Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólította fel Izraelt, hogy egy éven belül vonuljon ki a megszállt palesztin területekről.
A világszervezet 193 tagállamát tömörítő testületben 124 ország támogatta a nem kötelező erejű határozatot. Negyvenhárom ország tartózkodott, tizennégyen – köztük Izrael és az Egyesült Államok – az előterjesztés ellen szavaztak. Több ország pedig nem vett részt a szavazáson.
Az izraeli külügyminisztérium reagálásában úgy fogalmazott, hogy az ENSZ-közgyűlés határozata a terrorizmust bátorítja és rontja a béke kilátásait.
Az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért Magyarország, csatlakozva Hollandiához, mentességet fog kérni az európai uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól – jelentette be az európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban szerdán. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a magyar kormány tájékoztatást kapott arról, hogy Hollandia kormánya bejelentette: kérni fogják, hogy Hollandia mentességet kaphasson az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól. A magyar kormány is úgy látja, hogy az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért a magyar kormány hasonló kezdeményezést kíván tenni.
A kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el annak kapcsán, hogy a 2023/2024-es tanévben érettségit illetve képességvizsgát tett diákok egy részét ösztöndíjjal jualmazza – elsősoran azokat a diákokat akinek sikerült 10-esre érettségizniük illetve képességvizsgázniuk. A kormány összesen 548 000 lej összegű támogatás megítéléséről döntött ennek kapcsán.
Országos szinten a 2023/2024-es tanévben 74 tanuló ért el tízes átlagot a képességvizsgán őket fejenként 2000 lejjel jutalmazzák, illetve az érettségi vizsgja 80 diáknak lett színtízes, őket 5000 lejes pénzjutalomban részesíti a kormány. Az említett összegeket az Oktatási Minisztérium költségvetéséből különítik el. A kedvezményezettek listáját és az anyagi ösztönzés módját az oktatási miniszter rendeletében hagyja jóvá.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy a Szövetség törvénymódosító javaslatot iktatott a szenátusban, amellyel arra kötelezi a kormányt, fizesse ki a fogyatékkal élő személyeknek járó támogatásnak a felvállalt 90 százalékát, s ne maradjon kiskapu az ezzel való sakkozásra.
A fogyatékkal élő személyek állami juttatásban részesülnek, azok pedig, akik a legsúlyosabb fogyatékossági csoportba tartoznak, és folyamatos segítségre szorulnak a mindennapi teendők elvégzésében, külön állami támogatást kapnak, amiből az őket gondozó személyeket fizethetik. Mindkét összegnek 10 százalékát a helyi önkormányzat, a hatályos törvény szerint pedig a legtöbb 90 százalékát a kormány fizeti. Ezért sok esetben nem folyósította, vagy csak részben folyósította ezeket az összegeket a kormány, nagy gondokat okozva ezzel a fogyatékkal élőknek, családjaiknak és a helyi önkormányzatoknak – mutatott rá az RMDSZ-es szenátor.(forrás:rmdsz.ro)
Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólította fel Izraelt, hogy egy éven belül vonuljon ki a megszállt palesztin területekről.
A világszervezet 193 tagállamát tömörítő testületben 124 ország támogatta a nem kötelező erejű határozatot. Negyvenhárom ország tartózkodott, tizennégyen – köztük Izrael és az Egyesült Államok – az előterjesztés ellen szavaztak. Több ország pedig nem vett részt a szavazáson.
Az izraeli külügyminisztérium reagálásában úgy fogalmazott, hogy az ENSZ-közgyűlés határozata a terrorizmust bátorítja és rontja a béke kilátásait.
A honvédelmi miniszter Hazáért érdemjelet adományozott Kádár Sándor őrnagynak. Kádár szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség elromlott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált.
Hat halálos áldozata és négy sebesültje van egy autóbalesetnek, mely péntek hajnalban történt az E68-as országút Arad megyei szakaszán, Konop (Conop) település mellett. Négyen Hargita megyéből származnak. (tovább…)
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktori címét adományozták csütörtökön Dean Spielmann-nak, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elnökének ? jelentette az Agerpres hírügynökség. Florin Streteanu, a BBTE jogi karának a dékánja azt emelte ki méltatásában, hogy Spielmann folyamatosan foglalkozott a bíróság túlterheltségének a kérdésével. (tovább…)
A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással kapcsolatban ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Minden lehetőséget végigvesznek, ide értve a teljes fizikai határzár lehetőségét is ? tette hozzá a kormányfő. (tovább…)
A lovashagyományok felelevenítése a fő célja a Kisiratos Kupa elnevezésű kettes fogathajtó-versenynek, amelyet már harmadízben rendezték meg az Arad megyei településen. (tovább…)
Magyar alpolgármestere lehet Szatmárnémetinek, miután a Liberális Reform Párt (PLR) színeiben politizáló Marcela Papici alpolgármester csütörtökön lemondott tisztségéről – közölte a szatmar.ro helyi portál. Marcela Papici azután mondott le, hogy a Szatmár Megyei Kórház menedzserévé nevezték ki. (tovább…)
Teltházas közönség fogadta Aradon Vujity Tvrtko televíziós riportert és műsorvezetőt, aki Pokoli és angyali történetek című előadásával képzeletbeli Föld körüli utazásra vitte a hallgatóságot, Tatárföldtől Észak-Koreáig, Türkmenisztántól Szomáliáig. (tovább…)
Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Együtt és külön címmel adott ki tanulmánykötetet a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, amely egy 2010-ben kezdődött kutatás eredményeit tartalmazza. (tovább…)
A módosítás értelmében 50, illetve 25 százalékkal nő az évi nyugdíjpont értéke azon egyes és kettes munkacsoportban dolgozók esetében, akik 2008 november másodika előtt kérték nyugdíjazásukat. (tovább…)
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke szerint nem sok esélye van annak, hogy Victor Ponta kormányának megbuktatására irányuló kísérletük sikeres legyen. (tovább…)
object(WP_Query)#2974 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(442768)
[1]=>
int(442770)
[2]=>
int(442769)
[3]=>
int(442767)
[4]=>
int(442766)
}
["paged"]=>
int(2668)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(442768)
[1]=>
int(442770)
[2]=>
int(442769)
[3]=>
int(442767)
[4]=>
int(442766)
}
["paged"]=>
int(2668)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#2975 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3227 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (442768,442770,442769,442767,442766) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 32004, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3223 (24) {
["ID"]=>
int(29625)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-12 09:19:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 06:19:45"
["post_content"]=>
string(1469) "Hende Csaba csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban látogatta meg a balesetben megsérült pilótát. A távirati iroda szerint Hende azt mondta, hogy a pilóta hősiességével érdemelte ki a kitüntetést.
A 39 éves pilótát jelenleg 8 napon túl gyógyuló sérüléssel kezelik a budapesti kórházban. Kádár Sándornak eltört az egyik csigolyája, egy másik pedig megrepedt.
<iframe src="https://www.youtube.com/embed/37LVQe09wjQ" width="100%" height="315" frameborder="0" allowfullscreen="allowfullscreen"></iframe>
A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így "félállásban" maradt. A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, és még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát. Mivel ez több mint egy órán át sem sikerült, a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. Az előzetes vizsgálatok szerint a vadászgép javítható."
["post_title"]=>
string(39) "Kitüntette Kádárt a Fidesz-miniszter"
["post_excerpt"]=>
string(241) "A honvédelmi miniszter Hazáért érdemjelet adományozott Kádár Sándor őrnagynak. Kádár szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség elromlott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált.
"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "kituntette-kadart-a-fidesz-miniszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 12:24:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 09:24:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29625"
["menu_order"]=>
int(33911)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#2959 (24) {
["ID"]=>
int(29575)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-12 09:11:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 06:11:50"
["post_content"]=>
string(1970) "Szexista kijelentéseiért bocsánatot kért, majd pár órával később lemondott hivataláról Ioan Rus közlekedési miniszter.
?A gyerekekből csavargó lesz, a feleségből kurva? ? magyarázta a szociáldemokrata Ponta-kormány közlekedési minisztere, miért térnének haza szívesen a külföldi autópályákon dolgozó román építőmunkások. Kifogásolt kijelentését a a kabinet autópálya-építési tervei kapcsán tette szerdán, a Digi24 hírtelevízió esti műsorában.
?Körülbelül egymillió román vasbetonszerelő, vasmunkás dolgozik építkezéseken, autópályákon Európa-szerte. Talán 1500 euró a fizetésük. Kertelés nélkül mondom: ezért a pénzért a gyerekekből itthon csavargó lesz, a feleségből meg kurva. Ha 700 eurót adunk nekik, a fele hazajön?, magyarázta a miniszter, hogyan old meg a kormány egyetlen csapásra több problémát: fejleszti az infrastruktúrát, munkahelyeket teremt és egyesíti a szétszakított családokat.
Egy nappal később, a közvélemény felháborodására válaszolva a tárcavezető bocsánatot kért mindazoktól, akiket ?akaratán kívül megsértett?. Állítása szerint a szándéka az volt, hogy felhívja a figyelmet egy súlyos jelenségre, amellyel sok romániai család szembesül. Hangsúlyozta, hogy együtt érez a szétszakított családokkal, a nagyszülők vagy rokonok gondjaira bízott gyerekekkel és a szülőkkel, akik egy jobb élet reményében külföldön vállaltak munkát.
?Semmi szín alatt nem akartam megsérteni a méltóságukat, csupán a figyelmet akartam ráirányítani arra, hogy mekkora árat fizetnek románok ezrei, és hogy a közeljövőben egy részük munkát találhat itthon. Ha beindul az infrastruktúra-fejlesztési keretprogram (master plan), Romániának az építkezésben jártas munkaerőre lesz szüksége? ? mutatott rá Rus.
Csütörtökön a botrány miatt benyújtotta a lemondását is."
["post_title"]=>
string(40) "Lemondott a nőket sértegető miniszter"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "lemondott-a-noket-sertegeto-miniszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 09:11:50"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 06:11:50"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29575"
["menu_order"]=>
int(33912)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3225 (24) {
["ID"]=>
int(29985)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-12 08:39:41"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 05:39:41"
["post_content"]=>
string(1326) "Hat halálos áldozata és négy sebesültje van egy autóbalesetnek, mely péntek hajnalban történt az E68-as országút Arad megyei szakaszán, Konop (Conop) település mellett. Négyen Hargita megyéből származnak.
Arad megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az áldozatok többsége magyar nevű, négyen Hargita megyéből származnak. Az áldozatok valamennyien egy Maros megyében bejegyzett hétszemélyes személygépkocsiban utaztak, mely hajnali 4 óra 30 perckor előbb egy szembe jövő személygépkocsi oldalának csapódott, majd frontálisan ütközött egy kamionnal. A kamion kabinja alá szorult gépkocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, utasai közül csak egy négyéves kislány maradt életben, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A rendőrségi szóvivő szerint a balesetet feltehetően a gépkocsivezető fáradtsága okozta. A balesetről beszámoló romániai portálok azt közölték, hogy a gépkocsiban ? melyben az áldozatok utaztak - nagyon sok csomag volt. Ebből arra következtettek, hogy az áldozatok külföldről tértek haza. A baleset a nagylaki határátkelőtől mintegy 110 kilométerre történt. Az E68-as országúton mintegy négy órán keresztül állt a forgalom a helyszínelés miatt.
"
["post_title"]=>
string(58) "Székelyföldi áldozatai vannak az Arad megyei balesetnek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(55) "szekelyfoldi-aldozatai-vannak-az-arad-megyei-balesetnek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 12:26:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 09:26:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29985"
["menu_order"]=>
int(33913)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3218 (24) {
["ID"]=>
int(29875)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-12 08:17:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 05:17:54"
["post_content"]=>
string(1166) "A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktori címét adományozták csütörtökön Dean Spielmann-nak, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elnökének ? jelentette az Agerpres hírügynökség. Florin Streteanu, a BBTE jogi karának a dékánja azt emelte ki méltatásában, hogy Spielmann folyamatosan foglalkozott a bíróság túlterheltségének a kérdésével. Ennek okait abban látta, hogy a különböző országok bíróságai nem tanulnak a Strasbourgban kimondott ítéletekből, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságának sok hasonló ügyben kell újra és újra ítélkeznie.
A luxemburgi Dean Spielmannt 2004-ben nevezték ki a strasbourgi testület bírájává, melynek 2012-ben a legfiatalabb elnöke lett.
A BBTE az elmúlt 25 évben több mint 200 díszdoktori címet adományozott olyan kiemelkedő személyiségeknek, mint Angela Merkel német kancellár vagy Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa. Legutóbb április 30-án Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke kapott díszdoktori címet a kolozsvári tanintézetben."
["post_title"]=>
string(39) "Kolozsvári díszdoktor az EJEB elnöke"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "kolozsvari-diszdoktor-az-ejeb-elnoke"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 11:25:50"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 08:25:50"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29875"
["menu_order"]=>
int(33914)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3266 (24) {
["ID"]=>
int(29835)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-12 08:14:47"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 05:14:47"
["post_content"]=>
string(4849) "A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg döntését a bevándorlással kapcsolatban ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Minden lehetőséget végigvesznek, ide értve a teljes fizikai határzár lehetőségét is ? tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a szerb és a magyar kabinet július elején tart kormány-csúcstalálkozót, ahol számba veszik a tisztázandó kérdéseket.
"Nem tartjuk helyesnek, hogy ránk küldik a menekülteket, már Szerbia területén fel kellene tartóztatni őket" ? jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: az Európai Unió költségén, de azon kívül kellene fogadóállomásokat kialakítani, és lehetővé kellene tenni, hogy a tagállamok eldönthessék, befogadják-e a belépni szándékozókat.
A kormányfő elmondta: a schengeni határokat értéknek tekinti, amelyekhez még nem kell nyúlni, most a külső határok megerősítésére van szükség.
Orbán Viktor a legnagyobb nehézségnek tartja és abszurdnak minősítette, hogy Görögország az unióban nem minősül biztonságos országnak, amelyen keresztül a bevándorlók egy jó része érkezik. Kijelentette: a visegrádi országok is egyetértenek Magyarországgal abban, hogy a problémát a görög határnál kell kezelni.
A miniszterelnök azt is mondta, elsősorban az embercsempészekhez szól a kormány bevándorlással kapcsolatos plakátkampánya, amelynek célja, hogy minden embercsempészhez, útvonaltervezőhöz és megélhetési bevándorlóhoz eljusson a hír: Magyarország az a hely, amelyet el kell kerülniük.
Nem tudunk munkát adni a bevándorlóknak - szögezte le a kormányfő. Hozzátette, a plakátok azt is üzenik: nincs esélyed arra, hogy itt maradj, ez nem az a hely, ahol sikerülhet neked a boldogulás.
Orbán Viktor kijelentette, az emberek nagy többsége egyetért azzal, hogy a bevándorlás veszélyes, az "életszerűtlen" elméletet képviselő politikai erők azonban hangosabbak. A miniszterelnök a liberális értelmiség akcióit egy rendkívül kicsi, de hangos kisebbség képviseletének tekinti, amely azonban "teljesen szemben áll az élettapasztalattal". Hozzátette: a véleményüket joguk van elmondani, garázdasághoz azonban nincs joguk.
A kormányfő szerint a plakátok megfogalmazása inkább enyhének mondható. Arra helyezi a hangsúlyt, hogy Magyarország nyitott és barátságos ország; nem azt mondja, hogy ide nem lehet jönni, hanem azt, hogy be kell tartani a törvényeket ? mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök az uniós nemzetállamokkal szembeni "tiszteletlen trükközésként" értékelte, hogy az Európai Bizottság egy a tagállamok kormányfőinek állásfoglalásával ellentétes megoldást szorgalmaz. Hozzátette, a kvótajavaslat olyan erős ellenállásba ütközött, hogy azóta más javaslatok is felmerültek.
Orbán Viktor az Altus-ügyről szólva azt mondta, az szimbolikus európai kérdés lesz a következő időszakban, amellyel a nemzetközi közösség hosszasan foglalkozik majd, és komoly tanulságokat von le abból.
A kormányfő kifejtette: bár nehéz elképzelni máshogy az európai politikát, mint az egyívású, egy fészek aljáról jövő pártok együttműködésének rendszereként, "de az, hogy az Európai Unió a költségvetéséből ilyen kültelki trükkökkel ellenzéki vezetők cégein keresztül pénzt juttasson a nemzeti politikai küzdőtérre, befolyásolva így a nemzeti politikai küzdelmeket, mélyen idegen az Európai Unió eszméjétől".
Gianni Pittellának, az európai szocialisták frakcióvezetőjének üzenetére, amely szerint Európának vannak problémái, amelyek azért születtek, mert vannak olyan konzervatívok, mint Orbán Viktor, a kormányfő úgy felelt: azt kívánja minden európai országnak, különösen a szocialisták által kormányzottaknak, akiknek ez "a legnehezebben megy", hogy sikerüljön 3 százalék feletti gazdasági növekedést elérniük, valamint azt, hogy olyan arányban csökkenthessék a munkanélküliséget, mint Magyarország. Azt is kívánta nekik, hogy a költségvetést és az államadósságot érintően annyi bajuk legyen minden európai uniós országgal, mint Magyarországgal. "Jó, hogy idejöttek, jó is, hogy körülnéznek, talán van is mit hazavinniük" ? jegyezte meg Orbán Viktor.
A kormányfő szólt arról is, szerinte Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére, a kérdést ugyanakkor nem szeretné politikaivá tenni, a vezérszerepet az olimpiai bizottságra hagyja. Mint arról beszámolt, a szükséges létesítmények 70-80 százaléka már megvan vagy az olimpia nélkül is megépül."
["post_title"]=>
string(36) "Orbán nem zárja ki a vasfüggönyt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "orban-nem-zarja-ki-a-vasfuggonyt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 11:25:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 08:25:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29835"
["menu_order"]=>
int(33915)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3267 (24) {
["ID"]=>
int(28165)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 15:50:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 12:50:10"
["post_content"]=>
string(654) "A lovashagyományok felelevenítése a fő célja a Kisiratos Kupa elnevezésű kettes fogathajtó-versenynek, amelyet már harmadízben rendezték meg az Arad megyei településen. Aradi, illetve Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megyei hajtók álltak rajthoz. A csikósbemutató mellett érdekes színfoltja volt a rendezvénynek a helybéli fogatosok felvonulása is, jelezve, hogy ha nem is versenyállatként, de igásállatként még sok portán tartanak lovat. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/kisiratos.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/kisiratos.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(54) "Harmadszor szerveztek fogathajtó versenyt Kisiratoson"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(53) "harmadszor-szerveztek-fogathajto-versenyt-kisiratoson"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-09 11:46:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-09 08:46:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=28165"
["menu_order"]=>
int(33916)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3268 (24) {
["ID"]=>
int(29815)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 17:30:41"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 14:30:41"
["post_content"]=>
string(2412) "Magyar alpolgármestere lehet Szatmárnémetinek, miután a Liberális Reform Párt (PLR) színeiben politizáló Marcela Papici alpolgármester csütörtökön lemondott tisztségéről - közölte a szatmar.ro helyi portál. Marcela Papici azután mondott le, hogy a Szatmár Megyei Kórház menedzserévé nevezték ki.
A lemondás bejelentésére összehívott sajtótájékoztatón Adrian Stef, a Szatmár megyei önkormányzat szintén liberális reform párti vezetője kijelentette, hogy a megüresedett szék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) illeti meg.
Ezzel egyensúlyi helyzet alakulna ki a megyeközpont vezetésében is, hiszen képviselve lenne a város magyar lakossága - tette hozzá.
Szatmárnémetiben 2012-ben szorult ki a magyarság a város vezetéséből, amikor a szociáldemokrata Dorel Coica szerezte meg a polgármesteri tisztséget. Az RMDSZ-es Ilyés Gyula a korábbi két ciklusban a város polgármestere, az azt megelőző kettőben pedig a város alpolgármestere volt. Noha a 23 tagú önkormányzati testületben a 9 tagú RMDSZ-frakció a legnagyobb, a szövetség az utóbbi három évet ellenzékben töltötte.
Az elmúlt évben történt pártszakadások és egyesülések után a polgármester ellenzéke került többségbe a szatmárnémeti önkormányzati testületben. Az RMDSZ-nek és a jobboldali Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 13 képviselője, míg a PSD-nek és a vele szövetségben működő PLR-nek tíz képviselője van a tanácsban.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: az RMDSZ-nek az a legfontosabb célja, hogy a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokon újra elnyerje a polgármesteri tisztséget Szatmárnémetiben. Azt is megjegyezte, hogy a szintén ellenzéki PNL már a választásra összpontosít, és nem akar szerepet vállalni a városvezetésben.
?Nekünk az is szempont, hogy legyen magyar ember az önkormányzat operatív vezetésében, hogy legyen kihez fordulniuk a szatmári magyaroknak. A jó döntéshez több szempontot kell figyelembe venni? - jelentette ki Kereskényi Gábor. Hozzátette, hogy pénteken Kelemen Hunor szövetségi elnökkel tárgyalnak, majd a városi választmány elé terjesztik a kérdést.
A magyar-román határ szomszédságában fekvő városban 37,6 százalékos a magyarok aránya."
["post_title"]=>
string(54) "Alpolgármestere lehet az RMDSZ-nek Szatmárnémetiben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "alpolgarmestere-lehet-az-rmdsz-nek-szatmarnemetiben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 11:07:16"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 08:07:16"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29815"
["menu_order"]=>
int(33917)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3269 (24) {
["ID"]=>
int(28145)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 15:43:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 12:43:28"
["post_content"]=>
string(915) "Teltházas közönség fogadta Aradon Vujity Tvrtko televíziós riportert és műsorvezetőt, aki Pokoli és angyali történetek című előadásával képzeletbeli Föld körüli utazásra vitte a hallgatóságot, Tatárföldtől Észak-Koreáig, Türkmenisztántól Szomáliáig. A nézők remekül szórakoztak a magyarországi tévés személyiség világkörüli riportútjait szerzett tapasztalatain és élményein, bár korántsem szórakoztató történetek adták a kétórás előadás alapját: megrázó emberi sorsokról, hétköznapi hősökről, elzárt országokról, abszurd, de ugyanakkor kőkemény diktatúrákról hallhattak beszámolót az érdeklődők. A rendezvény végén Pataky Lehel Zsolt beszélgetett a horvát nemzetiségű újságíróval.
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/Tvrtko.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/Tvrtko.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(20) "Vujity Tvrtko Aradon"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "vujity-tvrtko-aradon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-09 11:47:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-09 08:47:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=28145"
["menu_order"]=>
int(33918)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3259 (24) {
["ID"]=>
int(28055)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 15:31:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 12:31:56"
["post_content"]=>
string(621) "Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Együtt és külön címmel adott ki tanulmánykötetet a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, amely egy 2010-ben kezdődött kutatás eredményeit tartalmazza. A résztvevők a romániai rendszerváltás utáni magyar szerveződések, az átmenet folyamatát kutatták. A tanulmánykötetről Bárdi Nándor magyarországi történésszel és Lehoczky Attila aradi történelemtanárral Pataky Lehel Zsolt beszélgetett.
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/bardi.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/bardi.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(56) "Tanulmányok az erdélyi magyarok önszerveződéséről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "tanulmanyok-az-erdelyi-magyarok-onszervezodeserol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-09 11:43:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-09 08:43:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=28055"
["menu_order"]=>
int(33919)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3258 (24) {
["ID"]=>
int(29525)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:40:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:40:35"
["post_content"]=>
string(1095) "A módosítás értelmében 50, illetve 25 százalékkal nő az évi nyugdíjpont értéke azon egyes és kettes munkacsoportban dolgozók esetében, akik 2008 november másodika előtt kérték nyugdíjazásukat. Emellett 50 százalékos növelésben részesülhetnek azok is, akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak és 2011 január elseje előtt kérték nyugdíjazásukat. Az újraszámolt nyugdíjakat jövő év január elsejétől kezdik fizetni.A képviselőház múlt szerdán is módosította a jogszabályt; akkor arról döntött, hogy az egyes munkacsoportban legalább 2 évet dolgozó személyek hamarabb nyugdíjba vonulhatnak.Egyébként a nyugdíjasok ma délelőtt 10 órától Bukarestben, a kormány épülete előtt tüntetnek. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége által meghirdetett tiltakozó megmozduláson elsősorban azt kérik a kormánytól és a parlamenttől, hogy sürgősségi rendelettel fogadjon el egy olyan kormányprogramot, amely tisztességes életszínvonalat biztosít a Romániában élő idős társadalmi rétegnek."
["post_title"]=>
string(59) "Ismét módosította a képviselőház a nyugdíjtörvényt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(50) "ismet-modositotta-a-kepviselohaz-a-nyugdijtorvenyt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:40:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:40:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29525"
["menu_order"]=>
int(33920)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3256 (24) {
["ID"]=>
int(29545)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:45:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:45:00"
["post_content"]=>
string(1391) "Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke szerint nem sok esélye van annak, hogy Victor Ponta kormányának megbuktatására irányuló kísérletük sikeres legyen. Az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványról várhatóan holnap szavaz a Parlament. Vasile Blaga reméli, hogy számíthat az RMDSZ politikusainak és a független honatyák szavazataira, ám az egyáltalán nem biztos, hogy így is lesz,annak ellenére, hogy nem hivatalos egyezséget kötöttek például az UNPR politikusaival, ám szavazni mindenki lelkiismerete szerint szavaz.
Az RMDSZ több politikusa korábbi nyilatkozatában ugyanis nehezményezte, hogy a Nemzeti Liberális Párt nem egyeztetett velük a bizalmatlansági indítvány szövegét illetően. A liberálisok lemondtak a holnapra tervezett tüntetésről is, elképzelésük szerint a szavazás napján élőlánccal vették volna körbe a Parlament épületét, ám ugyancsak holnapra a szociáldemokraták engedélyt kaptak egy saját megmozdulásra, így a liberálisoknak csak a területi szervezetei vonulnak utcára. A párt tegnap késő délután ülésezett, ahol megszívlelve többek között Alina Gorghiu társelnök javaslatát egy határozatot fogadtak el, amely szerint az egyetlen megoldást a jelenlegi politikai helyzetre az előrehozott választások jelentenék."
["post_title"]=>
string(37) "Nem bíznak a sikerben a liberálisok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "nem-biznak-a-sikerben-a-liberalisok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 08:58:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 05:58:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29545"
["menu_order"]=>
int(33921)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3004 (24) {
["ID"]=>
int(29495)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-11 14:37:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:37:58"
["post_content"]=>
string(948) "Még ebben a hónapban elkezdődnek a munkálatok a Bukarest-Brassó autópályán. Ennek finanszírozását állami költségvetésből biztosítják, az autópálya-építési munkálatok pedig az elkövetkező 3-4 évben zajlanak majd - nyilatkozta tegnap este a szállításügyi miniszter.
Ioan Rus szerint a munkálatokat feldarabolva végzik, mivel bizonyos útszakaszokon a megvalósíthatósági tanulmányok nem egyeznek már meg a valósággal.Az Országos Útügyi Vállalat honlapján közölt információk szerint a Bukarest-Brassó autópálya 173 kilométer hosszú.
A szállításügyi miniszter azt is bejelentette, hogy holnap írják alá a Pite?ti-Nagyszeben sztráda építésére vonatkozó szerződést. Ennek a finanszírozását részben európai uniós alapokból, másrészt állami költségvetésből, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól származó hitelből biztosítják."
["post_title"]=>
string(73) "Legkésőbb négy év múlva készülne el a Bukarest-Brassó autópálya"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "legkesobb-negy-ev-mulva-keszulne-el-a-bukarest-brasso-autopalya"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 14:37:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 11:37:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29495"
["menu_order"]=>
int(33922)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3223 (24) {
["ID"]=>
int(29625)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-12 09:19:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 06:19:45"
["post_content"]=>
string(1469) "Hende Csaba csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban látogatta meg a balesetben megsérült pilótát. A távirati iroda szerint Hende azt mondta, hogy a pilóta hősiességével érdemelte ki a kitüntetést.
A 39 éves pilótát jelenleg 8 napon túl gyógyuló sérüléssel kezelik a budapesti kórházban. Kádár Sándornak eltört az egyik csigolyája, egy másik pedig megrepedt.
<iframe src="https://www.youtube.com/embed/37LVQe09wjQ" width="100%" height="315" frameborder="0" allowfullscreen="allowfullscreen"></iframe>
A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így "félállásban" maradt. A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, és még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát. Mivel ez több mint egy órán át sem sikerült, a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. Az előzetes vizsgálatok szerint a vadászgép javítható."
["post_title"]=>
string(39) "Kitüntette Kádárt a Fidesz-miniszter"
["post_excerpt"]=>
string(241) "A honvédelmi miniszter Hazáért érdemjelet adományozott Kádár Sándor őrnagynak. Kádár szerda reggel a kecskeméti repülőtéren a Magyar Honvédség elromlott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált.
"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "kituntette-kadart-a-fidesz-miniszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-12 12:24:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-12 09:24:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=29625"
["menu_order"]=>
int(33911)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(32577)
["max_num_pages"]=>
int(2715)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "d3cefe035b238ea52eab05e5045b651d"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}