Székedi Ferenc

A hét elején, Marosvásárhelyen, fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Televízió. Úgy hozta a média-sors, hogy már megalakításának első heteiben találkoztam vele, szerepeltem több műsorában, akár mint riportalany, akár mint kommentátor, például az RMDSZ nagyváradi kongresszusán, jártam többször is a stúdióban az általam tanított Sapientiás egyetemistákkal, de nem is ez lényeg. Hanem az a tény, hogy az ETV maga mögött tudott hagyni tíz olyan esztendőt, amelyben kereste-kutatta önmagát, többször is változtatta műsorszerkezetét, szerkesztőit, javított műszaki felszereltségén, és az analóg műsorkészítés után a digitális műsorokra átállva bekerülhetett az erdélyi kábelhálózatokba, megnövelve mind földrajzilag, mind nézőszámok tekintetében a vételkörzeteit.

Csíkszeredában nemrég az első világháborús megemlékezések keretében a  Székely Hadosztály történetéről mutattak be könyvet. A háború végén összeálló katonai alakulatról mindmáig meglehetősen ellentmondásosak a feljegyzések, a történészek azt tűzték ki célul, hogy eredeti forrásmunkák alapján, a lehető legtárgyilagosabban térképezzék fel ennek a mikor elhallgatott, mikor az egekig magasztalt különítménynek a  sorsát, amelyet jelentős mértékben befolyásoltak a korabeli, a magyarországi tanácsköztársaság megalakulásával együtt járó kormányzati és társadalmi változások. (tovább…)

A garabonciás diák mindenféle bübájos, ördöngős mesterséghez értő varázsló. Valami ilyesmit tartott a néphit azokról a fiatalokról, akik egykoron, gyalogszerrel, egyik településről a másikra vándoroltak és ha mást nem tettek, akkor is legalább vitték a hírt és beszéltek a másságról az oly gyakran önmagukba teljesen bezárkozott közösségeknek. Nem tudom, hogy 1976-ban, amikor Mátray László színész a Garabonciás nevet javasolta az újonnan megalakult temesvári együttesnek, gondolt-e egyáltalán valamiféle  varázslatra, (tovább…)

A napokban beugrott hozzám Ferencz Imre, egykori újságíró kollégám, de ami ennél is fontosabb, kiváló költő, és stílszerűen, a következő két sorral dedikálta válogatott verseinek frissen megjelent kötetét: „ Bekerültem a székely százba, hála Istennek még lábon állva…” A „székely száz” esetünkben a Hargita Kiadóhivatal és a Székelyföld Alapítvány száz kötetesre tervezett, Székely könyvtár elnevezésű könyvsorozatát jelenti, amely időben és térben többszáz évet és több olyan országot, régiót átfog, ahol székely alkotók megfordultak, (tovább…)

Gondolják csak el a kedves hallgatók, ha Mezőségről hallannak mi jut az eszükbe?  Jobb vagy rosszabb, de mindenekelőtt “az  egyik dombra fel-, a másik dombról le” típusú hosszú és kanyargós utak, amelyek manapság szerencsére ki vannak aszfaltozva és csak a mellékutcákon vár a még mindig nagyon is vendégmarasztaló, agyagos sár. Azután meg meglehetősen egyhangú táj, helyenként pusztuló házak és bezárt templomok, de aki manapság járt arrafelé azt is tudja, hogy imitt-amott azért érezhetőek a jó irányú változások jelei is, (tovább…)

Azt hiszem, néhány napig még ez lesz a romániai sőt a magyarországi média slágere: maratoni meccsen, a tegnap este, a harmadosztályú Csíkszeredai Futball Klub a Románia Kupa nyolcad döntőjében búcsúra kényszerítette az első ligás, nem is tudom hányszoros országos bajnok, kupagyőztes és országos válogatottakkal megtűzdelt Bukaresti Dinamot. Ráadásul nem is akármilyen mérkőzésen, hanem valóban soha nem látott izgalmak után, hiszen csak a tizedik tizenegyes-párosítás döntötte el a továbbjutót. És azt hiszem, teljesen mindegy, (tovább…)

Azt hiszem, a kedves hallgatók egyetértenek velem abban, hogy kizárólag érzelmi alapú székelyföldi területi autonómiát létrehozni lehetetlen. A gyakorlati, mindennapokban használható autonómia mindenekelőtt értelmi, ha úgy tetszik racionális alapú megközelítést igényel, bármiféle érzelmi megközelítés szimbolikus játék és pótcselekvés marad. Tekintettel arra, hogy a hét végén a Székely Nemzeti Tanács szorgalmazására megint többfele őrtűzeket és gyertyákat gyújtanak, még ha sokan is megsértődnek, akkor is el kell mondanom, (tovább…)

Kedves hallgatóim, el kell árulnom, hogy az elmúlt szombaton, a Szövetségi Képviselő Tanácsa ülésének én voltam a leghűségesebb hallgatója. A magyarázat egyszerű. Az RMDSZ vezető testületének üléseiről az utóbbi időben csak különböző médiaszemelvényeket olvastam, láttam vagy hallottam és ez természetes is, hiszen az órákon át tartó gyűléseken elhangzottakat valamiképpen össze kell foglalni, még azzal a kockázattal is, hogy az újságírók vagy szerkesztőségek óhatatlanul az ott történtek egyik vagy másik arcát állítják élesebb fénybe. (tovább…)

Úgy június vége lehetett, amikor a magyarországi kormánypárti média elkezdte pocskondiázni valamennyi csatornáján – és nem kevés van belőlük – az  Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságát, közismert betűszóval a LIBE-t. Azért szedték le a keresztvizet a testületben dolgozó képviselőkről, mert képesek voltak elfogadni, és ennek megfelelően nagy szavazatkülönbséggel pozitívan véleményezni, azt a Sargentini-jelentést, amelyet azóta plenáris ülésen is megszavaztak,  Budapesten pedig szitokszóvá vál,t és az elkövetkező hetekben-hónapokban  is kemény és kiméletlen harcot hirdettek ellene. (tovább…)

Kedves hallgatóim, néhány órával ezelőtt szokatlan színhelyen írtam meg mai jegyzetemet. Előttem könyvek, mögöttem könyvek, a terem pedig nem más, mint Nagyváradi Szigligeti Színház stúdióterme, a Fehér Terem, ahogyan a házigazdák mondják, mert létezik az épületben egy Fekete Terem is, ahol a kevesebb nézőt igénylő előadásokat játszák. Az épület maga pedig nem más mint az egykori patinás nagyváradi nyomda, Ady Endre egykori kávéházának a szomszédságában, ahol már a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján nyomtattak hírlapokat és folyóiratokat, (tovább…)

A tegnap este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács galériájában megnyitottuk a megye és az innen elszármazott képzőművészek tárlatát. Botár László, a kiállítás kurátora, hónapokkal ezelőtt, a Gyökerek címszót ajánlotta közös témának. Erről beszéltem jómagam is,  és úgy gondolom, mai jegyzetemben érdemes néhány gondolatot megosztanom az elhangzottakból.

A televíziós műsorgyártásban vox populinak, vagyis a nép hangjának nevezik azt a műfajt, (tovább…)