Farkas-Ráduly Melánia

2015-ben belevágtam életem egyik legizgalmasabb kalandjába: olyan gyerekeket kellett tanítanom magyarul, akik otthon alig vagy egyáltalán nem beszélték ezt a nyelvet. Hamar rájöttem, hogy másként kell oktassam őket, mint ahogy én annak idején megszoktam. Szóba sem jöhetett a jól ismert ábécéskönyv, érdekfeszítő feladatokat, programokat kellett kitalálnom ahhoz, hogy egyik tanóráról a másikra fejlődjenek a tanítványaim… legalább egy kicsit.

A mai részben beszélnék egy keveset a sportról, a boldogság világnapjáról, illetve arról is, hogy mit nyerhet az, aki helyesen válaszol a legvégén feltett kérdésemre. Főként azért döntöttem a felsorolt témák mellett, mivel szeretnék megajándékozni valakit, ugyanis ma van a születésnapom. Egyetlen kérésem van a hallgatókhoz: legyenek figyelmesek, mert hamarosan elhangzik a válasz a kérdésre.

Ma olyasvalakiről lesz szó, akit az egyik róla írt cikk szerint „a szakma sosem tartott »komoly« költőnek, inkább afféle nagy tehetségű versgyárosnak, akinek különös tehetsége volt ahhoz, hogy a világon bármit »rímhelyzetbe« hozzon”. Az újságíró a rímhányóként is emlegetett Romhányi Józsefre utalt, aki 1921. március 8-án, vagyis alig több mint száz éve született.

„Nőnapon felpörög a férfivásárlók száma a virág- és ajándéküzletekben: az ilyen boltokban bankkártyával fizetők nyolcvan százaléka férfi, míg egy átlagos napon ez az arány csak negyvenöt százalék” – olvastam nemrég az egyik üzleti magazinban. Ahogy már sejteni lehet, ma a közelgő nemzetközi nőnapról lesz szó, amely valójában munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos nap volt.

„Mátyás, az igazságos…” „Mátyás, az álruhás országjáró…” „Mátyás, a művelt reneszánsz király…” „Az okos király…” Ahogy már sejteni lehet, ma főként I. Mátyás királyról lesz szó, aki a köznyelvben Mátyás királyként maradt fenn.

„Szép nyelv-e a magyar?” – tette fel a kérdést a nyelvész, költő és műfordító, Nádasdy Ádám, aki február 15-én töltötte be a 74. életévét. A választ ugyancsak tőle idézem: „Természetesen igen. Minden nyelv szép, ahogy minden újszülött szép, és ahogy mindent szépnek lehet nevezni, amit emberek természetesen csinálnak: ruházatot, zenét, építészetet, nyelvet. A nyelvészet – mint általában a tudomány – nem foglalkozik a szépség kategóriájával, nem is tudja értelmezni, mi a szép, ahogy például az emberi test vonatkozásában az anatómia sem foglalkozik a szépséggel, nem mérlegeli, ki szebb, ki csúnyább. A nyelvészek mosolyogva veszik tudomásul, hogy az egyes nyelvek beszélői úgy érzik: az ő nyelvük szép.”

„Most is igent mondanék!” Ezt a mondatot láttam az elmúlt napokban több ismerősöm Facebook-profilképén, és tulajdonképpen innen jött az ötlet a mai részhez. Mire mondanának igent? A házastársukra és a házasságukra. Utóbbi ezen a héten előtérbe került, ugyanis most van a házasság hete.

Ki szeret Önök közül főzni, esetleg sütni? Megkóstolnák-e a Deák-tortát vagy az Újházy-levest? Mindkettőt neves magyar személyiségekről nevezték el, a háttértörténetek pedig szerintem eléggé izgalmasak.

Az év eleji jókívánságok között gyakran feltűnik a „Sikerekben gazdag új évet kívánok!” mondat is. Nagyon jól hangzik, mert ki ne szeretne sikeres, esetleg sikeresebb lenni, mint egy évvel korábban. De vajon mindenkinek ugyanazt jelenti a siker fogalma?

A magyar kultúra napjának küszöbén feltettem magamnak a nagy kérdést, hogy mégis hol és mivel fogok ünnepelni pénteken. Legtöbb helyen a világhálóra szorulnak a rendezvények, máshol pedig egy-egy templom, iskola vagy művelődési ház fogadja be azokat, akik idén is emlékeznének a magyar kultúra nagyjaira, esetleg tisztelegnének a mai neves személyiségek előtt.

Mielőtt belemerülnék a mai témába, szeretnék felolvasni egy részletet Fekete István Betlehem című novellájából… „A konyhában ültünk a földön, és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni, és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk ablaka abban az időben. Egyszóval: Betlehem volt. A Szent Család kicsit oldalt állt előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hogy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra.”

Egyre nehezebben viselem a hosszú, téli estéket… Nem tudom, pontosan mi az oka: a borongós időjárás, a hideg, vagy csak egyszerűen az, hogy egy olyan évet zárok, amelyhez hasonló sohasem volt az életemben. És még hátravan az év leghosszabb éjszakája… tulajdonképpen ma erről, azaz a téli napfordulóról szeretnék beszélni.