Hat épület dőlt romba.
Continue ReadingTízezer észak-koreai katonát vethetnek be az oroszok oldalán Ukrajnában
Észak-Korea mintegy tízezer katonát küldött Oroszországba, hogy „a következő néhány hétben” kiképezzék és bevessék őket az ukrajnai háborúban – közölte…
Continue ReadingAleksandar Vucic: történelmi csúcson vannak a magyar-szerb kapcsolatok
A szerb államfő kiemelte a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerepét.
Continue ReadingRepülő autókat készítő gyár építése kezdődött meg Kínában
Novemberben Csuhajban (Zhuhai) tartandó kínai légi kiállításon hajtják végre az első, ember által irányított nyílvános repülést.
Continue ReadingBulgáriában a GERB-SZDSZ győzött az előrehozott választáson
A tegnapi választás négy év alatt a hetedik volt.
Continue ReadingAz ENSZ BT összehívását kezdeményezte az iráni külügyminiszter
Izrael állandó ENSZ-képviselője visszautasította Irán panaszát.
Continue ReadingNem ismeri el a választások eredményét Szalome Zurabisvili
Az államfő tüntetésre hívta támogatóit mára a parlament épülete elé.
Continue ReadingMarad a magyar alpolgármester Kolozsváron
Oláh Emese személyében marad a magyar alpolgármester Kolozsváron, miután a pénteken megalakult új közgyűlés újabb négy évre bizalmat szavazott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának.
(tovább…) Continue ReadingHága szerint legalább 1500 észak-koreai katona lehet Oroszországban
A holland hírszerzés megerősítette, hogy legalább 1500 észak-koreai katona érkezett Oroszországba, akik különleges katonai egységben teljesítenek szolgálatot, és kezdetben valószínűleg…
Continue ReadingIráni célpontokat támadott az izraeli légierő szombat hajnalban.
A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média.
(tovább…) Continue ReadingMegrótta Mongóliát a Nemzetközi Büntetőbíróság
Mongólia megsértette a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működését biztosító Római Statútum rendelkezéseit, ezáltal megakadályozta a bíróságot feladatainak és hatásköreinek gyakorlásában, amikor nem tartóztatta le Vlagyimir Putyint – közölte a Nemzetközi Büntetőbíróság.
(tovább…) Continue ReadingA francia kormány fizetőssé tenné a belépést a párizsi Notre-Dame-ba
Alig néhány héttel a 2019-es tűzvész után újjáépített székesegyház újranyitása előtt Rachida Dati kulturális miniszter vetette fel a javaslatot, újjáélesztve ezzel a vallási örökség finanszírozásáról szóló vitát.
(tovább…) Continue Reading