Székedi Ferenc

Kedden rajtolt el Sepsiszentgyörgyön és holnap Csíkszereda utcáin ér véget a XIII. Székelyföld Kerékpáros Körverseny. Török, szerb, fehérorosz, osztrák és moldova-köztársaságbeli válogatottak vesznek részt a több mint félezer kilométernyi megmérettetésen, néhány holland, olasz, magyarországi és hazai klubcsapat mellett, de karikáznak különböző összetételű kontinentális csapatok is, közöttük a csíkszeredai Novák Team, amelynek névadója közel másfél évtizede ennek a körversenynek az ötletgazdája volt.

Aki Úz-völgyének hallja a nevét – márpedig ezekben a napokban gyakran emlegetik – és nem ismeri a vidéket, hajlamos arra, hogy a megnevezést csak egy kis kiterjedésű földrajzi térhez, vagy egy hasonló nevű településhez kösse. Pedig a fogalom voltaképpen azt a mintegy negyven kilométeres utat is jelöli, amely az erdélyi Csíkszentmártonból a moldvai Dărmăneşti -re vezet, de leginkább csak elméletben.

Az elmúlt napokban több információt is közzétettek Ferenc pápa romániai, és ami minket közelebbről érint, csíksomlyói látogatásával kapcsolatban. Többek között bemutatták a közösségi médiában és több hírportálon azokat a látványterveket, ahogyan a pápa cerebrálta szentmisére megnövelik a Hármas halom oltárt, hogy a több mint háromszáz koncelebráns pap, a kórus és mindenki más elférjen ott, ahogyan azt a Vatikán, a Gyulafehérvári Érsekség, a Ferences Szerzetesrend, Románia Államelnöksége, azaz a pápalátogatás  hivatalos szervezői eldöntötték.

Tegnap Hargita megye székhelyén a Mikó-várban megnyitott két képzőművészeti kiállítással kezdődtek meg, ma pedig emléktábla leleplezésekkel folytatódtak a Csíkszeredai Városnapok. A két kiállítás egyike a csíkszentgyörgyi születésű, 1884 és 1940 között élt Márton Ferenc festőművészre, a másik pedig a fél évszázados csíkszeredai művészeti oktatásra emlékezik.

Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult át egyhangúvá, hogyan maradtak el az évek során az értelmiségiek, majd mindazok a politikusok, akik itt keresték a megértést, miként vált azt Olt melletti többszáz négyzetméternyi terület inkább a kinyilatkoztatások, semmint a viták, a vélemény- és gondolatcserék színterévé.

A rendszerváltás utáni években született meg a hazai román sajtóban az a fogalom, amelyet magyarul a „pénzügyi mérnökség” szókapcsolattal lehetne a legjobban visszaadni. A pénzügy mérnökei már azokban az években hihetetlen bűvészmutatványokra voltak képesek: úgy szereztek maguknak hatalmas ingó és ingatlan javakat az éppen lebomló állami vagyonokból, hogy a mindegyre átalakuló, zavaros törvények mentén megtalálták azokat a réseket, amelyeket különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül azonnal ki tudtak használni.

Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni a Bukaresti Rádió hallgatóinak. Mindenekelőtt azért, mert  mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról,  a katonai arcvonalak alakulásáról.

Az idei, vasárnap záruló Csíkszeredai Régizene Fesztivál kedden este egy igen érdekes rendezvényt tűzött műsorára, amely nem annyira a zene, mint inkább a kép és a szó határán mozgott. A román televízió bukaresti magyar adása ugyanis fennállásának ötvenedik esztendejére emlékezett és tette ezt úgy, hogy a Csíki Moziban közönségtalálkozót szervezett, illetve felidézte, a régizene miként is kapott helyet a magyar adásban az évek folyamán.

Összhangban a divatos szófordulatokkal, nyugodtan elmondhatom, hogy a hét végén megint csúcsra járatja magát Csíkszereda. Ezt a jegyzetemet most, pénteken délben, éppen a Sapientia Egyetem nagy előadótermében írom, ahol az erdélyi magyar felsőoktatási intézmény egyre fokozódó szerepvállalásával kezdődtek meg a harmadszorra megrendezett Kórháznapok, voltaképpen olyan nemzetközi orvosi konferencia, amelyen három napon át németországi, nagy-británniai, magyarországi és hazai szakemberek több mint harminc kórház képviseletében folytatnak eszmecserét időszerű egészségügyi, közegészség politikai és betegellátási kérdésekről.

A csíkszeredai Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort 2005-ben az a megfontolást hívta életre, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra otthonos, megszokott.