A rövidített listák 50 országból több mint 800 ezer leadott szavazat alapján álltak össze, a nyertesekről pedig szakértői zsűri dönt…
Continue ReadingMiért késik a nagy hatótávolságú fegyverek engedélyezése oroszországi célpontok ellen?
Az EU kész segíteni az árvíz sújtotta kelet-közép-európai országokat
Magyarországon készülnek a Duna áradására
Csak Bukarest és Budapest között közlekedik a bécsi vonat az ausztriai áradások miatt
Egyre nagyobb a nyomás Ukrajna nyugati szövetségesein, hogy engedélyezzék Kijev számára a fegyvereik bevetését mélységi csapásokra Oroszország területén. Nagy várakozás előzte meg a brit miniszterelnök pénteki washingtoni látogatását, de döntés ezen sem született. Az ukrajnai helyzetről beszélgettünk Ady András külpolitikai újságíróval.
" ["post_title"]=> string(96) "Miért késik a nagy hatótávolságú fegyverek engedélyezése oroszországi célpontok ellen?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "miert-kesik-a-nagy-hatotavolsagu-fegyverek-engedelyezese-oroszorszagi-celpontok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 16:41:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 13:41:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442474" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3056 (24) { ["ID"]=> int(442471) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:59:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:59:02" ["post_content"]=> string(818) "Együttérzését fejezte ki tegnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kelet-Közép-Európában pusztító árvizek károsultjaival és áldozataival, valamint uniós segítséget ajánlott. Az X-en közzétett üzenetében von der Leyen aláhúzta, az Európai Unió készen áll segíteni Ausztriának, Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának. Egyúttal köszönetet mondott mindazok munkájáért, akik segítenek a nehéz helyzetben. A több napja tartó esőzések jelentős károkat okoztak a térség több országában. Csehországban több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a vihar miatt, Romániában és Lengyelországban pedig halálos áldozatai is vannak az áradásoknak.
" ["post_title"]=> string(77) "Az EU kész segíteni az árvíz sújtotta kelet-közép-európai országokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-eu-kesz-segiteni-az-arviz-sujtotta-kelet-kozep-europai-orszagokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:59:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:59:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442471" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3031 (24) { ["ID"]=> int(442469) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:57:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:57:30" ["post_content"]=> string(1085) "Továbbra is emelkedik a Morva és a Duna vízszintje Nyugat-Szlovákiában. Pozsonyban pedig ma délután tetőzhet. A Duna reggel Pozsonyban 866 centiméterre emelkedett, és a nap folyamán a vízszint várhatóan kilenc méternél is magasabb lesz. Az eredeti előrejelzésektől eltérően a legnagyobb nehézségek
Szlovákiában nem a Morva medencéjében, hanem a Dunán várhatók, mivel a Németország és Ausztria felől érkező árhullám a vártnál nagyobb lesz. Magyarországon is készenléti állapotban vannak a hatóságok. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma kijelentette, hogy nehéz lesz az árvíz elleni védekezés, de meg fogják oldani. Orbán szerint a vízügyesek tele vannak önbizalommal, és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabbat. Orbán közölte: három kritikus szakasz van a Dunán, az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest.
Ausztriában is jelentős áradások vannak, ezért a Román Államvasutak közölte, hogy a Dacia nemzetközi vonat nem indult el vasárnap Bécsből, és ma és holnap csak Bukarest és Budapest között közlekedik a járat. Ausztriában ma is jelentős mennyiségű csapadékra számítanak, ami várhatóan tovább nehezíti az árvíz sújtotta területek helyzetét. Az osztrák tűzoltóság reggeli tájékoztatása szerint az éjszaka nyugalmasan telt a katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánított Alsó-Ausztriában. Ugyanakkor keddig az előrejelzések szerint még akár négyzetméterenként 60 liter eső is lezúdulhat a tartományra. Tiroltól Kelet-Ausztriáig helyenként még ennél is nagyobb mennyiségű csapadék eshet. A Bécstől dél felé haladó A2-es autópálya kora reggel óta újra járható, viszont számos le- és felhajtó továbbra is megközelíthetetlen, és több egyéb út is le van zárva Alsó-Ausztriában.
" ["post_title"]=> string(92) "Csak Bukarest és Budapest között közlekedik a bécsi vonat az ausztriai áradások miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "csak-bukarest-es-budapest-kozlekedik-a-becsi-vonat-az-ausztriai-aradasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 16:52:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 13:52:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442467" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3059 (24) { ["ID"]=> int(442474) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 16:41:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 13:41:47" ["post_content"]=> string(672) "Egyre nagyobb a nyomás Ukrajna nyugati szövetségesein, hogy engedélyezzék Kijev számára a fegyvereik bevetését mélységi csapásokra Oroszország területén. Nagy várakozás előzte meg a brit miniszterelnök pénteki washingtoni látogatását, de döntés ezen sem született. Az ukrajnai helyzetről beszélgettünk Ady András külpolitikai újságíróval.
" ["post_title"]=> string(96) "Miért késik a nagy hatótávolságú fegyverek engedélyezése oroszországi célpontok ellen?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "miert-kesik-a-nagy-hatotavolsagu-fegyverek-engedelyezese-oroszorszagi-celpontok-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 16:41:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 13:41:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442474" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(32541) ["max_num_pages"]=> int(8136) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fb7703fd49fe1fda94926a923a12da63" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Öt romániai fesztivál került be a European Festival Awards döntősei közé
Anglia is bombázna
David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s…
Continue ReadingMarad a legmagasabb szintű készültség Brüsszelben
Ma zárva maradnak az iskolák, és továbbra sem közlekedik a metró Brüsszelben. A tegnap esti rendőrségi razziák során tizenhat embert…
Continue ReadingVegyvédelmi eszközök tűntek el egy párizsi közkórházból
– jelentette az AP amerikai hírügynökség. Manuel Valls francia miniszterelnök múlt csütörtökön a nemzetgyűlésben kijelentette: a november 13-án végrehajtott párizsi…
Continue ReadingEzrek torlódtak föl a görög-macedón határon
A macedón hatóságok a görögök kiállította papíron feltüntetett nemzetiség alapján választják szét a migránsokat. Az afgánokat, irakiakat, szíreket átengedik, a…
Continue ReadingNévtelen bombafenyegetés miatt kiürítették és lezárták vasárnap este a prágai főpályaudvart
A rendőrség átvizsgálta az egész épületet és a vágányokon leállított vonatokat. Az oda tartó szerelvényeket más pályaudvarokra irányították át.A CTK…
Continue ReadingJogosítvány megszerzésében segít a Mol Románia
Huszonöt, nehéz anyagi körülmények között élő fiatalt segít hozzá a gépkocsi-vezetői jogosítvány megszerzéséhez a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány azzal, hogy finanszírozza az irat megszerzésének költségeit. A Mol Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű társadalmi felelősségvállalási program B, C, D kategóriájú, gépkocsi-, traktor-, trolibusz- és villamosvezetői engedély megszerzéséhez nyújt anyagi támogatást. (tovább…)
Continue ReadingKiszabadultak a bamakói túszok
A tegnap reggel kezdődött túszdráma során iszlamista fegyveresek 170 embert tartottak fogva, akik közül helyi források szerint legalább 18-an, egyes források szerint 27-en vesztették életüket. A helyi kormány egyelőre csak azt erősítette meg, hogy három halálos áldozat van, két helybéli,egy francia és egy belga állampolgár. (tovább…)
Continue ReadingMegreformálják a schengeni szerződést?
Az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi miniszterei tegnap rendkívüli tanácskozáson állapodtak meg arról, hogy az Európai Bizottság az év végéig javaslatot tesz a schengeni szerződés reformjára. (tovább…)
Continue ReadingMinden hétvégén informális kormányülést tart a Ciolo?-kabinet
A mai ülésen a gazdasági kérdésekről egyeztettek. Dacian Ciolo? kormányfő kérésére Anca Pauliu pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről tartott helyzetjelentést. (tovább…)
Continue ReadingNemzetközi koalíció az IÁ ellen
Egy Iszlám Állam elleni közös katonai fellépésről egyeztet Francois Hollande, aki jövő kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnökkel, csütörtökön pedig Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik. (tovább…)
Continue ReadingLeállították a metró járatokat Brüsszelben
Maximális a terrorkészültség Brüsszelben, ugyanis a korábbi 3-as szintről 4-esre emelték a terrorfenyegetettség mértékét egy küszöbön álló veszélyre hivatkozva – közölte ma a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM). (tovább…)
Continue ReadingHuszonöt, nehéz anyagi körülmények között élő fiatalt segít hozzá a gépkocsi-vezetői jogosítvány megszerzéséhez a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány azzal, hogy finanszírozza az irat megszerzésének költségeit. A Mol Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű társadalmi felelősségvállalási program B, C, D kategóriájú, gépkocsi-, traktor-, trolibusz- és villamosvezetői engedély megszerzéséhez nyújt anyagi támogatást. A 17?25 év közötti rászoruló fiatalok kiválasztásában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Fundaţia Principesa Margareta a României, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület és a Salvaţi Copiii România civil szervezet segít.
?Egy gépjárművezetői engedély munkahelyet jelenthet, akár a jövőjét biztosíthatja egy fiatalnak és családjának. Hisszük, hogy a megfelelő pillanatban érkező támogatásnak a hatása a későbbiekben megsokszorozódhat.?? nyilatkozta Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója. Az első kiírásban a támogatások összértéke 50 ezer lej, melyet a Mol Románia biztosít.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezetője szerint a hajtási engedély megszerzésével járó költségek fedezésével előnyhöz juttatják a hátrányos helyzetű fiatalokat a munkaerőpiacon. Hozzátette, a partnerszervezetek egyenként öt-öt kedvezményezettet választanak ki saját belső szabályaik szerint.
A fiatalok 2016. január 19-éig pályázhatnak a fejenként 2000 lejes támogatásra.
" ["post_title"]=> string(52) "Jogosítvány megszerzésében segít a Mol Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "jogositvany-megszerzeseben-segit-a-mol-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-21 12:17:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:17:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=83965" ["menu_order"]=> int(32262) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3306 (24) { ["ID"]=> int(83985) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-21 12:15:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:15:06" ["post_content"]=> string(1246) "A tegnap reggel kezdődött túszdráma során iszlamista fegyveresek 170 embert tartottak fogva, akik közül helyi források szerint legalább 18-an, egyes források szerint 27-en vesztették életüket. A helyi kormány egyelőre csak azt erősítette meg, hogy három halálos áldozat van, két helybéli,egy francia és egy belga állampolgár. Salif Traoré mali nemzetbiztonsági miniszter tegnap délután egy sajtótájékoztatón közölte: "jelenleg nincs több túsz a támadók fogságában". A támadást az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló egyik afrikai dzsihadista csoport vállalta magára. A túszok kiszabadításában amerikai és francia különleges műveleti erők tagjai támogatták a mali hatóságokat.
Mali északi része 2012-ben egy katonai államcsíny után szélsőséges iszlamisták ellenőrzése alá került, akiket 2013-ban francia katonai beavatkozással vertek vissza.
Az országban ENSZ-békefenntartók, illetve legalább ezer francia katona állomásozik. Maliban idén ez volt a harmadik támadás külföldiek által látogatott létesítmény ellen.
" ["post_title"]=> string(32) "Kiszabadultak a bamakói túszok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kiszabadultak-a-bamakoi-tuszok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-21 12:15:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:15:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=83985" ["menu_order"]=> int(32263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3307 (24) { ["ID"]=> int(83835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-21 12:08:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:08:21" ["post_content"]=> string(498) "Az európai uniós tagországok bel- és igazságügyi miniszterei tegnap rendkívüli tanácskozáson állapodtak meg arról, hogy az Európai Bizottság az év végéig javaslatot tesz a schengeni szerződés reformjára. A módosított szabályozás lehetővé tenné Európa valamennyi külső határán minden beutazó, még az uniós polgárok szisztematikus és kötelező ellenőrzését - közölte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
" ["post_title"]=> string(42) "Megreformálják a schengeni szerződést?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "megreformaljak-a-schengeni-szerzodest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-03-13 10:52:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-03-13 08:52:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=83835" ["menu_order"]=> int(32264) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3041 (24) { ["ID"]=> int(83945) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-21 12:12:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:12:42" ["post_content"]=> string(470) "A mai ülésen a gazdasági kérdésekről egyeztettek. Dacian Ciolo? kormányfő kérésére Anca Pauliu pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről tartott helyzetjelentést. Az Európai Alapokért felelős Aura Răducu pedig arról, hogy hogyan áll az ország a 2007 és 2013 közötti uniós alapok lehívásával, illetve hogy mennyire készült fel Románia a következő uniós költségvetési ciklusra.
" ["post_title"]=> string(68) "Minden hétvégén informális kormányülést tart a Ciolo?-kabinet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "minden-hetvegen-informalis-kormanyulest-tart-a-ciolos-kabinet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-21 12:12:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:12:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=83945" ["menu_order"]=> int(32265) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3049 (24) { ["ID"]=> int(83895) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-21 12:11:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:11:00" ["post_content"]=> string(620) "Egy Iszlám Állam elleni közös katonai fellépésről egyeztet Francois Hollande, aki jövő kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnökkel, csütörtökön pedig Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik. Hollande az amerikai és az orosz találkozó között szerdán Párizsban fogadja Angela Merkel német kancellárt, akivel szintén a terrorizmus elleni fellépésről tárgyalnak.
Franciaország a múlt heti párizsi merénylet kapcsán kezdeményezte az Iszlám Állam elleni koalíció létrehozását.
" ["post_title"]=> string(35) "Nemzetközi koalíció az IÁ ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "nemzetkozi-koalicio-az-ia-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-21 12:11:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:11:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=83895" ["menu_order"]=> int(32266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3053 (24) { ["ID"]=> int(83925) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-21 12:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:11:59" ["post_content"]=> string(1175) "Maximális a terrorkészültség Brüsszelben, ugyanis a korábbi 3-as szintről 4-esre emelték a terrorfenyegetettség mértékét egy küszöbön álló veszélyre hivatkozva - közölte ma a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM). Az ország többi területén maradt a harmadik szintű besorolás.
A szigorúbb biztonsági intézkedéseket pár órával azután rendelték el, hogy Belgiumban letartóztattak egy újabb gyanúsítottat, akinek a párizsi terrorcselekményekhez van köze. A maximális terrorkészültség miatt a belga belügyminiszter kérte a régióban szervezett, nagy tömeget vonzó összes rendezvény törlését.
A lakosságot is arra intik, hogy kerüljék azokat a helyszíneket, ahol sok ember fordul meg, így a repülőteret, a vonatállomásokat, a népszerű bevásárló központokat, valamint a metró járatokat is leállították.
A nemzeti válságközpont hajnali bejelentése értelmében a metró teljes hálózatát ma és holnap zárják el a forgalom elől.
" ["post_title"]=> string(48) "Leállították a metró járatokat Brüsszelben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "leallitottak-a-metro-jaratokat-brusszelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-21 12:11:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-21 10:11:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=83925" ["menu_order"]=> int(32267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3293 (24) { ["ID"]=> int(84175) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-23 14:55:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-23 12:55:11" ["post_content"]=> string(481) "A rövidített listák 50 országból több mint 800 ezer leadott szavazat alapján álltak össze, a nyertesekről pedig szakértői zsűri dönt majd.Az Untold fesztivál két kategóriában, a legjobb nagy fesztiválok és a legjobb új fesztiválok között is esélyes. Az Electric Castle a legjobb közepes fesztivál kategóriájában, a PLAI fesztivál és a Jazz in the Park a kis fesztiválok között, a TIMAF pedig a legjobb beltéri fesztivál kategóriában döntős." ["post_title"]=> string(80) "Öt romániai fesztivál került be a European Festival Awards döntősei közé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "ot-romaniai-fesztival-kerult-be-a-european-festival-awards-dontosei-koze" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-23 14:55:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-23 12:55:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=84175" ["menu_order"]=> int(32255) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(32537) ["max_num_pages"]=> int(2712) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "41be2de4eafc90e25886857c90468c89" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }