Farkas-Ráduly Melánia

Ma az idegenszerűségek, vagyis a barbarizmusok kerülnek nagyító alá. Tágabb értelemben olyan nyelvi kifejezőeszközökről van szó, amelyek nem az adott nyelv sajátos, belső, történetileg kialakult törvényeit, hanem egy más, idegen nyelv jellegzetességeit tükrözik.

Ma a szóelvonás lesz a főszereplő. Általa „gyarapítjuk szókészletünket, ha valamely szóból úgy alkotunk – gyakran szófajában is eltérő – szót, hogy elhagyjuk valódi vagy látszólagos képzőjét. A meggyökerezett elvonások nem vetnek föl semmiféle nyelvhelyességi kérdést, kivált ha elvont jellegük nem is szembeötlő” – olvasható a nyelvművelő szótárban.

Ma a felszólításról lesz szó. „Leggyakoribb kifejezőeszköze a felszólító módú igealak. […] Ez általában parancsot, felszólítást, óhajt, kívánságot fejez ki.” Például: Hozd ide! Fáradjon be! és az „Aludj el szépen, kis Balázs!” A felsorolt példák közül az első – valljuk be – nem túl udvarias, inkább parancsnak tűnik, helyette egyebek között a „Kérlek szépen, hozd ide!” ajánlott.

Ma olyan témákat érintek, amelyekről valószínűleg már beszéltem korábban, de sohasem árt az ismétlés. Szó lesz az egyelőre és az egyenlőre, a rövid u betűvel írt áru és a hosszú ú betűs árú, illetve a helység és a helyiség közötti különbségről, a végén pedig kitérek a karácsonyi és az új évi üdvözletekre.

Ma a tartozik ige lesz a főszereplő. „Ha azt fejezi ki, hogy valaki egy közösségnek a tagja, -ba, -be vagy -hoz, -hez, -höz ragos állandó határozó kapcsolódik hozzá” – olvasható a nyelvművelő szótárban. Például: Tibi is a baráti körünkbe vagy körünkhöz tartozik.

Ezúttal a magyarossággal foglalkozunk. A nyelvművelő szótár szerint „a magyarosság követelménye legáltalánosabban azt jelenti, hogy közlésünk legyen összhangban a magyar nyelv törvényeivel. Nyilvánvaló, hogy a fölösleges szavak sértik ezt az összhangot”. Ennek értelmében a szóképeink, szólásaink, kifejezéseink is magyar szemléletet kell tükrözzenek. 

A mai részt a melyik kérdő névmással kezdem. A valaki, valami felől tudakozódó szó végződése, az -ik képző a „több közül egyet’ jelentésmozzanatának kifejezésére szolgál, ezért csak egyes számban lévő főnév jelzőjeként állhat – olvasható a nyelvművelő szótárban. Például: Melyiket választottad?; Melyik stadionban játsszák a döntőt?

Ma a mennyiségjelzős szavak egyes vagy többes számáról akarok beszélni. A Nyelvművelő kéziszótár szerint „ősi finnugor kiváltsága a nyelvünknek, hogy a főnév többséget kifejező mennyiségjelző után is egyes számban áll”. Például: tizenkét év, sok könyv.

Ma a kivisz és a kivitelez párosa kerül nagyító alá. „»Megvalósít, valóra vált«, illetve »kieszközöl« jelentésben való használatuk idegen hatást tükröz, ezért az igényes fogalmazásban lehetőleg kerüljük” – olvasható a Nyelvművelő szótárban. Például „a szándékát nem tudta kivinni” helyett írjuk azt, hogy „a szándékát nem tudta megvalósítani, véghezvinni”.