Ágoston Hugó

Kedves hallgatóim, nem is olyan régen jegyzetelő munkatársa voltam ennek a rovatnak a román közszolgálati rádióban. Alkalmi visszatértem oka szerencsére nem az, hogy megint végleg el kell búcsúzni valamelyik kollégától, baráttól, hanem egy – véleményem szerint – országos jelentőségű esemény: ötven évvel ezelőtt jelent meg Bukarestben A Hét című közéleti-kulturális lap első száma.

Hétfőn hetvenkét éves korában elhunyt Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró. Megismerkedésünk első pillanatától – nem csak azért, mert olyan régebbi eszmei és lelki barátok „ajánlólevelét” hozta a Megyei Tükörtől, mint Csiki László és Vári Attila, hanem azért is, mert azonnal feltárultak közös olvasmányélményeink – kiderült egyforma világlátásunk, egyszerűbben: hogy talál a szó.

Első megközelítés. Ha a kétségbeejtő, a világot kétségekbe ejtő vírus (remélem, figyelik a finom distinkciót a vigasztalanság és a kétely között!) szertelenül – szeszélyesen, kiszámíthatatlanul, féktelenül, szélsőségesen – viselkedik, a tollforgatónak sem marad más, mint a maga módján szertelenül – csapongva, fegyelmezetlenül – írni róla, hatásairól.

Korunk persze nem mától a bizonytalanság kora. Itt és most azonban a világjárvány okozta bizonytalanságnak három meghatározó forrása van. Az egyik az új koronavírus viselkedése (abból indulok ki, hogy a vírus létezik, s bár előfordulnak létét tagadó idióták, ők messze nem olyan veszélyesek, mint az oltásellenes idióták); a másik a politikusok viselkedése; végül a harmadik: a média, a tömegtájékoztató fórumok viselkedése.

Ötven évvel ezelőtt – elnézést a személyes kezdetésért – ilyen idő tájt, nyár elején értesítettek, Kolozsvárról Marosvásárhelyen, hogy Bukarestben tagja lehetek az induló új országos közéleti-kulturális lap, A Hét szerkesztőgárdájának. Végül A Hét első száma 1970. október 23-án látott napvilágot: négy bő hónap múlva lesz ötven éve.

Ajánlgattam, akinek értem az utóbbi időben a Qubit című folyóiratot. Azért tettem és azért beszélek most róla, mert a 444.hu hírportált is megjelentető társaság kiadásában megjelenő ismeretterjesztő felületen találtam meg a leghitelesebb és legaktuálisabb, legjobban, legérthetőbben megírt tartalmakat a koronavírus-járványról, amellett – híven a mai napig világszínvonalú magyar tudományos ismeretterjesztés hagyományaihoz – a qubit.hu weboldal bővelkedik szellemi izgalmakban, meglepetésekben, minderről szenzációs szerzőgárda gondoskodik.

Máskor örültem, ha a „jegyzetnapomra”, csütörtökre fontos, megkerülhetetlenül aktuális téma adódott – a mai túl kerek, százéves évfordulón nem örültem. Rám esett Trianon… Ránk estek országaink eltérő előjelű megemlékezései. Egyszerre esett ránk a gyász, a bánat és a nemzeti összetartozás egyfelől, az örömünnep, a vae victis! és a kegyeletsértés másfelől.

Ma a legérdekesebb kérdések egyike, hogy miként befolyásolja közép- és hosszútávon a világjárvány – amelynek végéről, visszatértéről nem sokat tudunk, kártételeiről sem mindent – az egyes kormányok népszerűségét, esélyeit, különösen ott, ahol a közeljövőben választások lesznek.

A múlt hétvége óta a felszabadulás rég nem érzett eufóriájában fürödnek egyes polgártársaink. A megosztottság vírusa, bár derekasan terjed, még nem szakította teljesen ketté a társadalmat szabadságpártiakra és biztonságpártiakra; a kormányok nem azt mondják, hogy mindent szabad, de már azt sem, hogy semmit sem szabad.

Hallgatóim a tanúk rá, hogy rádiójegyzeteimben igyekeztem legtöbbször aktuális, fontos témákról szólni. Most az jutott eszembe, minthogy ugye szökőévben vagyunk, nézzem meg, miről is beszéltem önöknek négy évvel ezelőtt. Fogózzanak meg: 2016. május 12-én beolvasott jegyzetem címe az volt: Fertőtleníteni kell.