Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólította fel Izraelt, hogy egy éven belül vonuljon ki a megszállt palesztin területekről.
A világszervezet 193 tagállamát tömörítő testületben 124 ország támogatta a nem kötelező erejű határozatot. Negyvenhárom ország tartózkodott, tizennégyen – köztük Izrael és az Egyesült Államok – az előterjesztés ellen szavaztak. Több ország pedig nem vett részt a szavazáson.
Az izraeli külügyminisztérium reagálásában úgy fogalmazott, hogy az ENSZ-közgyűlés határozata a terrorizmust bátorítja és rontja a béke kilátásait.
Az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért Magyarország, csatlakozva Hollandiához, mentességet fog kérni az európai uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól – jelentette be az európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban szerdán. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a magyar kormány tájékoztatást kapott arról, hogy Hollandia kormánya bejelentette: kérni fogják, hogy Hollandia mentességet kaphasson az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól. A magyar kormány is úgy látja, hogy az illegális migráció megfékezése érdekében drasztikus lépésekre van szükség, ezért a magyar kormány hasonló kezdeményezést kíván tenni.
A kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el annak kapcsán, hogy a 2023/2024-es tanévben érettségit illetve képességvizsgát tett diákok egy részét ösztöndíjjal jualmazza – elsősoran azokat a diákokat akinek sikerült 10-esre érettségizniük illetve képességvizsgázniuk. A kormány összesen 548 000 lej összegű támogatás megítéléséről döntött ennek kapcsán.
Országos szinten a 2023/2024-es tanévben 74 tanuló ért el tízes átlagot a képességvizsgán őket fejenként 2000 lejjel jutalmazzák, illetve az érettségi vizsgja 80 diáknak lett színtízes, őket 5000 lejes pénzjutalomban részesíti a kormány. Az említett összegeket az Oktatási Minisztérium költségvetéséből különítik el. A kedvezményezettek listáját és az anyagi ösztönzés módját az oktatási miniszter rendeletében hagyja jóvá.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy a Szövetség törvénymódosító javaslatot iktatott a szenátusban, amellyel arra kötelezi a kormányt, fizesse ki a fogyatékkal élő személyeknek járó támogatásnak a felvállalt 90 százalékát, s ne maradjon kiskapu az ezzel való sakkozásra.
A fogyatékkal élő személyek állami juttatásban részesülnek, azok pedig, akik a legsúlyosabb fogyatékossági csoportba tartoznak, és folyamatos segítségre szorulnak a mindennapi teendők elvégzésében, külön állami támogatást kapnak, amiből az őket gondozó személyeket fizethetik. Mindkét összegnek 10 százalékát a helyi önkormányzat, a hatályos törvény szerint pedig a legtöbb 90 százalékát a kormány fizeti. Ezért sok esetben nem folyósította, vagy csak részben folyósította ezeket az összegeket a kormány, nagy gondokat okozva ezzel a fogyatékkal élőknek, családjaiknak és a helyi önkormányzatoknak – mutatott rá az RMDSZ-es szenátor.(forrás:rmdsz.ro)
Az ENSZ Közgyűlése határozatban szólította fel Izraelt, hogy egy éven belül vonuljon ki a megszállt palesztin területekről.
A világszervezet 193 tagállamát tömörítő testületben 124 ország támogatta a nem kötelező erejű határozatot. Negyvenhárom ország tartózkodott, tizennégyen – köztük Izrael és az Egyesült Államok – az előterjesztés ellen szavaztak. Több ország pedig nem vett részt a szavazáson.
Az izraeli külügyminisztérium reagálásában úgy fogalmazott, hogy az ENSZ-közgyűlés határozata a terrorizmust bátorítja és rontja a béke kilátásait.
Továbbra is házi őrizetben marad Elena Udrea. Erről döntött tegnap este a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, miután a politikus azt kérte, oldják fel esetében a Bute-gála ügyben elrendelt házi őrizetet. (tovább…)
A Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló ötnapos rendezvény Erdély legnagyobb nemzeti tábora. Az Erdélyi Magyar Ifjak változatos programkínálattal és koncertsorozattal várják a résztvevőket. (tovább…)
Lemondott magyar állampolgárságáról a székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa. A lány a magyar kormány menekültekkel kapcsolatos politikája ellen tiltakozik. Szerinte a déli határzár megépítése ?bűncselekmény?, a magyar kormányzati kommunikáció pedig ?gyűlöletkampány?. (tovább…)
Több mint 1300 határsértőt tartóztattak fel tegnap a Magyarország délkeleti részén található Csongrád megyében. A rendőrök a polgárőrökkel együttműködve összesen ötven csoportot tartóztattak fel ? tájékoztatott az MTI. (tovább…)
Heten meghaltak, több mint nyolcvanan pedig megfertőződtek New Yorkban a légiós járvány legújabb kitörése miatt – közölte online kiadásában a The Washington Post. (tovább…)
Katasztrófával fenyeget a németországi menekültügyi helyzet ? nyilatkozta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, aki szerint előfordulhat, hogy ingatlanokat ? így egyházi intézményeket, laktanyákat, közintézményeket – kell lefoglalni a menedékkérők elhelyezéséhez. (tovább…)
A heves monszunesőzések okozta áradások miatt két expresszvonat siklott ki India középső részén. A balesetekben mintegy 32 ember meghalt, 100 pedig megsebesült. (tovább…)
Horvátországban ma a Vihar hadművelet 20. évfordulójára emlékeztek. A 211 katona életét követelő katonai akcióban a horvát hadsereg visszafoglalta a horvátországi szerb szakadárok kezén lévő terület nagy részét és annak fővárosát, Knint. (tovább…)
Bagdadi látogatásán a brit védelmi miniszter, Michael Fallon elárulta, hogy a londoni kormány egy évvel, 2017 márciusáig kitolta a Királyi Légierő IS elleni hadműveleteit. Más szóval a britek arra számítanak, hogy még legalább másfél évig szükség is lesz a nyugati támogatásra, írja az Index. (tovább…)
A liberálisok azt szeretnék, ha a kormány elhalasztana bizonyos adócsökkentési intézkedéseket. A párt ezt az álláspontot tartja majd fenn azon a hárompárti találkozón, amelyet a szociáldemokratákkal és RMDSZ-szel terveznek augusztus közepére.
Megfékezhetetlennek tűnő erdőtüzek pusztítanak a legnépesebb amerikai tagállamban. A tüzet kiváltó szárazság kutatók szerint az éghajlatváltozás veszedelmes kísérőjelensége. „Létezik olyan, hogy túl késő” – figyelmeztetett a klímavédelmi programot bejelentő amerikai elnök.
object(WP_Query)#3060 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(442768)
[1]=>
int(442770)
[2]=>
int(442769)
[3]=>
int(442767)
[4]=>
int(442766)
}
["paged"]=>
int(2626)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(442768)
[1]=>
int(442770)
[2]=>
int(442769)
[3]=>
int(442767)
[4]=>
int(442766)
}
["paged"]=>
int(2626)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3061 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3184 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (442768,442770,442769,442767,442766) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 31500, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3180 (24) {
["ID"]=>
int(48165)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:35:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:35:11"
["post_content"]=>
string(364) "Továbbra is házi őrizetben marad Elena Udrea. Erről döntött tegnap este a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, miután a politikus azt kérte, oldják fel esetében a Bute-gála ügyben elrendelt házi őrizetet. Mint ismert, Elena Udreát három rendbéli csúszópénz-elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsítják az ügyben."
["post_title"]=>
string(28) "Házi őrizetben marad Udrea"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "hazi-orizetben-marad-udrea"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:09:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:09:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48165"
["menu_order"]=>
int(33346)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3194 (24) {
["ID"]=>
int(48145)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:34:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:34:39"
["post_content"]=>
string(1208) "A Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló ötnapos rendezvény Erdély legnagyobb nemzeti tábora. Az Erdélyi Magyar Ifjak változatos programkínálattal és koncertsorozattal várják a résztvevőket. Idén is működnek a már megszokott tematikus sátrak, a hagyományőrző tevékenységek pedig lovasprogramokkal bővülnek ki. Az erdélyi és magyarországi előadók mellett idén baszk és katalán meghívottjai is vannak az EMI-tábornak. A felszólalók között lesz Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, Raffay Ernő és Vincze Gábor történész, Vona Gábor és Szávay István, a Jobbik elnöke, Marc Gafarot i Monjó katalán képviselő és Iker Merodio baszkföldi újságíró. A Felvidéket Őry Péter, Kárpátalját Mester András képviseli. Az előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken szó lesz többek között az autonómiáról, a magyar megmaradás esélyeiről és lehetőségeiről az átalakuló Európában, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és jövőképéről, valamint a felvidéki magyar önigazgatásról."
["post_title"]=>
string(28) "Megkezdődött az EMI-tábor"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "megkezdodott-az-emi-tabor"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 14:34:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:34:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48145"
["menu_order"]=>
int(33347)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3182 (24) {
["ID"]=>
int(48125)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:33:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:33:46"
["post_content"]=>
string(1009) "Lemondott magyar állampolgárságáról a székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa. A lány a magyar kormány menekültekkel kapcsolatos politikája ellen tiltakozik. Szerinte a déli határzár megépítése ?bűncselekmény?, a magyar kormányzati kommunikáció pedig ?gyűlöletkampány?.
Nágó Zsuzsa tavaly szerezte meg könnyített honosítással a magyar állampolgárságot, amelyről tegnap délután mondott le Magyarország londoni konzulátusán. A korábban törökországi menekülttáborokban önkénteskedő, később pedig Budapesten a szerb-magyar határon keresztül érkezőket segítő Nágó Zsuzsa szerint a magyar kormánynak kerítés helyett menekülttáborokat kellene építenie. A táborok lakói ugyanis akár önellátó, termelő életmódot is folytathatnának.
?Ha ennyire gyökeresen másképp érzek és gondolkodom, mint a kormány, nem morális, hogy kihasználjam az útlevél adta előnyöket? ? nyilatkozta az Átlátszó Erdély-portálnak Nágó Zsuzsa."
["post_title"]=>
string(54) "Tiltakozásul lemondott a magyar állampolgárságról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "tiltakozasul-lemondott-a-magyar-allampolgarsagrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:21:50"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:21:50"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48125"
["menu_order"]=>
int(33349)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3175 (24) {
["ID"]=>
int(48105)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:33:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:33:07"
["post_content"]=>
string(651) "Több mint 1300 határsértőt tartóztattak fel tegnap a Magyarország délkeleti részén található Csongrád megyében. A rendőrök a polgárőrökkel együttműködve összesen ötven csoportot tartóztattak fel ? tájékoztatott az MTI. Mára virradóra a járőrök Szegeden megállítottak egy kisteherautót, amelynek a rakterében 38 szír állampolgár - köztük 14 gyermek - utazott. A járművet vezető 43 éves algériai állampolgár ellen büntetőeljárás indult embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a magyar rendőrség."
["post_title"]=>
string(53) "Újabb határsértőket fogtak el a magyar rendőrök"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "ujabb-hatarsertoket-fogtak-el-a-magyar-rendorok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:12:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:12:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48105"
["menu_order"]=>
int(33350)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3190 (24) {
["ID"]=>
int(48065)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:31:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:31:50"
["post_content"]=>
string(445) "Vasárnap, augusztus 9-én az oroszországi Kazanyban folytat munkamegbeszélést Dmitrij Medvegyev orosz és Orbán Viktor magyar kormányfő.
A találkozón a két ország kapcsolatainak aktuális kérdéseit tekintik át - tájékoztatott Havasi Bertalan, a magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Az Oroszországba látogató magyar kormányfő részt vesz a kazanyi vizes világbajnokság hivatalos záró eseményein."
["post_title"]=>
string(42) "Magyar-orosz kormányfői találkozó lesz"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "magyar-orosz-kormanyfoi-talalkozo-lesz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:24:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:24:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48065"
["menu_order"]=>
int(33351)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3189 (24) {
["ID"]=>
int(48025)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:30:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:30:23"
["post_content"]=>
string(786) "Heten meghaltak, több mint nyolcvanan pedig megfertőződtek New Yorkban a légiós járvány legújabb kitörése miatt - közölte online kiadásában a The Washington Post.
A légiós baktérium július 10 óta öt, Bronx déli részén található légkondicionáló toronyból terjedt el. A létesítményeket a helyi önkormányzat azóta fertőtleníttette.
A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. A kór emberről emberre nem terjed, csak a mikroorganizmusokat tartalmazó levegő belélegzésével.
Az Egyesült Államokban évente 8-18 ezer ember kerül kórházba a légiós betegség miatt."
["post_title"]=>
string(30) "Légiós járvány New Yorkban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "legios-jarvany-new-yorkban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:15:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:15:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48025"
["menu_order"]=>
int(33352)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3188 (24) {
["ID"]=>
int(48085)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:32:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:32:33"
["post_content"]=>
string(698) "Katasztrófával fenyeget a németországi menekültügyi helyzet ? nyilatkozta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, aki szerint előfordulhat, hogy ingatlanokat ? így egyházi intézményeket, laktanyákat, közintézményeket - kell lefoglalni a menedékkérők elhelyezéséhez. A bajor kormányfő szerint az eddigi előrejelzésekben szereplő 500 ezernél jóval több menedékkérő érkezhet az idén Németországba. Csak júliusban 79 ezer menedékkérőt regisztráltak. A bajor kormány szerint a nyugat-balkáni menedékkérők ügyét gyorsított eljárással kell elbírálni, és vissza kell küldeni vagy szállítani a hazájába mindenkit, aki nem szorul védelemre."
["post_title"]=>
string(45) "A bajor kormányfő a migrációs helyzetről"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "a-bajor-kormanyfo-a-migracios-helyzetrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 14:32:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:32:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48085"
["menu_order"]=>
int(33353)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3228 (24) {
["ID"]=>
int(48005)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:29:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:29:10"
["post_content"]=>
string(548) "A heves monszunesőzések okozta áradások miatt két expresszvonat siklott ki India középső részén. A balesetekben mintegy 32 ember meghalt, 100 pedig megsebesült.
A Mumbai felé tartó expressz Újdelhitől mintegy 950 kilométerre délre siklott ki tegnap este, és néhány vagonja egy folyóba zuhant. Ugyanott siklott ki az ellenkező irányba közlekedő, másik expressz is.
A búvárok a folyóba esett kocsikból mintegy 300 embert szabadítottak ki, de több tucat utast válságos állapotban vittek kórházba."
["post_title"]=>
string(32) "Indiai vonatbaleset sok halottal"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "indiai-vonatbaleset-sok-halottal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:18:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:18:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48005"
["menu_order"]=>
int(33354)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3124 (24) {
["ID"]=>
int(48045)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:31:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:31:10"
["post_content"]=>
string(490) "Horvátországban ma a Vihar hadművelet 20. évfordulójára emlékeztek. A 211 katona életét követelő katonai akcióban a horvát hadsereg visszafoglalta a horvátországi szerb szakadárok kezén lévő terület nagy részét és annak fővárosát, Knint. A hadműveletet követően a Duna menti elfoglalt területeket - Kelet-Szlavóniát, Baranyát és Nyugat-Szerémséget - is egyesítették Horvátországgal. Ezeket már békés úton, az ENSZ felügyelete mellett."
["post_title"]=>
string(48) "Győzelem és hálaadás napja Horvátországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "gyozelem-es-halaadas-napja-horvatorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 14:31:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:31:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48045"
["menu_order"]=>
int(33355)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3125 (24) {
["ID"]=>
int(47965)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-04 14:44:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-04 11:44:56"
["post_content"]=>
string(653) "Bagdadi látogatásán a brit védelmi miniszter, Michael Fallon elárulta, hogy a londoni kormány egy évvel, 2017 márciusáig kitolta a Királyi Légierő IS elleni hadműveleteit. Más szóval a britek arra számítanak, hogy még legalább másfél évig szükség is lesz a nyugati támogatásra, írja az Index.
A RAF Tornado vadászbombázói és Reaper drónjai ciprusi bázisaikról eddig 1100 bevetést teljesítettek, melyek során 250 légicsapást hajtottak végre. Ez a szövetséges légi tevékenységek alig 5 százalékát teszi ki, ráadásul a brit repülősöknek csak Irak feletti bevetésekre van engedélyük."
["post_title"]=>
string(70) "Már a Nyugat sem reménykedik az Iszlám Állam gyors legyőzésében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "mar-a-nyugat-sem-remenykedik-az-iszlam-allam-gyors-legyozeseben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-04 14:44:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-04 11:44:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=47965"
["menu_order"]=>
int(33356)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3126 (24) {
["ID"]=>
int(47905)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-04 14:33:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-04 11:33:57"
["post_content"]=>
string(827) "A liberálisok azt szeretnék, ha a kormány elhalasztana bizonyos adócsökkentési intézkedéseket. A párt ezt az álláspontot tartja majd fenn azon a hárompárti találkozón, amelyet a szociáldemokratákkal és RMDSZ-szel terveznek augusztus közepére.
Teodor Atanasiu liberális alelnök az RFI-nek elmondta, a konzultáción a párt konkrét számításokkal is alátámasztja majd javaslatait, hogy mely intézkedéseket kellene január elsejével bevezetni, és melyeket lenne indokolt elhalasztani.
Az adótörvénykönyv újratárgyalása kapcsán Vasile Blaga liberális társelnök tegnap úgy nyilatkozott: a párt javasolja, hogy a jövő év elejétől 21 százalékra csökkenjen a jelenleg 24 százalékos áfa, majd 2016 második felétől újabb két százalékponttal 19 százalékra."
["post_title"]=>
string(50) "Adócsökkentési ütemtervet sürget az ellenzék"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "adocsokkentesi-utemtervet-surget-az-ellenzek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-04 14:33:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-04 11:33:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=47905"
["menu_order"]=>
int(33358)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3127 (24) {
["ID"]=>
int(47855)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-04 13:37:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-04 10:37:17"
["post_content"]=>
string(2064) "Olcsóbb és egészségesebb energiaforrásokra áll át az USA. Az új programot Barack Obama ismertette. Az amerikai elnök szerint nincs nagyobb kihívás az emberiség jövőjében, mint a klímaváltozás, amelyet ha nem kezelnek helyesen, nem lehet majd megfordítani, és ahhoz nem lehet majd alkalmazkodni. A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében 2030-ig a 2005-ös szint 32 százalékára kell csökkenteniük a széndioxod-kibocsátásukat az erőműveknek. A Fehér Ház közleménye szerint ez 9 százalékkal több, mint amennyi a csökkentés mértékére vonatkozó eredeti javaslatban szerepelt, írja az MTI. Létezik olyan, hogy túl késő - figyelmeztetett az amerikai elnök.
Hiába csökkent a kaliforniai kánikula, még mindig 9000 tűzoltó munkálkodott hétfőn a legnépesebb amerikai tagállam egyszerre 18 helyen lángoló bozóttüzeinek megfékezésén. A hatóságok aggasztónak tartják, hogy a legnagyobb bozóttűz a hétvégén megtriplázta méreteit, és már 145 négyzetkilométeres, közepes város méretű. A bozóttüzek miatt 13 ezer embert kellett kitelepíteni lakhelyéről. Legalább 24 ház elpusztult, de a hatóságok szerint további 6000 ingatlan áll még a lángok terjedésének útjában.
A nyugati parti államban négy éve tartó szárazság miatt az egész vidék csontszárazra szikkadt, akkora az aszály, hogy még vízkorlátozást is be kellett vezetni. Kutatók szerint sem a szárazság, sem a heves viharok nem jelentenek anomáliát, hanem az éghajlatváltozás veszedelmes kísérőjelenségei.
Közben Indiában a heves esőzések okoznak gondot. Mumbaiban tizenkét ember meghalt, amikor összedőlt egy épület a napok óta tartó esőzések miatt, írja az AP. Kilenc embert mentettek ki a romok közül. Ez egyáltalán nem szokatlan jelenség arra, ugyanis Nyugat-India, ahol Mumbai fekszik a trópusi monszunövben található, és a júniustól szeptemberig tartó időszakban az ilyen heves esőzések mindennaposak."
["post_title"]=>
string(66) ""Perzselő" éghajlatváltozás, Obama lépésre szánta el magát"
["post_excerpt"]=>
string(303) "Megfékezhetetlennek tűnő erdőtüzek pusztítanak a legnépesebb amerikai tagállamban. A tüzet kiváltó szárazság kutatók szerint az éghajlatváltozás veszedelmes kísérőjelensége. "Létezik olyan, hogy túl késő" - figyelmeztetett a klímavédelmi programot bejelentő amerikai elnök."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(60) "felperzsel-az-eghajlatvaltozas-obama-lepesre-szanta-el-magat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-04 13:37:53"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-04 10:37:53"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=47855"
["menu_order"]=>
int(33359)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3180 (24) {
["ID"]=>
int(48165)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-08-05 14:35:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 11:35:11"
["post_content"]=>
string(364) "Továbbra is házi őrizetben marad Elena Udrea. Erről döntött tegnap este a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, miután a politikus azt kérte, oldják fel esetében a Bute-gála ügyben elrendelt házi őrizetet. Mint ismert, Elena Udreát három rendbéli csúszópénz-elfogadásával és hivatali visszaéléssel gyanúsítják az ügyben."
["post_title"]=>
string(28) "Házi őrizetben marad Udrea"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "hazi-orizetben-marad-udrea"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-05 15:09:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-05 12:09:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=48165"
["menu_order"]=>
int(33346)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(32577)
["max_num_pages"]=>
int(2715)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "c183687acd5a70e43187c6b1004bba29"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}