Megérkezett a bukaresti repülőtérre azoknak a menedékkérőknek az első csoportja, akiket Románia az uniós kvótarendszer alapján vesz át Görögországtól és Olaszországtól – közölte ma a Digi 24 hírtelevízióra. (tovább…)
Continue Reading„Az internet nem felejt”
Egy francia törvény szerint börtönbüntetést és pénzbírságot is kaphat az, aki harmadik félről készült képeket publikál és terjeszt nyilvánosan, annak beleegyezése nélkül. (tovább…)
Continue ReadingGörögország a schengeni övezet része marad
Görögország a schengeni övezet, az eruózóna és az Európai Unió része marad – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ma Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott tárgyalások után. (tovább…)
Continue ReadingKisebbségi nyelvhasználatot korlátozó törvénykezdeményezést utasított el a szenátus
Ezt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közölte. A Daniel Oajdea független képviselő által beterjesztett törvénytervezet a 2004-ben hozott román nyelvtörvény módosítását javasolja, és kötelezővé tenné minden kisebbségi nyelvű országos vagy regionális televízió-műsor román nyelvű feliratozását. (tovább…)
Continue ReadingTöbb száz menekült érkezett Pireuszba
Több mint 580 menekült érkezett ma reggel a pireuszi kikötőbe a görög szigetekről, délutánra 515 társukat várják – jelentette a görög állami rádióadó. (tovább…)
Continue ReadingHáborús bűnösök is besurrantak az EU-ba
A holland hatóságok megállapítása szerint az országban menekültstátusért folyamodók között tavaly 30 olyan bevándorló is volt, akiket háborús bűnök elkövetésével gyanúsítanak. Az adatot Klaas Dijkhoff, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia menekültügyekben illetékes államtitkára egy parlamenti vita során közölte, ahol indulatos vita folyt a menekültekről.
Continue ReadingLövöldözés egy ohiói iskolában
Fegyvert rántott és rálőtt diáktársaira egy 14 éves fiú helyi idő szerint hétfőn Ohio államban, az Egyesült Államokban, négyen megsebesültek. A lövöldözés után a fiú eldobta a fegyvert és elmenekült, keresőkutya segítségével sikerült elfogni – tudatta a rendőrség. (tovább…)
Continue ReadingBrüsszel szerint „látványosan fejlődik” a román igazságszolgáltatás
A román igazságszolgáltatás „látványos fejlődését” méltatta Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos, miután megbeszélést folytatott Bukarestben Dacian Ciolos kormányfővel és Raluca Pruna igazságügyi miniszterrel. (tovább…)
Continue ReadingCsökkent az Európába tartó menekültek száma
Februárban 53 150, vagyis naponta nagyjából 1900 menekült érkezett az égei-tengeri görög szigetekre ? közölte hétfőn az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). (tovább…)
Continue ReadingA Dal 2016-döntő
Ma rendezik Magyarországon A Dal 2016 döntőjét. A Duna és a Duna World csatornán élőben látható showműsorban eldől, hogy a nyolc finalista közül melyik előadó és dal képviseli Magyarországot a májusi stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. (tovább…)
Continue ReadingTöbb tonna jelöletlen zöldség egy román kamionban
Több tonna jelöletlen zöldséget és gyümölcsöt találtak a magyar pénzügyőrök egy román kamionban Nagylaknál. A szállítmány egy részét hamis számlákkal próbálták igazolni – tájékoztatta az MTI-t a magyarországi Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Nagylak térségében ellenőrzött teherautó 233 rekesz, mintegy három tonna zöldséget és gyümölcsöt szállított Magyarországról Romániába. (tovább…)
Continue ReadingA magyar kormány támogatja a külhoni magyar fiatal vállalkozókat
Áprilisban írják ki a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében meghirdetett 525 millió forint értékű pályázatot ? nyilatkozta Bukarestben Potápi Árpád János. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta: a 40 évnél fiatalabb vállalkozók pályázhatnak 3-6 millió forint vissza nem térítendő hitelre.
(tovább…)