) "Körözik a köztisztasági vállalat tulajdonoság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "korozik-a-koztisztasagi-vallalat-tulajdonosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:39:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:39:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16085" ["menu_order"]=> int(34270) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3253 (24) { ["ID"]=> int(16065) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:39:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:39:04" ["post_content"]=> string(1147) "Az Európai Parlament öt éve szavazta meg elsöprő többséggel azt a határozatot, amely Áder János és Tőkés László néppárti képviselők kezdeményezésére a ciántechnológián alapuló bányászat európai betiltását indítványozta. A 2010. május 5-én elfogadott határozatban a parlament arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011 végéig tiltsák be a cianidos bányászatot. Ez azonban mind a mai napig nem történt meg. A határozat ötödik évfordulója alkalmából Tőkés László erdélyi képviselő több kollégájával együtt közös folyamodványban fordult az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosához, Karmenu Vellához, azt kérve, hogy az Európai Bizottság minél hamarabb szerezzen érvényt a parlament határozatának. Nyomatékosan felhívták a biztos figyelmét arra, hogy az európai törvényhozás egyértelmű felszólítása ellenére a Bizottság mint végrehajtó szerv mindmáig adós a végrehajtással ? olvasható az európai parlamenti képviselő szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
" ["post_title"]=> string(53) "Öt éves a cianidos bányászat elleni EP-határozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ot-eves-a-cianidos-banyaszat-elleni-ep-hatarozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:39:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:39:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16065" ["menu_order"]=> int(34271) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3196 (24) { ["ID"]=> int(16045) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:37:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:37:47" ["post_content"]=> string(699) "Május 18-ától lehet megválaszolni az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéssorát a konzultáció honlapján, a www.internetkon.hu címen - jelentette be Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos Budapesten. Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány elfogadta a nemzeti konzultáció végleges, 20 kérdésből álló kérdéssorát, amelyről július 31-ig minden 14. életévét betöltött magyar állampolgár elmondhatja véleményét.
" ["post_title"]=> string(32) "Nemzeti konzultáció interneten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "nemzeti-konzultacio-interneten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:37:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:37:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16045" ["menu_order"]=> int(34272) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3195 (24) { ["ID"]=> int(16025) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:37:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:37:12" ["post_content"]=> string(457) "Németországban szélsőjobboldali terrorista szervezet létrehozásának gyanúja miatt őrizetbe vettek négy embert - közölte szerdán a szövetségi legfőbb ügyész hivatala. A súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében eljáró vádhatóság szerint a gyanúsítottak az Oldschool Society csoport tagjai, és merényleteket terveztek mecsetek és menedékkérőket befogadó állomások ellen.
" ["post_title"]=> string(48) "Terroristákat vettek őrizetbe Németországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "terroristakat-vettek-orizetbe-nemetorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:37:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:37:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16025" ["menu_order"]=> int(34273) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3056 (24) { ["ID"]=> int(15985) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:36:17" ["post_content"]=> string(546) "Tovább nőtt Nepálban az április 25-i földrengés halálos áldozatainak száma, a legfrissebb adatok szerint 7652-en veszették életüket, míg a sérültek száma 16 390-re emelkedett - közölte a helyi belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint 10 718 kormányzati épület semmisült meg a 7,9-es erősségű rengésben, további 14 741 épület megrongálódott. Emellett 191 058 lakóház dőlt romba, míg 175 162 részleges kárt szenvedett.
" ["post_title"]=> string(34) "Nő az áldozatok száma Nepálban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "no-az-aldozatok-szama-nepalban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:36:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:36:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=15985" ["menu_order"]=> int(34274) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3236 (24) { ["ID"]=> int(16235) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-05-06 16:44:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:44:20" ["post_content"]=> string(911) "A kormánypártok és az ellenzéki alakulatok vezetői is aláírták azt a törvénymódosítási javaslatot ma, amely bírói felhatalmazáshoz kötné a távközlési cégek által kezelt személyes adatokhoz való hatósági hozzáférést. Az adatvédelmi jogszabály módosítását célzó tervezet közös beterjesztéséról a pártvezetők az elnöki hivatalban állapodtak meg. Klaus Johannis államfő azt követően kezdeményezett konzultációt az adatvédelmi törvény módosításáról, hogy a kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok - amelyeket a sajtó "Nagy Testvér" törvényekként emlegetett - alkotmányellenesnek bizonyultak. A párizsi Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás után a Román Hírszerző Szolgálat és a legfőbb ügyész is sürgette a joghézag felszámolását.
" ["post_title"]=> string(46) "Megállapodás az adatvédelmi jogszabályról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "megallapodas-az-adatvedelmi-jogszabalyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-05-06 16:44:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-05-06 13:44:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=16235" ["menu_order"]=> int(34263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(32593) ["max_num_pages"]=> int(2717) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "accc6bd4a34ae2e25254e2a6508100cb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }