Székedi Ferenc

Az erdélyi magyar újságíró társadalmat megrázta a hír: néhány nappal ezelőtt, hetvenhét esztendős korában, Nagyváradon, elhunyt Szilágyi Aladár szerkesztő, író, újságíró, helytörténész. És most szeretném elmondani azt is, amit jónéhány nekrológ csak alig érintett. Szilágyi Aladár ugyanis egyike volt azoknak az értelmiségieknek, akikre hosszú évtizedeken át Nagyvárad irodalmi és művelődési élete támaszkodott.

Vannak ahol izgulnak, vannak ahol úgy gondolják, semmiféle meglepetés nem várható, a régi csapatból lesz az új, vannak ahol alaposan egymásnak estek és vannak, ahol még mindig keresgélik, kit is lehetne feltenni a tanácsosi listára, mert roppant kevesen jelentkeztek. Nagy vonalakban így néz ki a székelyföldi és az erdélyi körkép azokon a településeken, ahol a hét végén előválasztásokkal állapítják meg, kiket indítson az RMDSZ a közelgő helyhatósági választásokon.

Éppen egy esztendeje, 2019 februárjában, az akkor még kemény csíkszeredai télben kapaszkodtam fel először a Venczel József utcában, a kilencvenedik esztendejéhez közeledő Pálffy Árpád szobrász, keramikus házához, hogy beszéljek vele egy olyan művészeti monográfiáról, amelyet a Polgármesteri Hivatal kiadója szeretne róla megjelentetni.

Az 1899. esztendő kilencedik hónapjának kilencedik napján Brassóban született Halász Gyula, aki később Brassaï néven vált világhírű fotóssá, gyakran emlegette a különböző interjúkban, hogy ennek a négy kilencesnek a születési évében meghatározó szerepe volt pályája alakulásában, persze mindezt inkább tréfásan semmint komolyan jegyezve meg.

Tegnap ünnepeltük a Rádió Világnapját. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO, 2012-ben, spanyol javaslat nyomán döntött úgy, hogy a rádiónak, mint a világ legelterjedtebb tömegkommunikációs eszközének is legyen egy napja, és hosszas tanácskozás után a különböző országok küldöttei arra jutottak, hogy ez éppen február 13-ra essen, mivel az anyaszervezet, az ENSZ 1946-ban éppen ezen a napon indította el önálló, több nyelvű, rádiós műsorszórását.

Az 1942-es, Kertész Mihály rendezte Casablanca egyértelműen a filmtörténet klasszikusa. A főszereplő Humphrey Bogartról alighanem elmondtak már mindent, kezdve a cigerattázásától a lódenkabátjáig, évtizedeken át ő maradt a férfi modell, ha úgy tetszik, a férfiasság ideálja, vagy mai szóhasználatban, ikonikus alakja.

“John Anderson, szivem, John/kezdetben, valaha/hajad koromsötét volt/s a homlokod sima./Ráncos ma homlokod, John,hajad leng deresen, de áldás ősz fejedre, John Anderson, szivem./John Anderson, szivem, John, együtt vágtunk a hegynek, volt víg napunk elég, John, szép emlék két öregnek. Lefelé ballagunk már/ kéz-kézben csöndesen, s lent együtt pihenünk majd, John Anderson, szivem.”

Az igazság az, hogy nem gyakran járunk arrafele. Ha pedig olykor átszeljük, akkor igyekszünk minél hamarabb túl lenni rajta. A Mezőség inkább gondolatainkban él, semmint a maga valóságában. Az irodalomban: Sütő András, Wass Albert, Makkai Sándor vagy éppen Molter Károly. Netán a zenében, hiszen az egykori táncházasok, amikor a felfedezés örömével megtalálták néhány mezőségi magyar falu muzsikáját, azokat megjelentették lemezeken és továbbadtak az utódoknak.

Kétségtelen, a holnapi nap, szombat, január tizennyolcadika, fontos időpontként marad meg a romániai magyarság politikai életében, több szempontból is. Itt van mindenekelőtt legnagyobb közösségi képviseletének, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalapításának a harmincadik évfordulója, amelyre Kolozsváron emlékeznek, méghozza azoknak a jelenlétében is, akik valamikor ezt a szervezetet létrehozták, akik dolgoztak központi intézményeiben, területi szervezeteiben, és akik megérték a mai napot.

Az ember már csak ilyen természetű: minden új esztendő beköszöntésével eltűnődik azon, hogy vajon mit hoznak az elkövetkező hónapok? Nos, idén ez a töprengés még fokozottabb, tekintettel arra, hogy 2020 csupán két számjegyből áll, amely a számmisztika és a karakter numerológia szerint mindenféle furcsaságot hozhat magával mind az egyén, mind a világ életében.

Minden év végén hajlamosok vagyunk a számvetésre. Történhet ez egyéni vagy családi életünkben ugyanúgy, mint kisebb vagy nagyobb baráti, szakmai, politikai, intézményi és minden más olyan közösségben, amelyek a romániai rendszerváltozás után ugyancsak színessé tették és teszik a társadalmi életet.