Székedi Ferenc

Aki járt Máramarosban az tudja, hogy a térség egy nagyon szép hely. A hegyek közelebb érnek az utakhoz, a medencékhez, a házakhoz, mint a Hargita és a Bucsin környékén, és csakúgy mint a székelyeknél, a sajátos motívumrendszerű faragott kapuk itt is uralják a hagyományos építészetet.

Amikor mifelénk napjaink új szolgáltatásairól beszélünk, akkor rendszerint olyasfélék jutnak eszünkbe, amelyek a digitalizációval kapcsolatosak: adatgyűjtés és adatszolgáltatás, online-vásárlások, közösségi reklámok, majd minden területre kiterjedő programozás, precíziós mezőgazdaság, a mesterséges intelligencia felhasználásának a kezdetei, távgyógyászat, távoktatás – de nem folytatom.

Természetkedvelőként gyakran barangolok a Hargita hegységhez tartozó erdőkben, de amikor alkalmam van rá, szívesen csatangolok más hegyekben is, és nem csupán a környéken, hanem mondjuk a Máramarosi- és Radnai-havasoktól kezdve a fogarasi csúcsokig.

A rendszeres vendégjátékok hiányán igyekezett segíteni a betűszóként MASZIN-nek nevezett, a romániai magyar színtársulatok egy részét összefogó Magyar Színházi Szövetség, amely immát öt esztendeje szervez MAFESZT néven különböző helyszíneken olyan seregszemléket, amelyekre minden színház elhozhatja évi műsorának a legsikeresebb darabjait, méghozzá olyan műfaji válogatásban, amely a közönség minden korosztályát elérheti.

Az 1899-ben Brassóban született Halász Gyula budapesti és berlini képzőművészeti tanulmányok, majd első világháborús részvétel után 1924-ben érkezett Párizsba, ahol édesapja a Sorbonne-on tanított. A Montparnasse éjszakai életét fotózta, immár Brassaiként szerzett nevet a párizsi elitben és a művészvilágban, amelynek életét ugyancsak megörökítette.

Nem tudom, a hét elején hallgatóink közül hányan nézték végig élőben a magyarországi sportolókat díjazó gálaműsort a budapesti Operaházból, de én megtettem.

Az Európai Bizottság ugyanis néhány héttel ezelőtt elfogadta az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabály tervezetét, mivel a legkülönbözőbb tagországokból sok-sok olyan észrevétel érkezett, miszerint a jelent és a jövőt tekintve, az unión belül, az igazi veszélyt  nem a szólásszabadság, hanem a médiaszabadság korlátozása jelenti.

A romániai forradalom után, amelyre ezekben a napokban emlékezünk, egy holland barátom, civilben iskolaigazgató, gyakran jött el a Székelyföldre. Olykor több hetet, sőt akár hónapokat is eltöltött, figyelte, hogyan alakul át az élet.

Az utóbbbi hetekben Napoleon megint lerohanta a világot. Mármint a Napoleon című film, hiszen manapság a forgalmazóknak nem celluloid szalagokon kell szétküldeni a másolatokat, hanem digitálisan minden megoldható.

Miközben a papír-, avagy nyomtatott-, avagy a printmédia példányszámai rohamosan csökkenek és mifelénk is csak néhány  újság, folyóirat tud megkapaszkodni, ugyanez nem mondható el a rádiókról. Persze ez esetben nem olvasottságról, hanem hallgatottságról van szó, amelyet kisebb-nagyobb rendszereséggel mérnek is.