Ágoston Hugó

Az utóbbi napokban Magyarországon az új nemzeti alaptanterv (NAT) és a neonáci nosztalgiába fulladó kitörés-napi rendezvények, Romániában az előrehozott választás terve és a kormány éjszakai futószalagon kiadott sürgősségi rendeletei keltettek élénkséget. Hogy ezeknek mi közük egymáshoz? Hát csak annyi, amennyi közük van a hatalommal való visszaéléshez, az önkényhez.

Bevallom, nem tudtam örülni a kormány leváltásának. Ugyanis nem jött be a jóslatom, nevezetesen hogy a Klaus Iohannis vezette Orban-kormány negatív csúcsot dönt, a legrövidebb életű kabinet lesz: sikerült nyolcvannyolc napig fennmaradnia (2019. november 4. – 2020 február 5.), szemben Mihai Ungureanu kormányának (2012. február 9. – 2012. április 27.) hetvennyolc napjával. Természetesen igazuk volt a bizalmatlansági indítvány benyújtóinak, de éppen Orban és tsai teljes alkalmatlansága, az okozott kár miatt a sárga mezeseket sokkal hamarabb ki kellett volna állítani. Ehelyett, meglehet, tovább maradnak a pályán.

E hét elején, január 27-én múlt hetvenöt éve, hogy meghalt Szerb Antal író, költő, műfordító, egyetemi oktató, irodalomkritikus, irodalomtörténész, a magyar kultúra egyik legizgalmasabb alakja. Sorsszerű véletlenként ugyanazon a napon, amelyen a legnagyobb második világháborús megsemmisítő láger, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadult. Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával ezt a napot, január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

1. tétel – andante

Megünnepelte hát alapításának harmincadik évfordulóját az RMDSZ. Mindent összevéve a három évtizedes, olykor keserves munka joggal nevezhető eredményesnek, sikertörténetnek akár, már pusztán azért, mert a szövetséggel egyetemben megmaradtunk. (1990 márciusában nem úgy nézett ki…) De a megmaradáson túl nagy siker, hogy ma az RMDSZ a legkoherensebb, legintelligensebb alakulat a hazai palettán, s ezt a román politikusok és tájékozottabb polgárok nagy része is elismeri.

Merre tart hazánk, Európa a következő évtizedben, miután az előző évek enyhén szólva ellentmondásosak voltak? A válaszhoz világlapokat hívtam segítségül. Ami itt következik, nem más, mint szemlék szemléje, elsősorban a budapesti Népszava Szabad szemmel című kiváló rovata alapján. Az év aggasztó eseményekkel indult: apokaliptikus tűzvész Ausztráliában, súlyos konfliktus az USA és Irán között, az észak-koreai kommunista diktátor fenyegetései…

A klímaszkeptikusok, vagyis azok, akik nem hisznek a klímaváltozásban (vagy legalábbis abban, hogy az emberi tevékenység befolyásolja az időjárást), már azt klímahiszériának nevezik, ha az ember tényeket, adatokat, tudományos megállapításokat sorol a globális felmelegedés okozta katasztrófákról.

Bevallom, nem sokat gondolkoztam azon, hogy az emberi jogok, ezen belül a nőknek a férfiakkal való egyenjogúsága liberális alapérték-e. Ha ironikus akarnék lenni, azt mondanám: úgynevezett liberális úgynevezett alapérték, annyira kiürültek ezek a fogalmak (is); vagy hogy még érhetőbb legyek, azt mondhatnám: mindenesetre semmiképp nem úgynevezett illiberális alapérték. Illiberálisék ugyanis minduntalan sokoldalúan bizonyítják a nők (esély)egyenlőtlenségét, olykor kérkednek is vele…

Gyakran gondolok arra, mennyire elfecsérelt idő volt az utóbbi harminc évben túlzott érdeklődéssel követnem a napi politika eseményeit. Azt már az elején eldöntöttem, hogy a szerkesztést, lapcsinálást, újságírást nem cserélem fel politikai pályával. Egyik indokom az volt, hogy alkatilag távol áll tőlem a politikai erkölcs (vagyis hogy ha a képviselt közösség érdeke úgy kívánja, lehet, sőt kell hazudni, manipulálni, vagy hallgatni, amikor szólni kéne), de mostanra rájöttem: ez becsületesen nézve inkább csak kifogás, hiszen ha következetes volnék, másoknak, politikusoknak sem nézném el, hogy ilyesmit csinálnak – akkor sem, ha a „mi ügyünk” érdekében teszik.

Gyere velem a bárba, kedves, bulizzunk egyet, szippantsunk orrunkon energiát, szívódjék véráramainkba, de – nevetni fogsz – ez nem az a koksz, s még kevésbé a régi szén (hogy aszongya minél nagyobb a kokszigény, annál kevesb az oxigény), megmondom én, ez a bár: oxigénbár;

Számomra az elmúlt napok legfontosabb eseménye a Puskás Aréna felavatása volt. A stadionépítési láznak sohasem voltam rajongója – a budapesti új stadion azonban maga a feleslegesség cáfolata, az „így igen!” példája, amely minden elismerést megérdemel. Igen, nevezzük nyugodtan a nemzet stadionjának, hiszen nem trafikokról vagy populista mázzal bevont kuriózumokról van szó.

1996 végén Romániában csoda történt: kormányra került az RMDSZ, a magyarok érdekképviseleti szervezete. Román kormánynak először voltak magyar tagjai: először Birtalan Ákos és Tokay György, utánuk Bárányi Ferenc, Hajdu Gábor és Eckstein-Kovács Péter.
Minden azzal kezdődött, hogy az 1996-os önkormányzati választásokon Victor Ciorbea lett Bukarest főpolgármestere, majd részben ennek, részben a Corneliu Coposu parasztpári pátriárka halála keltette érzelemkitörésnek köszönhetően egy civil értelmiségi, Emil Constantinescu nyerte meg – első jobboldaliként a világháború után – az elnökválasztást. Eleven emlék a lelkes tömeggel sodródni azon a november 17-én a Rosetti tér és a sokat megélt Egyetem tér között, reménykedve, hogy a romániai magyarság sorsa is jobbra fordul.