Az RMDSZ-nek két minisztérium jut az új kormányban, amelyet a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ alkotja, és…
Continue ReadingMozaik, 2025. január 28-a
Velencei Bizottság: az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között érvényteleníthetnek választásokat
A kormány kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztás menetrendjét
Továbbra is Georgescu a legnépszerűbb elnökjelölt-aspiráns
Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett Magyar Kulturális Központ idei programkínálatát, majd Palya Bea Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar énekes-dalszerzővel és a fúvósok nagy mestereként ismert, szintén Prima- és Artisjus-díjas Szokolay Dongó Balázzsal hallhatnak beszélgetést.
Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duó december végén koncertezett Csíkszeredában. Az eseményen kolléganőnk, Benedek Csilla járt, aki interjút is készített az énekhang és a fúvós hangszerek adta kettőssel.
Szokolay Dongó Balázs előadóművészi sokoldalúságáról tanúskodik, hogy számtalan előadóval, zenekarral játszott és játszik együtt a népzene, a jazz és a klasszikus műfajban. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik. Autodidakta módon kezdett a zenével foglalkozni. 1994-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa. 2005-ben Artisjus-díjat, 2016-ban pedig Prima-díjat kapott.
A szintén díjakkal kitüntetett, ismert és elismert Palya Bea dalaiban egyszerre van jelen hagyomány és újítás. Húsz saját lemeze jelent meg, és több mint 600 dalt írt, amelyekben őszintén, szókimondóan és fesztelenül szól legmélyebb tapasztalatairól és megéléseiről. Coach és hangtanári munkája során számos embert támogat közelebb kerülni önmagukhoz, megtalálni a saját hangjukat, felszabadulni, hozzáférni rejtett belső erőforrásaikhoz, és elérni céljaikat.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2025. január 28-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2025-januar-28-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 15:33:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 13:33:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446494" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2965 (24) { ["ID"]=> int(446639) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:31:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:31:35" ["post_content"]=> string(1266) "Az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között, több feltétel teljesülése esetén érvényteleníthetnek választási eredményt, a döntést kellően meg kell indokolniuk annak érdekében, hogy megőrizzék a választóknak a választások legitimitásába vetett bizalmát - közölte a Velencei Bizottság.
Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete hangsúlyozta: most ismertetett véleményezése a tavaly novemberi romániai esetből merít, ugyanakkor nem a román alkotmánybírósági határozat vizsgálata.
A szakértők egyebek mellett rámutatnak: mivel a törvénysértések online kampányokkal és közösségi médián keresztül történő bizonyítása kihívást jelent, az ilyen ügyekben hozott jól megindokolt és átlátható döntések kulcsfontosságúak. A vonatkozó döntéseknek pontosan meg kell jelölniük a jogsértéseket, bizonyítékokat kell felsorakoztatniuk, és nem alapulhatnak kizárólag minősített titkosszolgálati adatokon, mivel ez nem szavatolná a szükséges átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget.
" ["post_title"]=> string(123) "Velencei Bizottság: az alkotmánybíróságok csak bizonyos körülmények között érvényteleníthetnek választásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "velencei-bizottsag-az-alkotmanybirosagok-csak-bizonyos-korulmenyek-kozott-ervenytelenithetnek-valasztasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:31:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:31:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446639" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2967 (24) { ["ID"]=> int(446637) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:24:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:24:58" ["post_content"]=> string(796) "Mihai Constantin, a kabinet szóvivője elmondta, hogy a jogszabály értelmében a jelöltség benyújtásának hatrárideje március 15. A választási kampány április 4-én kezdődik, és 2025. május 3-án, reggel 7 órakor ér véget.
Az urnák Románia területén május 4-én 7 órakor nyitnak és 21 órakor zárnak. A külföldi szavazókörökben ezúttal is három napon keresztül: május 2-án és május 3-án helyi idő szerint 7 és 21 óra között, május 4-én pedig helyi idő szerint 7 órától legfeljebb a romániai idő szerinti 21 óráig.
Az elnökválasztás második fordulójára május 18-án kerül sor.
" ["post_title"]=> string(72) "A kormány kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztás menetrendjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormany-kedden-elfogadta-a-majus-4-i-elnokvalasztas-menetrendjet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:25:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:25:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446637" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3131 (24) { ["ID"]=> int(446635) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 13:18:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:18:25" ["post_content"]=> string(1487) "A tavalyi érvénytelenített államfőválasztás első fordulójának nyertese, Calin Georgescu a szavazatok 37 százalékát kapná meg, ha jövő vasárnap tartanák a megismételt államfőválasztást - derül ki a CURS felméréséből. Georgescut Bukarest főpolgármestere, a független Nicusor Dan követi 21 százalékkal. A kormánykoalíció közös államfőjelöltje, Crin Antonescu a voksok 18 százalékát kapná.
Elena Lasconira, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnökére a megkérdezettek 7, az SOS Romania párt elnökére, Diana Sosoacára 4 százaléka voksolna.
A második fordulóban Georgescura a megkérdezettek 38, Antonescura 25, Danra 17 százaléka voksolna.
Abban az esetben, ha Georgescut eltiltanák az indulástól, George Simion AUR-elnök lenne a favorit, a megkérdezettek 25 százaléka szavazna rá. Őt Nicusor Dan követné 24 és Crin Antonescu 23 százalékos támogatottsággal.
A megkérdezettek 76 százaléka mondta, hogy biztosan elmegy szavazni.
A CURS telefonos felmérése január 21-25. között készült 1100 fős mintán, 3 százalékos hibahatárral.
" ["post_title"]=> string(64) "Továbbra is Georgescu a legnépszerűbb elnökjelölt-aspiráns" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tovabbra-is-georgescu-a-legnepszerubb-elnokjelolt-aspirans" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 13:18:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 11:18:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446635" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2840 (24) { ["ID"]=> int(446494) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-28 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 12:00:00" ["post_content"]=> string(2975) "Adásunkban Kósa András László, a bukaresti Liszt Intézet igazgatója ismerteti az általa vezetett Magyar Kulturális Központ idei programkínálatát, majd Palya Bea Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar énekes-dalszerzővel és a fúvósok nagy mestereként ismert, szintén Prima- és Artisjus-díjas Szokolay Dongó Balázzsal hallhatnak beszélgetést.
Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duó december végén koncertezett Csíkszeredában. Az eseményen kolléganőnk, Benedek Csilla járt, aki interjút is készített az énekhang és a fúvós hangszerek adta kettőssel.
Szokolay Dongó Balázs előadóművészi sokoldalúságáról tanúskodik, hogy számtalan előadóval, zenekarral játszott és játszik együtt a népzene, a jazz és a klasszikus műfajban. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és alkalmazott zeneírással (tánc- és bábszínházi zenék) is foglalkozik. Autodidakta módon kezdett a zenével foglalkozni. 1994-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa. 2005-ben Artisjus-díjat, 2016-ban pedig Prima-díjat kapott.
A szintén díjakkal kitüntetett, ismert és elismert Palya Bea dalaiban egyszerre van jelen hagyomány és újítás. Húsz saját lemeze jelent meg, és több mint 600 dalt írt, amelyekben őszintén, szókimondóan és fesztelenül szól legmélyebb tapasztalatairól és megéléseiről. Coach és hangtanári munkája során számos embert támogat közelebb kerülni önmagukhoz, megtalálni a saját hangjukat, felszabadulni, hozzáférni rejtett belső erőforrásaikhoz, és elérni céljaikat.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2025. január 28-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2025-januar-28-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-28 15:33:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-28 13:33:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446494" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(33805) ["max_num_pages"]=> int(8452) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c81f4eb55d3f3167a6bc166345f0a5ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Az RMDSZ először fogja vezetni a pénzügyminisztériumot
Református igehirdetés, 2024. december 22.
Mai egyházi műsorunkban Miklósi Mátyás Csaba brassói református esperes igehirdetését hallják.
Continue ReadingA PSD részvételével folytatódnak a kormányalakítási tárgyalások
Az Európa-barát kormánypártok folytatják a tárgyalásokat, miután tegnap este is tárgyalóasztalhoz ültek a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az…
Continue ReadingMa tették le az esküt a honatyák, a botrányok sem hiányoztak
Ma délelőtt tették le az esküt az újonnan megalakult parlament két házának képviselői és szenátorai, ezzel megalakultnak tekinthető az új…
Continue ReadingRészvétét fejezte ki Ciolacu a magdeburgi támadás ügyében
Marcel Ciolacu miniszterelnök részvétét fejezte ki a németországi magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett támadás miatt. A román kormány szolidáris német barátaival…
Continue ReadingMatteo Salvinit felmentették első fokon
Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben belügyminiszterként megtagadta a kikötési engedélyt a tengerből kimentett migránsokat szállító spanyol…
Continue ReadingAz alvilági kapcsolatai miatt ölhették meg a fiatal svéd rappert
A svéd sajtó értesülései szerint alvilági kapcsolatai miatt ölhették meg Gaborót, a 23 éves svéd rapsztárt csütörtökön. A svéd rendőrség…
Continue ReadingAz amerikai kormány újabb diákhitel elengedését jelentette be
Az amerikai kormány újabb, csaknem 4,3 milliárd dollár diákhitel elengedését jelentette be. Miguel Cardona oktatási miniszter közleménye szerint az újabb…
Continue ReadingA DK feljelenti Orbán Viktort a Magyarországnak szánt uniós pénzek elvesztése miatt
A magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletének gyanúja valamint hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali…
Continue ReadingA román-magyar kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Marcel Ciolacu Orbán Viktorral
Bukarestben találkozott Marcel Ciolacu miniszterelnökkel Orbán Viktor, aki tegnap a Victoria-palotában volt a vendége a román kormányfőnek. A magyar miniszterelnököt…
Continue ReadingA hét hírei, 2024. december 20.
Műsorunk tartalmából: A heti hírösszefoglalóban többnyire a hazai belpolitikai válsághelyzetről beszélünk, amely váratlan fordulatot vett, miután máris felbomlott a 64…
Continue ReadingAlakul az új parlament
Pénteken 14 órakor ült össze a választások nyomán megalakuló új parlament. Az alakuló ülést mindkét házban a legtöbb mandátummal rendelkező törvényhozó vezeti , munkájukat a négy legfiatalabb képviselő vagy szenátor segíti. Ha két vagy több törvényhozó egyenlő számú mandátummal rendelkezik, közülük a legidősebb vezetheti az ülést.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ-nek két minisztérium jut az új kormányban, amelyet a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ alkotja, és a parlamentben a nemzeti kisebbségek frakciója fogja támogatni. A pártok ma részt vettek Klaus Iohannis államelnök meghívására konzultáción a Cotroceni-palotában, ennek következtében eldőlt, hogy az RMDSZ-nek két minisztere lesz Tánczos Barna és Cseke Attila személyében. Előbbi a pénzügyminisztériumot fogja vezetni, utóbbi a fejlesztési és közigazgatási tárcát, amit már korábban is irányított. Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is lesz. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hallják.
A pártok abban is megegyeztek, hogy a liberálisok hat minisztériumot fognak vezetni, ezek között lesz a belügy-, a külügyminisztérium, az energiaügyi, az európai pénzalapok, a környezetvédelmi, valamint az oktatási és kutatási minisztérium. Érdekesség, hogy a liberálisok Daniel Davidot, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorát javasolják oktatási miniszternek és Emil Hurezeanu bécsi nagykövetet külügyminiszternek.
Az Agerpres hírügynökség által idézett szociáldemokrata források szerint Marcel Ciolacu marad a kormányfő, ezen kívül a szociáldemokraták irányítják majd a védelmi, a gazdasági és digitalizálásért felelős szaktárcát, a közlekedési, az egészségügyi, a mezőgazdasági, a kulturális, a munkaügyi és az igazságügyi minisztériumot.
" ["post_title"]=> string(59) "Az RMDSZ először fogja vezetni a pénzügyminisztériumot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-rmdsz-eloszor-fogja-vezetni-a-penzugyminiszteriumot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-22 22:51:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-22 20:51:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(96) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/12/22/az-rmdsz-eloszor-fogja-vezetni-a-penzugyminiszteriumot/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3096 (24) { ["ID"]=> int(445373) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-22 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-22 05:00:00" ["post_content"]=> string(695) "Mai egyházi műsorunkban Miklósi Mátyás Csaba brassói református esperes igehirdetését hallják.
" ["post_title"]=> string(44) "Református igehirdetés, 2024. december 22." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "reformatus-igehirdetes-2024-december-22" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-16 11:14:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-16 09:14:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445373" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3095 (24) { ["ID"]=> int(445698) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:40:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:40:24" ["post_content"]=> string(1594) "Az Európa-barát kormánypártok folytatják a tárgyalásokat, miután tegnap este is tárgyalóasztalhoz ültek a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői. A PSD ezzel visszatért az egyeztetésekhez, miután a hét közepén bejelentette, hogy nem hajlandó tovább tárgyalni.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetői nem voltak jelen a megbeszélésen, miután állításuk szerint nem kaptak meghívást és sajtóértesülések szerint a szociáldemokraták sem akarják bevenni a kormányba az Elena Lasconi által vezetett pártot. Ez utóbbi többször bírálta a szociáldemokratákat és egyes vezetőik már közvetlenül a választások után kifejezték azt az álláspontjukat, hogy az USR-nek ellenzékben kell maradnia. Elena Lasconi tegnap azt mondta a Digi24 hírtelevíziónak, hogy pártja hajlandó megszavazni a parlamentben egy olyan kormányt, amelynek az USR nem tagja, de előbb látni akarják annak összetételét és a miniszterelnök személyét.
Lucian Romaşcanu, a PSD szóvivője ma délelőtt kijelentette az Agerpres hírügynökségnek, hogy még korai beszélni egy miniszterelnök megnevezéséről. Közölte, várhatóan holnap a Cotroceni-palotában sorra kerülő konzultáción nevezik meg a következő miniszterelnököt. Hozzátette: véleménye szerint Marcel Ciolacu megérdemli, hogy kormányfő maradjon.
" ["post_title"]=> string(72) "A PSD részvételével folytatódnak a kormányalakítási tárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-psd-reszvetelevel-folytatodnak-a-kormanyalakitasi-targyalasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:40:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:40:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445698" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3105 (24) { ["ID"]=> int(445696) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:37:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:37:38" ["post_content"]=> string(1074) "Ma délelőtt tették le az esküt az újonnan megalakult parlament két házának képviselői és szenátorai, ezzel megalakultnak tekinthető az új törvényhozás, amelyben csaknem egyharmad arányban vannak jelen a szélsőségesen nacionalista román pártok. A parlament alakuló ülése már tegnap elkezdődött és nem volt botránytól mentes. Diana Șoșoacă EP-képviselő, az SOS Románia elnöke és annak több támogatója részéről verbális agresszió érte az Antena 3 egyik munkatársát és Mihai Gâdea műsorvezetőt, akit megfenyegettek és családját inzultálták. A történtek következtében az Országos Audiovizuális Tanács bejelentette, hogy feljelentést tesz a legfelsőbb ügyészségen, amely időközben közölte, hogy hivatalból indított eljárást. Újságírói szakmai szervezetek is tiltakoztak az újságírót ért agresszió ellen. A december 1-jei parlamenti választás következtében 331 képviselő és 134 szenátort választottak meg az új törvényhozásba.
" ["post_title"]=> string(65) "Ma tették le az esküt a honatyák, a botrányok sem hiányoztak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ma-tettek-le-az-eskut-a-honatyak-a-botranyok-sem-hianyoztak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:37:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:37:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445696" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3086 (24) { ["ID"]=> int(445694) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:36:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:36:06" ["post_content"]=> string(1049) "Marcel Ciolacu miniszterelnök részvétét fejezte ki a németországi magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett támadás miatt. A román kormány szolidáris német barátaival és szövetségeseivel' - üzente a miniszterelnök. Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban. Legalább ketten meghaltak és több mint 60-an megsérültek. Az elkövető egy 50 éves szaúdi orvos volt, aki nem volt a hatóságok látókörében. A "Taleb A." néven emlegetett férfi pszichiátriai betegekkel foglalkozott, és határozatlan időre szóló letelepedési engedéllyel rendelkezett. 2016 decemberében egy teherautó Berlin belvárosában hajtott a karácsonyi vásárba. Akkor tizenkét ember halt meg. Az akori merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Az elmúlt hónapokban több, külföldiek részvételével elkövetett merénylet, illetve merényletkísérlet történt Németországban.
" ["post_title"]=> string(64) "Részvétét fejezte ki Ciolacu a magdeburgi támadás ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "reszvetet-fejezte-ki-ciolacu-a-magdeburgi-tamadas-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:36:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:36:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445694" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3080 (24) { ["ID"]=> int(445692) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:34:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:34:09" ["post_content"]=> string(511) "Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt azzal, hogy 2019-ben belügyminiszterként megtagadta a kikötési engedélyt a tengerből kimentett migránsokat szállító spanyol civil hajótól - hirdette ki első fokú ítéletében a palermói bíróság péntek este. "Felmentettek, mert megállítottam a tömeges migrációt és védtem országomat" - írta közösségi oldalán Salvini. Hozzátette, a haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog.
" ["post_title"]=> string(41) "Matteo Salvinit felmentették első fokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "matteo-salvinit-felmentettek-elso-fokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:34:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:34:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445692" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3081 (24) { ["ID"]=> int(445689) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:32:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:32:41" ["post_content"]=> string(505) "A svéd sajtó értesülései szerint alvilági kapcsolatai miatt ölhették meg Gaborót, a 23 éves svéd rapsztárt csütörtökön. A svéd rendőrség közlése szerint egy norrköpingi mélygarázsban találtak rá a húszas éveiben járó, lőfegyvertől megsebesült férfira, aki a kórházba szállítása után életét vesztette. Gaboro felvételei a svéd zenemegosztó portálon, a Spotify-on többmilliós meghallgatásszámot értek el.
" ["post_title"]=> string(68) "Az alvilági kapcsolatai miatt ölhették meg a fiatal svéd rappert" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-alvilagi-kapcsolatai-miattv-olhettek-meg-a-fiatal-sved-rappert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:32:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:32:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445689" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3082 (24) { ["ID"]=> int(445687) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:31:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:31:11" ["post_content"]=> string(822) "Az amerikai kormány újabb, csaknem 4,3 milliárd dollár diákhitel elengedését jelentette be. Miguel Cardona oktatási miniszter közleménye szerint az újabb lépéssel csaknem 55 ezer szövetségi állami alkalmazott számára törlik a tanulmányaihoz korábban igénybe vett diákhitel törlesztési kötelezettségét. A miniszter arra is rámutatott, hogy a Biden-adminisztráció az elmúlt években összesen 5 millió embert mentesített a visszafizetés alól, 180 milliárd dollár összegben. Joe Biden még 2022 őszén ennél sokkal szélesebb, több tízmillió egykori diákot érintő hitelelengedést jelentett be, amelyet ugyanakkor alkotmányellenességre, az elnöki jogkör túllépésére hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság megsemmisített.
" ["post_title"]=> string(66) "Az amerikai kormány újabb diákhitel elengedését jelentette be" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "az-amerikai-kormany-ujabb-diakhitel-elengedeset-jelentette-be" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:31:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:31:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445687" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3083 (24) { ["ID"]=> int(445685) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:30:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:30:07" ["post_content"]=> string(798) "A magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletének gyanúja valamint hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Orbán Viktor miniszterelnök ellen - mondta Dobrev Klára, a párt EP-képviselője. Kijelentette: az EU nagyon világos döntést hozott, azt mondta, csak akkor küldi az uniós pénzeket, ha a magyar kormány "leszámol a lopással", helyreállítja a független igazságszolgáltatást és a jogállamot. Dobrev szerint Orbán tudatosan nem hajtotta végre a pénz feltételéül szabott módosításokat, ezért a kormány miatt december 31-én Magyarország örökre elveszít egymilliárd eurót.
" ["post_title"]=> string(89) "A DK feljelenti Orbán Viktort a Magyarországnak szánt uniós pénzek elvesztése miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "a-dk-feljelenti-orban-viktort-a-magyarorszagnak-szant-unios-penzek-elvesztese-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-21 12:30:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:30:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445685" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3084 (24) { ["ID"]=> int(445681) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-21 12:28:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-21 10:28:21" ["post_content"]=> string(2716) "Bukarestben találkozott Marcel Ciolacu miniszterelnökkel Orbán Viktor, aki tegnap a Victoria-palotában volt a vendége a román kormányfőnek. A magyar miniszterelnököt Ciolacu mellett Kelemen Hunor is fogadta, hiszen az RMDSZ elnökével együtt folytatott megbeszélést a kormány épületében a román és a magyar miniszterelnök. A tárgyalást követően Marcel Ciolacu megköszönte Orbán Viktornak, hogy Budapest támogatta Románia schengeni csatlakozását. A román miniszterelnököt hallják.
A román kormányfő szerint a schengeni övezethez való kapcsolódása hazánknak két százalékos GDP-növekedést eredményezhet, s mindez Magyarországon is tükröződik majd. Ciolacu közölte, hogy több témában tárgyaltak, mert nagy projektekben szeretnének együttműködni. Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági, kereskedelmi partnere Romániának, viszont új lehetőséget kell létrehozniuk annak érdekében, hogy a befektetéseket és a gazdasági kölcsönhatásokat növelni tudják - mondta a román kormányfő. Ciolacu a bukaresti kormányalakítási tárgyalásokra utalva megjegyezte: a hangzavarban az RMDSZ és Kelemen Hunor szövetségi elnök képviseli az egyensúlyt. Hozzátette: biztos benne, hogy a továbbiakban is kiválóan együtt fognak működni az RMDSZ-szel, amelynek politikusai mindig hozzáértő, korrekt partnerek a bukaresti kormányzásban.
Orbán Viktor szerint Magyarország már régóta abban volt érdekelt, hogy Románia is a schengeni övezetben legyen és Magyarországgal együtt élvezze annak előnyeit. A Marcel Ciolacu miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Orbán felidézte: román kollégájával megállapodtak, hogy közös terv szerint haladnak az európai uniós magyar elnökség során, és célul tűzték ki, hogy a magyar elnökség alatt történjen meg a román csatlakozás a schengeni övezethez. Rámutatott: kevesen gondolták, hogy pont a magyar elnökség alatt megvalósítható a román csatlakozás. Orbán továbbá méltatta a két ország közötti eddigi energetikai együttműködést. Orbán Viktort hallják.
Műsorunk tartalmából:
A heti hírösszefoglalóban többnyire a hazai belpolitikai válsághelyzetről beszélünk, amely váratlan fordulatot vett, miután máris felbomlott a 64 százalékos többséggel rendelkező Európa-barát pártok nagykoalíciója. Először az USR vonakodott attól, hogy része legyen egy ilyen nagykoalíciónak, majd a PSD döntött úgy, hogy feláll a tárgyalóasztaltól. Ezek után szinte aligha lehet megjósolni, hogy miként folytatódnak a tárgyalások és milyen végkifejletre lehet számítani. Foglalkozunk még azzal, hogy január 1-től Románia a schengeni övezet teljes jogú tagja lesz. Pataky Lehel Zsolt összeállításából megtudhatják, hogy ennek a döntésnek milyen konkrét következményei lesznek sokunk életére.
Szőcs Levente összeállítása a németországi belpolitikai helyzetről, ahol a várakozásoknak megfelelően megbukott Olaf Scholz kancellár kormánya.
Garzó Ferenc: Hatalmak a könyvek tükrében
" ["post_title"]=> string(33) "A hét hírei, 2024. december 20." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "a-het-hirei-2024-december-13-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-20 12:14:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-20 10:14:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445509" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3072 (24) { ["ID"]=> int(445674) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-20 14:19:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-20 12:19:58" ["post_content"]=> string(1044) "Pénteken 14 órakor ült össze a választások nyomán megalakuló új parlament. Az alakuló ülést mindkét házban a legtöbb mandátummal rendelkező törvényhozó vezeti , munkájukat a négy legfiatalabb képviselő vagy szenátor segíti. Ha két vagy több törvényhozó egyenlő számú mandátummal rendelkezik, közülük a legidősebb vezetheti az ülést.
Az első ülésen hozták létre a mandátumigazoló bizottságokat, amelyek megvizsgálják a képviselők és szenátorok által benyújtott dokumentumokat, illetve a központi választási irodától kapott megoldatlan iratcsomókat. A parlament megkezdheti munkáját, miután a képviselői mandátumok kétharmadát, illetve a szenátori mandátumok háromnegyedét igazolták, a honatyák pedig leteszik az esküt. A péntek délelőtt a különböző űrlapok kitöltésével telt az új honatyák számára.
" ["post_title"]=> string(23) "Alakul az új parlament" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "alakul-az-uj-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-20 14:19:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-20 12:19:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=445674" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3099 (24) { ["ID"]=> int(445727) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-12-22 22:51:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-12-22 20:51:25" ["post_content"]=> string(1959) "Az RMDSZ-nek két minisztérium jut az új kormányban, amelyet a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ alkotja, és a parlamentben a nemzeti kisebbségek frakciója fogja támogatni. A pártok ma részt vettek Klaus Iohannis államelnök meghívására konzultáción a Cotroceni-palotában, ennek következtében eldőlt, hogy az RMDSZ-nek két minisztere lesz Tánczos Barna és Cseke Attila személyében. Előbbi a pénzügyminisztériumot fogja vezetni, utóbbi a fejlesztési és közigazgatási tárcát, amit már korábban is irányított. Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is lesz. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hallják.
A pártok abban is megegyeztek, hogy a liberálisok hat minisztériumot fognak vezetni, ezek között lesz a belügy-, a külügyminisztérium, az energiaügyi, az európai pénzalapok, a környezetvédelmi, valamint az oktatási és kutatási minisztérium. Érdekesség, hogy a liberálisok Daniel Davidot, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorát javasolják oktatási miniszternek és Emil Hurezeanu bécsi nagykövetet külügyminiszternek.
Az Agerpres hírügynökség által idézett szociáldemokrata források szerint Marcel Ciolacu marad a kormányfő, ezen kívül a szociáldemokraták irányítják majd a védelmi, a gazdasági és digitalizálásért felelős szaktárcát, a közlekedési, az egészségügyi, a mezőgazdasági, a kulturális, a munkaügyi és az igazságügyi minisztériumot.
" ["post_title"]=> string(59) "Az RMDSZ először fogja vezetni a pénzügyminisztériumot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-rmdsz-eloszor-fogja-vezetni-a-penzugyminiszteriumot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-12-22 22:51:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-12-22 20:51:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(96) "https://www.bukarestiradio.ro/2024/12/22/az-rmdsz-eloszor-fogja-vezetni-a-penzugyminiszteriumot/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(33801) ["max_num_pages"]=> int(2817) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "21f9ff39e71bbf5f42a8fc0aee921aae" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }