Zsehránszky István

Közel járunk már Márton Áron szentté avatásához. A pápa Kovács Gergelyt nevezte ki Jakubinyi György erdélyi érsek utódjának. Kovács Gergely sok időt töltött a Vatikánban. Kezdetben pápai káplán volt, aztán a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, majd visszakerült Erdélybe: a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke lett.

Nagy Lóránt csíkszeredai zenetanár A nyakleves antológiája című könyvével visszasírja a kényszert, a régi jó pedagógiai eszközt – a nyaklevest. Hát van ennél nagyobb gond? Mint állítja: „A rossz jegy, a levont magaviselet, az emberséges dorgálás és a lelkibeszéd nem fáj, nem viszket, mint száműzött elődje. Ezért nincs is meg a kellő ösztönző ereje.”

A múlt héten jöttem haza Ausztriából. Kirándulásom egyik szomorú tapasztalata, hogy Bécsben a gyönyörű szép templomok vasárnap eléggé üresek. Mintha igazolódott volna a hír, miszerint Nyugaton az emberek elvilágiasodnak. A világiasodás – önmagában véve – még nem olyan nagy baj, hanem a vele párhuzamos felelőtlenné válás az, ami aggasztó.

A minap Klaus Johannis államfő visszavette Adrian Năstase egykori miniszterelnöktől a Románia Csillaga érdemrendet. 2016-ban Tőkés Lászlótól vonta vissza ezt a kitüntetést, azért, mert a püspök úr valami kedvezőtlent nyilatkozott Romániáról, az itteni politikai rendszerről. Tehetett volna egyebet is a tisztelt államfő, de ez volt számára a legkényelmesebb.

Ezt javasolja az ENSZ. Mert félelmetesen nagy a húsfogyasztás. Európában és Amerikában évente 80 kiló húst eszik az állampolgár. Ezért pedig a mezőgazdasági területek 70 százaléka legelővé vált. Igaz, hogy Indiában és Kínában évente csak 25 kiló húst esznek fejenként – de az sem kevés, gondoljunk csak a lakosság számára. Ami viszont még inkább aggasztó: jelenleg 7 milliárd ember él a Földön, de 2030-ban már 8 milliárdan leszünk, 2050-ben pedig 9 milliárdan. Akkor fogunk igazán sok húst enni! Ezért javasolja a világszervezet: hús helyett együnk ropogós sáskát – hogy ne csömöröljünk meg!

Érdekes könyvet kaptam: az Otthonom Szatmár megye sorozat 52. kötetét. Dolgoznak ezek a szatmáriak! Kicsit hosszú a könyv címe: Tanulmány és visszaemlékezés a romániai kommunista börtönviszonyokra – alig értem a végére. A tanulmányt Tempfli Imre írta, a visszaemlékezést pedig Pakocs Károly, aki „háromszáz napot töltött a föld alatt” – vagyis a kommunista börtönökben. Nem irigyeljük érte.

Tania Popa egymagában betölti a színpadot – elfoglalja a Bukaresti Nemzeti Színház deszkáit. Ez a hölgy egy időzített bomba, aki szemünk láttára robban. Elsöpör mindent, de nem akárhogy, hanem szelíden, érzékenyen és lelki melegséggel. Hát nem különös? Andreas Petrescu állítja róla. Ő, aki ezt, a Statiszta című darabot személyesen Tania Popának írta, kolléganőjének, akit nagyon jól ismer, és aki kigombolta a darabot, mint egy ruhát, majd magára öltötte, és eggyé vált vele. A bemutató láttán tanúsíthatom: valóban ez történt. Tania Popa – miként Andreas Petrescu állítja – valóban „életet robbantott a színpadra”.

Andrei Șerban nyilatkozta a III. Richárd kapcsán, hogy „bármihez nyúljunk is, jelen idejűnek kell lennie. Még e középkori angol királyról írt dráma is, amikor színpadra kerül, a máról szól.” Andrei Șerban szerint: „A III. Richárdban kiélhetjük a legsötétebb szorongásainkat. Ez a katarzis, amit Shakespeare nyújt.” Andrei Șerban csak tudja, hiszen megrendezte a darabot Budapesten is és Bukarestben is – két teljesen különböző előadást produkált, és mind a kettő látható volt most az Országos Színházi Fesztiválon.

Legalább is ezt érezzük, valahányszor színházba megyünk. A Gyergyószentmiklósi Színházi Kollokviumon és Bukarestben az Országos Színházi Fesztiválon látott előadások alapján állítom ezt. Jók ezek a színházi rendezvények, mert többszáz embert kiragadnak a közhelyeket sugárzó televízió karmaiból, megmentik őket a politikusok műkedvelő ripacskodásától, és hazaviszik a polgárt önmagához, bíztatva, hogy van még remény, csak vegyük észre értékeinket, és ne hajigáljuk el azokat a közéletnek nevezett embertelen, hazug világban.

Saját nyomorúságunkon nevetünk. Sajnos, ezt nem vesszük észre. Mert ha észrevennénk akkor levetnénk a szemellenzőt és az előadás után jobban körülnéznénk a saját házunk táján, de a szomszédainkén is. Sőt, még az ország háza táját is szemügyre vennénk. Hátha így végre meglátnánk a bajt, amely mindannyiunkat sújt, és amelyre talán még ellenszert lehet találni, orvosolni lehet azt, meg lehet menteni bár egy emberéletet.