Ambrus Attila

Fura alakok jelentek meg a politikai élet Olümposzán. Az istenadta nép pedig lelkesen tapsol nekik.

A világon évente egymilliárd gyereket sújt szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak, és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává az UNICEF adatai szerint. 1989. november 20-án fogadták el az ENSZ gyermekjogi egyezményét. Ezért hétfőn volt a gyerekek jogainak világnapja.

Hatvan évvel ezelőtt rombolták le Erdély egyik, ha nem a legszebb református templomát, az Alpár Ignác tervezte, neogótikus brassói Istenházát.

Sokan káromolják mifelénk a házasság intézményét. A legmérsekeltebb házasságtagadók is mosolyogva hajtogatják, hogy a házasság az a divatjamúlt intézmény, amelyben megoldódnak azok a gondok, amelyek házasság nélkül nem is lennének.

Tegnap óta ott motoszkál agyamban Kosztolányi gondolata: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (…) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben így nyilatkozhatom meg igazán.”

A szocializmusban – noha csak hallomásból ismerhettük, nem is olvashattuk – az amerikai, a brit, s a német sajtót tartottuk etalonnak, arról ábrándoztunk, hogy a lehetséges szabad világban majd mi is úgy írunk, mint a New York Times, a The Guardian vagy a Frankfurter Algemeine Zeitung újságírói. Ha mégsem annyira jól, annyira olvasmányosan, legalább nem hazudjuk többé az igazat és szépet.