Farkas-Ráduly Melánia

Az előző két részben képzeletben Franciaországba, Spanyolországba, Görögországba és Törökországba utaztunk, ma pedig svédekkel és angolokkal, pontosabban olyan egybeírt kifejezésekkel találkozunk, amelyekben ezek a nemzetiségnevek fordulnak elő.

Legutóbb néhány olyan szókapcsolatot említettem, amelyben a francia, illetve a spanyol szavak szerepelnek. Egyebek mellett szó volt a franciaágyról, a franciasalátáról, a spanyolviaszról és a spanyolfalról, ma pedig képzeletben Görögországba és Törökországba utazunk.

A mai részhez egy néhány éve látott hirdetés adta az ötletet: francia ágyat szerettek volna eladni, maga a kifejezés azonban helytelenül, külön volt írva. Közben eszembe jutott, hogy még számos olyan szókapcsolat van a magyar nyelvben, amely valamelyik nemzet megnevezését tartalmazza. Egyelőre maradok a franciáknál.

A legutóbbi részhez hasonlóan ma is a közmondások kerülnek nagyító alá. Szövegük csak viszonylagosan kötött, sok változattal találkozhatunk a mindennapokban. Ott vannak például a nagyvárosi argóban és az ifjúsági nyelvben használt meghökkentő, tréfás célzattal kiforgatott közösségi intelmek, amelyekben közmondásfoszlányok rejtőztek el. Most a Nyelvművelő szótárban található példák közül sorolnék fel néhányat: „Ki korán kel, álmos.” „Aki másnak vermet ás, az sírásó.” „A jó bornak is kell cégér.”

Ma a közmondások használatáról lesz szó. Évszázadok tapasztalata, életbölcsessége fejeződik ki bennük, többnyire kijelentő vagy felszólító, illetve tiltó mondat alakjában – olvasható a Nyelvművelő szótárban. Milyen lehet egy közmondás a tartalmát tekintve? Irodalmias színezetű, választékos, mint például A pénz nem boldogít, illetve népies szemléletű, gúnyos. Utóbbira jó példa a Minden zsák megtalálja a maga foltját közmondásunk.

Ma egy olyan igével foglalkozunk, amelyet rendszerint használunk, mégis igyekszünk rokon értelmű szavakat találni helyette vagy körülírjuk. A csinál igéről van szó, amely szláv jövevényszó, és az értelmező szótár szerint több dolgot is takar, például azt, hogy valamely cselekvést végez.

Ma egy olyan témáról fogok beszélni, amely főként azokat érinti, akik gyakran forgatják a szótárakat, lexikonokat, illetve névjegyzékeket. A betűrendről lesz szó. Ha nem akarunk időt pazarolni a keresgéléssel, akkor jó tudni, hogy a felsorolt kiadványokban a szavakat, neveket először kezdőbetűjük, majd második, harmadik betűjük ábécébeli helye szerint keressük, illetve rakjuk sorba – olvasható a Nyelvművelő szótárban.

Az elmúlt két alkalommal az alany és az állítmány számbeli egyeztetéséről volt szó, többek között arról a fő szabályról, amely kimondja, hogy az állítmánynak olyan számban kell állnia, amilyenben az alany áll. Ma a személybeli egyeztetéssel folytatom, ugyanakkor az is kiderül, hogy mi köze van a magyar feltalálók napjának egy nyelvművelő rovathoz.

Múlt héten az alany és az állítmány egyeztetésével kezdtem foglalkozni, azon belül is a számbeli egyeztetéssel, amelynek fő szabálya, hogy az állítmánynak olyan számban kell állnia, amilyenben az alany áll. Természetesen vannak jóval bonyolultabb esetek is, amikor nagyon kell figyelnünk, ha tisztán és érthetően szeretnénk kifejezni magunkat.

Ma az alany és az állítmány egyeztetéséről lesz szó. A Nyelvművelő kéziszótár szerint az „állítmányt többnyire az alany alakjához igazítjuk, de van nyelvünkben úgynevezett értelmi egyeztetés is. Az egyeztetés lehet továbbá számbeli és személybeli”.

Nemrég eszembe jutott egy jó néhány éve látott hirdetés, amellyel eladó nőt kerestek az egyik üzletbe, az eladó nő szókapcsolatot pedig különírták.