Zsehránszky István

A klímaváltozás elkerülhetetlen – ne emiatt zokogjunk, hanem készüljünk fel rá. Akkor talán még túlélhetjük. A klímakutatók szakdolgozatait olvasva rájöhetünk erre. És ne áltassuk magunkat! A klímaváltozást nem mi idézzük elő! – túl kicsik vagyunk hozzá. A klímaváltozás a természet műve, nem a miénk. A természet – általa meghatározott időszakonként – korszakot vált: a jégkorszakból áttér melegebb korszakba.

Az ellenzék tegnap előterjesztette a bizalmatlansági indítványt. 238 honatya írta alá azt, holott sokkal kevesebb – a parlamenti tagok egynegyede – is elegendő lett volna. Az indítvány megszavazásához pedig legalább 233 honatya kell. Úgy tűnik, hogy lesznek, akik megszavazzák. Persze, sohasem lehet tudni. Mert bármikor belógathatnak valami mézesmadzagot azoknak, akik nem szavazzák meg… Nálunk, legalábbis, ilyen a politika és a demokrácia. Hogy Amerikában is ilyen? – azt ők tudhatják jobban…

Nemrég emlékeztek meg arról, hogy Velencében 500 évvel ezelőtt gettóba zárták a zsidókat. Nappal nem jöhettek ki a gettóból mások, csupán az orvosok, akiknek ápolniuk kellett betegeiket. És miközben a zsidókat kutyának nevezték, leköpdösték, lépten-nyomon megalázták, a velenceiek büszkék voltak arra, hogy ők keresztények – pedig azzal, ilyen formán, nem volt mit büszkélkedniük.

hogy nem tudják megbuktatni a kormányt. Mert ebben a kilátástalan helyzetben, ami úgy látszik: Romániában állandósult, ugyan kinek van szüksége még kormányválságra is? Talán csak azoknak, akik állandóan jártatják a szájukat, de valójában nem csinálnak semmit. Nem végzik a munkájukat, hanem egyfolytában lefetyelnek… Különben tehetetlenek. Ilyenek a nagyszájúak: a politikusok, a magas rangú állami hivatalnokok, a mindent tudó korifeusok. Pedig lehetnének mások is, cselekvő emberek. Mint például a romániai trombitás, Octavian Ursu, aki Bukarestben született, konzervatóriumot végzett és 1990-ben Németországban telepedett le. Húsz éven át trombitált Görlitzben, a filharmonikus zenekar tagjaként. Aztán rájött, hogy politikusként is szerepelhet. Belépett a Német Kereszténydemokrata Pártba. Öt évvel ezelőtt helyet szerzett magának a szászországi parlamentben. Most pedig megválasztották Görlitz város polgármesterének. Nem kell többet muzsikálnia. Az is elég, ha szónokol – lehetőleg éjjel-nappal.

Végre szóvá tették: az uz-völgyi cirkusz nem valami spontán tiltakozás, hanem előre megfontolt szándékkal szervezett összecsapás. Romániában is, akárcsak az egykori szovjet birodalom országaiban, léteznek olyan személyek és csoportok, akiknek érdekében áll az, hogy a különböző nemzetiségű állampolgárok időnként egymásnak essenek. Cornel Vâlcu kolozsvári egyetemi tanár szerint: „el akarják terelni a figyelmet arról, hogy az országban nem mennek jól a dolgok: nem működik az igazságszolgáltatás, a tanügy, az egészségügy, nincsenek autópályák”. Vagyis, tennénk hozzá: a hatalom gyakorlói – a korrupt politikusok – miközben zsebre vágják az ország pénzét, amit ugye többek között iskolákra, kórházakra, autópályák építésére kellene fordítani, nemzetiségi konfliktusokat szerveznek. Szembeállítanak egymással románt és magyart – és bárkit! – Huligánokat, gátlástalan szurkolókat vezényelnek az uz-völgyi temetőbe, hogy rongálják meg a sírokat, miközben ők hivatalosan a román hősi emlékmű felszentelését végzik. Mondhatjuk: gyönyörű vallási ünnepet rendeztek…

Ferenc pápa Balázsfalván sok olyasmit mondott, amit nem ártana – és sohasem késő! – megjegyezni. A pápa szerint a román nép toleráns – nem olyan, mint a politikusok… A korrupció átok, főbűn, halálos bűn – a modern világ egyik legártalmasabb jelensége. Fel kell lépni a romboló ideológiák ellen, amelyek nem tekintik értéknek az embert, az életet, a házasságot és a családot; gyökértelenné teszik a fiatalokat; megrontják a gyermekeket. Akik a hit szerint élnek, igazabb hazát teremtenek, és egyesülhetnek. A pápa a térség legértékesebb örökségének tartja az 1586-os tordai országgyűlést, amely Európában először hirdette meg hivatalosan a vallásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot. A történelem során megosztott keresztények végre rájöttek, hogy közelebb állnak egymáshoz, és szolidárisabbak lettek. Most pedig az a dolgunk, hogy megvalljuk a szabadságot és a könyörületességet; elősegítsük azt, hogy diadalmaskodjék a testvériség és a párbeszéd.

Május 26-án ünnepelték az Örökbefogadott Gyermekek Napját. Június 6-án pedig a Hősöknek bókolunk majd – akkor lesz az ő napjuk, ami Romániában ugyancsak nemzeti ünnep. És ezzel aztán minden rendben van. Szép hazánk a gyermekek és a hősök paradicsoma. Ugyan, ki hitte volna? Aki itt születik, máris a mennyországban van.

Hatvan év múltán – ez a címe annak a könyvecskének, amelyben a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Középiskola végzettjei megemlékeznek tanintézetükről, tanáraikról, egymásról. És jól jön ez, hiszen a 60 évvel ezelőtt végzett osztály 37 diákjából immár csak 14-en vannak életben. Rövidesen nem is lesz, aki emlékezzék… A könyvet az egyik hajdani diák, Murvai László szerkesztette – akinek, tanügyi szakértő lévén, rálátása van nemcsak a romániai magyar oktatás múltjára, de a jelenére is. Így – Murvai szerzői és szerkesztői hozzájárulásával – tartalmasabbá válik a kép.

Megdöbbentett a hír: tavaly 751 gyermeket hagytak sorsukra a szüleik a kórházakban: 520-at a szülészeten, 205-öt a kórházakban működő gyermekorvosi rendelőben, 20-at pedig más kórházi részlegeken. Az elhagyott gyermekek nagy része állami gondozásba került – ne irigyeljük a sorsukat! -, vagy pedig nevelő szülőre leltek – ők talán valamivel szerencsésebbek… És még dicsekedhetünk is. Képzeljék el: 2018-ban 53-mal kevesebb gyermeket hagytak el a kedves szüleik, mint 2017-ben. Lám-lám: jön meg az eszük. Bár így lenne!

Ezt Sütő Andrástól tudhattuk meg a Rigó és Apostol című, 1973-ban megjelent művéből. Az erdélyi magyar irodalom klasszikusa azt fejtegeti, hogy „Mi a székely nép titka?” „Egy mondatban így fejezhetném ki – írja Sütő András -: a történelmi leckék közül megtanulta a legfontosabbat, a kivárás művészetét. Nem a reményvesztettek szunnyatagsága ez, inkább valamely titkos kapcsolat a jövővel, az idő mélyén érlelődő valósággal.”