Bíró Béla

Az Európa Tanács újabb programja szerint mindenkinek be kell fogadni bevándorlókat. (Akik sem nem menekültek, sem nem gazdasági kivándorlók, hanem is-is. A „Sors” szeszélye által módszeresen összekeverve.)

Szűk hat hét van hátra az amerikai elnökválasztásokig, de a hangulat már-már a polgárháborús időkre emlékeztet. A hatalmas társadalmi különbségek és faji ellentétek által megosztott ország az utóbbi évtizedekben a Demokraták és Köztársaságiak közti gyűlölködés olyan poklába kormányozta önmagát, hogy arra kevés példa van a történelemben.

A párizsi Le Figaro szeptember 9-i számában részletesen foglalkozik annak a „királyi” törvénytervezetnek a kérdésével, melyet Macron elnök az idén ősszel szeretne a Nemzetgyűlés elé terjeszteni, s a jövő év első hónapjaiban elfogadtatni. A kérdéskört – a lap címoldalán – „Macron bekeményít az iszlám szeparatizmus kérdésében” cím alatt is beharangozza.

Valószínűleg nem és vagyok az egyetlen aki, aki értetlenül áll az előtt, ami korábban Nyugat-Európában történt, és ma már Amerikában is zajlik. Hogyan lehetséges, hogy az európai nemzetállamokba évtizedek óta gyakorlatilag válogatás nélkül befogadott bevándorlók, ahelyett, hogy azt a hálát és ragaszkodást éreznék befogadó államaik iránt, melyet a magyar ötvenhat emigránsai, de a mi – 89 után Nyugatra kivándorolt román és magyar honfitársaink is – éreztek és éreznek befogadóik iránt, kifejezett ingerültséggel sőt gyűlölettel telt agresszivitással nyugtázzák a jótéteményt. Mely mellesleg jóval tetemesebb, mint amiben az előbbieknek részük lehetett.

A baloldal soha nem tudott a kisebbségi kérdéssel zöldágra vergődni. A munkásosztálynak a tőkésuralom megdöntéséért folyó harca csak akkor mutatkozott valóban esélyesnek, ha a világ proletárjainak valamely – az Internacionálé szövegében is szereplő az egész világra kiterjedő – összefogása létrejöhet.

Millay Hyatt független közíró és fordító az Internationale Politik und Gesellschaft hasábjain az amerikai történések kapcsán olyan kérdéseket feszeget, melyek minket is közelebbről érdekelhetnek. Az egyik legfontosabb az autonómia kérdése. A fogalmat a szerző a migránsokkal kapcsolatban használja, egyfajta bevándorlói autonómia gyanánt.

Az erdőkben szeretünk kirándulni. Fáit még ma is értékes éptőanyagnak, bútoraink nyersanyagának, vagy egyszerűen csak tüzelőfának tekintjük. De még azok sem mindig vannak tudatában értéküknek, akik erdőinkben a Föld tüdejét látják.

Nem elég, hogy némi enyhülés után ismét világszerte gyorsuló tempóban fertőz a koronavírus, hogy Románia és (az oly sokat kárhoztatott Magyarország különös kivételével) a környező államokban is csúcsokat döntenek a napi fertőzések. Még a korábban legsikeresebbnek tűnő Németországban is…

Manapság is sokan vannak, akik úgy vélik, hogy a klímaváltozás a földtörténet ciklikus folyamatainak egyik következménye. A földtörténetben ugyanis időről-időre jégkorszakok és atmoszférikus felmelegedések követik egymást. Ezek kapcsolatban állhatnak a napkisugárzás ciklikus ingadozásaival, de a földi ökoszisztéma egyensúlyi folyamataival is.

Idén augusztus 27-én ünnepeljük Georg Wilhelm Friedrich Hegel születésének 250. évfordulóját. Hegel dolgozta ki a filozófiatörténet Arisztotelész mellett legátfogóbb és legkoherensebb filozófiai rendszerét. A németek joggal büszkék filozófusuk gondolati és erkölcsi következetességére.

A filozófia és a természettudományok egyik legnagyobb rejtélye az idő irányultsága. A tér minden irányban nyitott. Nincsenek kitűntetett térirányok, bármerre indulok el, bármikor visszatérhetek a kiinduló pontba. Csakhogy ott már soha nem pontosan azt találom, amit elindulásomkor magam mögött hagytam. Időközben kisebb nagyobb változások következtek be, s ezek visszafordíthatatlanok.