Alkotmánybírósági panaszt nyújtott be a lengyel legfelsőbb bíróság elnöke a hittanoktatás szervezésének szeptembertől tervezett, korlátozásokkal járó módosítása miatt – közölte…
Continue ReadingMoszkva nem fog “ráharapni” a békekonferenciára
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök telefonon egyeztetett kedden az ukrajnai rendezés lehetőségéről. Modi a honlapján megjelent…
Continue ReadingUkrajna létrehozta első ballisztikus rakétáját
Ukrajna folytatja hadiipari komplexumának fejlesztését, és már elkészítette első ballisztikus rakétáját. Ennek meg is történt a tesztje – jelentette be…
Continue ReadingVonatbaleset nehezíti a forgalmat Budapesten
Kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében tegnap este, emiatt jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani – közölte a vasúttársaság honlapján a Mávinform.
(tovább…) Continue ReadingTűzszüneti felszólítás
Kritikusan veszélyes szintet ért el a közel-keleti helyzet – figyelmeztetett vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõje, és a vonatkozó ENSZ BT-határozat betartására szólította fel a szemben álló feleket.
(tovább…) Continue ReadingÉrkeznek a fegyverek Ukrajnába
Joe Biden amerikai elnök újabb fegyvercsomagot jelentett be a kijevi vezetés számára a Volodimir Zelenszkij ukrán államfõvel folytatott pénteki telefonbeszélgetése során – közölte a Fehér Ház.
(tovább…) Continue ReadingBékére szólított fel az indiai miniszterelnök Kijevben
Az indiai miniszterelnök arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pénteki kijevi látogatásán, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az orosz féllel a béke elõmozdítása érdekében, és ehhez India aktív segítségét és személyes támogatását is felajánlotta.
(tovább…) Continue ReadingNem indokolt az Európai Bizottság közvetítése
Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia azon kérését, hogy közvetítsen Budapest és Pozsony, valamint Ukrajna között a Lukoil orosz olajtársasággal szemben bevezetett kijevi szankciók ügyében – közölte az uniós bizottság illetékes szóvivõje.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb vádak a Tate testvérek ellen
Ismét házi õrizetbe helyezte a bukaresti törvényszék csütörtökön a nemi erõszak és emberkereskedelem gyanújával korábban már bíróság elé állított Andrew Tate influenszert, mivel a szervezett bûnözés és terrorizmus elleni ügyészség újabb ügyben indított ellene bûnvádi eljárást.
(tovább…) Continue ReadingElfogadta jelölését Kamala Harris
Kamala Harris „új és elõrevivõ utat” ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban csütörtökön, amikor a demokraták elnökjelölõ konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét.
(tovább…) Continue ReadingIránnal egyeztetett az EU főképviselője
Az Európai Unió és Irán közötti kapcsolatokról és a mindkettõjüket érintõ ügyekrõl egyeztetett telefonon Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõje és Abbász Aragcsi új iráni külügyminiszter.
(tovább…) Continue ReadingA Bayesian utolsó eltűntje után kutatnak
Folytatják ma a kutatást a Szicília partjainál elsüllyedt Bayesian luxusjacht utolsó eltűntje után. A tegnapi nap folyamán megtalálták az ötödik…
Continue Reading