Székedi Ferenc

A szürke hályog, a katarakta az egyszerűbb. Legalábbis a gyógyítás szempontjából, hiszen a látást azonnal helyreállító orvosi beavatkozás manapság már rutinműtétnek számít. A zöld hályog, a glaukóma, viszont jóval  fájdalmasabb, mivel gyorsabb látásvesztéshez vezethet.

Soha ne mond azt, hogy soha. Állítólag ez a jól hangzó mondat már a tizennyolcadik századtól a diplomácia aranyszabálya, de hát olykor elhagyja az éppen civódó szerelmesek ajkát is, mint ahogyan azt is feljegyzi a James Bond filmek krónikája, hogy az egyik korai műfajteremtő alkotásnak ugyanez volt a címe.

A Netflixnek, ennek az előfizetéses filmes online csatornának egyre több a nézője Erdélyben is. Fiatalok, középiskolások, sőt nagyobb általános iskolások kedvenc beszédtémái közé tartoznak az ott látott filmek, sorozatok. De a felnőtteknek is, hiszen amikor hazatérnek – ha nem éppen otthon vannak online munkán – szívesen bekapcsolják valamelyik okos készüléküket a telefontól a tévéig és megnéznek egy-egy olyan produkciót, amelyek nem jelentik ugyan a hetedik művészet csúcsát, de a legalsó szinteket sem.

Ezt a jegyzetet egészen biztosan nem írom meg, ha nem ugrik a szemembe egy mém – a lehető legegyszerűbben fogalmazva, egy átalakított fotó – a közösségi oldalon. A fotóval  egy már semmiképpen nem fiatal erdélyi magyar újságíró saját, oltásellenes, maszkviselés-ellenes, ki- és bejárási tilalom ellenes szövegét kisérte.

Időközben a magyarul is egyre jobban megtanuló Jan, akit jómagam Jobbágytelkén ismertem meg, nyugdíjba vonult és a vírusjárvány hullámai között eszébe jutott a kézirat, amelynek szövegét el kezdte begépelni a Mac Book-jába, majd e-mail-en átküldte nekem, azzal a megjegyzéssel, hogy nézzem át, mert úgy gondolja, hogy nagyon érdekes.

Amikor a romániai egészégügyi ellátási rendszer az ott dolgozók bármiféle áldozatos munkája ellenére recseg-ropog a koronavírus új hullámának a csapásai alatt, ugyancsak értékelendő, hogy a szegedi és a debreceni kórházak ötven súlyos beteget vesznek át, elsősorban a határszélről.

Ilyenkor ősszel, betakarításkor, a közösségi oldalakon jól megfigyelhető, hogy kisebb-nagyobb csoportokban egyre többen hirdetik eladásra, cserére saját mezőgazdasági termékeiket, még akkor is, ha árak nem nagyon kisérik ezeket a jelentkezéseket, hiszen a pénzügyőrök is ráfigyeltek az adóelkerülési lehetőségekre.

Húsz éve nyitotta meg kapuit a Sapientia, az Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem, a hét végén több rendezvénnyel is köszöntik Csíkszeredában az évfordulót.
Dióhéjban emlékeztetem a rádióhallgatókat, hogyan is indult, hogyan is működik a Sapientia.

Azt hiszem, már egyre kevesebben vagyunk, de én még mindig nem tudok kigyógyulni abból az újságírói szokásomból, hogy bármiféle magyarázatok, kommentárok, visszhangok helyett próbáljam megkeresni az elsődleges forrást, és így tettem a legutóbbi, marosszentgyörgyi RMDSZ kongresszus alapdokumentumával is, a Szívügyünk a család, nem túlságosan eredeti című cselekvési tervvel.

Gyergyószárhegyen tanácskozik ezekben a napokban a MÚRE, azaz teljes nevén a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, és holnap ünnepi beszédekkel, díjkiosztásokkal megemlékezik arról is, hogy a szervezet harmincegy évvel ezelőtt alakult meg.

Végre! – sóhajtottam fel, amikor meghallottam, hogy holnap, szombaton, Kovászna és Hargita megye Olt-menti települései közös folyótakarításra készülnek a Háromszéki Közösségi Alapítvány irányításával, amely így kapcsolódik be a Tiszta vizek elnevezésű országos mozgalomba.

Figyeljünk az immár hetvenéves Markó Béla gondolataira azokban az időkben, amikor egyre inkább mások akarják megmondani nekünk, hogy merre az arra.