Demény Péter

Közeledett a születésnapom, én meg egyre szomorúbb lettem. De valahogy „kívülről”, pontosabban egy olyan belső térből, amelyről csak annyit tudok, hogy létezik. Kiújult az asztmám, fulladoztam, reggelente felkeltem, aztán visszafeküdtem, napközben is le-leesett a fejem.

Múlt csütörtökön, a romániai színészekről készített fényképeit állította ki. Évtizedek óta dolgozik ezen a projekten, Coca Bloos-tól Mariana Mihuțig és Victor Rebengiuctól Marcel Iureșig sokakról készített portrét, és a fényképek nagyon jók. Simion Buia jó fényképész, érzéke van ahhoz, amit lát.

… bonyolult korban nőttem fel. A Neoton puszta léte is lázadást jelentett 1985-ben egy romániai magyar számára. Emlékszem a Marathon című lemez borítójára, azokra a combokra – olyasmit nem láttál egy romániai lemezen: az erotika mindig gyanús egy diktatúra számára. És ki énekelt pálmafákról magyarul?!

Egy hónapra lezárják az Olt völgyét. Mindenki, aki autózik, tudja, mit jelent az Olt völgye. Azt a Szeben felé vezető…

Amikor már készült róla Molnár Judit kötete, egyszer Váradra látogattunk Szikszai Attilával, az Ábel Könyvkiadó munkatársával, hogy beszélgessünk négyesben. Cibi két üveg whiskyvel jelent meg a szállóban, nekünk ajándékozta.

Emlékszem, Fitos góljánál térdre hulltam, de persze hiába. Emlékszem, milyen jó volt a réten, ahol Fritz futott a labdával, és az ellenfél számára váratlanul felém passzolt.

„Franciául írok, ezen a nyelven jól tudok olvasni, de rosszul írok. Ez az én latinom. Különben katalánul, az anyanyelvemen kellene írnom, és akkor a könyvem hosszú siránkozás lenne”. Ezt a szép mondatot Danyi Zoltán idézi a Literán megjelent interjújában; Miquel Barcelótól származik.

Magyarhertelend különben is érdekes jelenség. Óriási területen fekszik, termálfürdő, gyönyörű, Erdélyre emlékeztető táj. És ami a fő: semmi zene. Nehéz elhinni, de valóban. Sem a személyzetnek, sem a vendégeknek nem hiányzik.

Könyvvásár volt Bukarestben, s néhány napig az egész életem erről szólt. Még ma is a hangulata tart fogva, mint a…

Valamelyik nap egy kritikát olvastam egy filmről, amelyet én is láttam. A bíráló sokkal szigorúbb volt, mint én, és ez…

Azon gondolkodtam, hogy elbeszélgethetnénk a történelemmel meg az irodalommal.
„Milyen érdekes, és milyen elkeserítő is, hogy az erdélyi író legfőbb kérdése ezelőtt háromszáz évvel szinte ugyanaz volt, mint ezelőtt száz évvel, és mint ma is elég gyakran: hogyan lehet megtartani a szülőföldet legalább a könyvekben?” – mondta Markó Béla az idei csíkszeredai könyvvásár megnyitóján; a szöveget a Transtelex közölte.

Ne vedd magadra – ezt a címet javaslom a rádiós rovatomnak. Már sokszor elgondoltam, le is írtam néhányszor: minden véleményem fölé oda kellene írnom: szerintem, és mindig egy olyan simléderes sapkával kellene járnom, amelynek a simléderén szintén az áll: szerintem.