Magyari Nándor László

A szélsőséges iszlám, politikai terrorizmus létező globális kihívás, amelynek fenyegetése, sőt gyakorlata  ? annak egy nagyon erőszakos újterrorista formája az Iszlám Állam ? az Al-Kaida vérengzéseit követően, ismét felütötte fejét Nyugat Európában. A kalifátus megteremtésére törekvő terrorszervezet taktikát váltott és nem csak az általa uralt, illetve leigázni próbált területeken gyilkol és terjeszti a terror és félelem minden formáját, hanem Iraktól Szíriától, és Libanontól, illetve Jementől vagy Egyiptomtól, stb., (tovább…)

Forrongó világban élünk, akár kifele a nemzetközi helyzetre tekintünk, akár a belpolitikára irányítjuk figyelmünk, ez a bőség zavarát okozza, alig tudom miről is írjak rövid jegyzetet, a párizsi véres terrorról és várható következményeiről, vagy az itthoni ?szekértőnek? mondott kormányalakítási kísérletekről. Olvasom viszont, hogy a technokrata kormány néhány óráig kijelölt egészségügyi szakminiszter-jelöltje, nemrég még manöken, alsóneműt reklámozó modellként kereste zsebpénzét, aki egyébiránt rezidens sebész, mindenféle szakmai tapaszatalat nélkül. (tovább…)

Agorának, a közösségi politizálás megszentelt terének indultak a Colectiv-klubbeli gyász és változtatni akarás elemi felindultságából induló tüntetések, de mára már kiégtek a megmozdulások. A hirtelen fellángolt ?forradalmi hangulat?, és az utcai megmozdulások nagyon gyorsan elvesztették dinamizmusukat, egyfelől, mert a kezdeti követelések ?megvalósultak?, a legtöbben csak Victor Ponta és Gabriel Oprea távozását akarták; másfelől meg a bejelentett és hőn vágyott új kurzus, a politikai osztály megtisztítása, várat magára ? érdeklődés híján elmarad ? és mert végiggondolni is nehéz a sok-sok elégedetlenséget, nemhogy rendszerbe szervezni és lépésről-lépésre megváltoztatni a politikai felvilágot. (tovább…)

Mekkora megrázkodtatásra van szüksége egy mély álomba szenderült társadalomnak, ahhoz hogy felébredjen, hogy végre észhez térjen? Hogy ne utóbb keseregjen tragikus események fölött, hanem felelősen, sőt éberen figyeljen arra, ami körülötte történik, hogy a szolidaritás ne a temetőkapuban, hanem a hétköznapokban ?jusson eszébe?? Mekkora tragédia kell ahhoz, hogy valahogy kibéküljön magával, sőt megszeresse sajátmagát, egy elidegenedett társadalom, hogy ne a képmutatás, hanem a valódi együttérzés vezesse? (tovább…)

Minél nagyobb a kenyérnek hiánya, annál nagyobb az igény a cirkuszra, és mert politikai kiáltványokból, de mégoly fennkölt diskurzusokból sem lesz kenyér, hát a politikai osztály a(z ingyen, de szigorúan lovas) cirkuszról gondoskodik gondolván, hátha műhold-távlatból ez politikai cselekvésnek tűnik? (tovább…)

Ha a nagyobb képpel, a politikai szcéna általános állapotának a leírásával akarjuk kezdeni, akkor elmondhatjuk, hogy Romániában minden párt, legalábbis szándéka szerint, néppárt (és persze populista kartellpárt is), ezen fölül pedig zsákmányszerző meggondolásokra épül (party patronage), ebből következően, ideológiai elkötelezettségeiket tekintve zavarosak mindahányan, sőt egyenesen megtévesztőek. (tovább…)

A populizmus azért ?paranoiás politika?, mert ha valamennyire is következetes lenne, akkor maga alatt vágná a fát, azaz eszméinek kiteljesítéséért, maga ellen kellene hogy forduljon, a mindenestől korruptnak mondott, a nép ?tiszta akarata? ellenében hatalmat gyakorló elit ellen kellene hogy föllépjen. Ahol a populizmus van hatalmon, ott viszont az is megeshet, hogy a ?népet kell leváltani?, vagy legalábbis olyan tömeggé, manipulálható masszává gyúrni, amelyik észre sem veszi, hogy éppen azok ? az a politikai elit, vagy hatalmat így-úgy kisajátító klikk és vezér ? fosztják meg önálló akaratától, akik arról papolnak, hogy a meghatározónak a vox populi-nak kell lennie. (tovább…)

Sokan és sokmindent elmondtak már a hazai politika bájos és megható tartalmatlanságáról, kiüresedett kliséiről és üresjáratairól, arról, hogy csupán formális szempontból működik, úgy ahogy, leginkább tehetetlenségi erők hatására, és ennyiben érdektelenségben, kiábrándultság légkörében tengődik. A román és benne a rommagyar politikában pedig, a leginkább arról van szó, hogy a teljes mezőny megkettőződött, mert a valós történések a kulisszák mögé vonultak, rejtenivalók, míg amit a közönségnek mutatnak, az lényegében szemfényvesztés, a politika szimulákruma. (tovább…)

Elképzelni is nehéz azt a temérdek frusztrációt, amit a kommentariátus (megköszönve TGM-nek találó kifejezését), a közösségi- és mindenféle média névtelen és arctalan (nem szó szerint értendő: a troll és annak kodása már pofával is megy pompásan) gonoszai kifejezésre juttatnak, és vége-hossza nincs annak a rengeteg ocsmányságnak, amit ?magyar emberek? (hogy egy üres, de egyre hangzatosabb politikai reklámból származó szóképet használjak) egymásra, másokra, sőt az egész kerek világra mondanak. (tovább…)

A filozófiát, akárcsak a világrendszer, a globális kapitalizmus posztmodern formáit, stb., mély kihívások érik, melyek a menekültkérdés kapcsán, mintegy cseppben a tenger kerülnek elő és mutatják meg az emberiség ? a condition humaine ? aktuális korlátait, nehezítik a folyamatok valamelyest is higgadt végiggondolását. A filozófiát ért legnagyobb kihívások egyike, hogy képes lesz-e pragmatikusabbá, eligazítóbbá válni, vagy a társadalom-, és humán tudományokban oldódik föl? (tovább…)

Társadalmi értelemben értelemes és hatékony cselekvéshez az kell, hogy pozitív morális hozzáálláshoz kapcsolódjanak a célok megvalósítását elősegítő tettek, hogy a cselekvők átérezzék, az amit tesznek, mind a célok, mind pedig az eszközök vonatkozásában értelmes, és erkölcsileg is elfogadható. A morális értelemben helyes cselekvés különösen fölértékelődik válságos időszakokban, amikor olyan kihívásoknak kell megfelelni, melyek egyediek, melyekre nincs recept, amikor minden tett egyben útmutatás, vagy legalábbis példa vagy előzmény értékű. (tovább…)