A Visegrádi Államok létrehozatala zseniális gondolat volt. A Kossuth és társai által megálmodott Duna-medencei együttműködés (sőt távlataiban talán valamiféle szeretni-valóbb Európai Unió) előfutárát láthattuk benne. Már maga a megnevezés is megkapó volt. Visegrád Magyarországon van ugyan, de a neve nyilvánvalóan szláv eredetű, így tehát a csoport másik három tagja számára is vonzónak tűnhet, hiszen mindhárman szlávok. Igaz, a szövetség még egy olyan pillanatban jött létre, amikor Magyarország ? a 89-es átmenetben játszott szerepéből fakadóan ? még valóban valamiféle vezérszerepre tarthatott igényt.
Azóta sok minden megváltozott. Egy ideig úgy is tűnt, hogy az együttműködés okafogyottá válik. A partnerek nemcsak hogy nem váltak a magyar törekvések támogatóivá, de a kisebbségi magyarság gondjainak megoldására irányuló magyar igényt határozottan el is utasították. Sőt, Magyarországot kezdték egyre kényelmetlenebb partnernek tekinteni. Egymást követték az ingerültebbnél ingerültebb (s nyilvánvalóan a nyugat-európai nyilvánosság kegyeire ácsingózó) nyilatkozatok.
A migrációs válság azonban ebből a szempontból is radikális változást hozott. Magyarország mintha kezdené visszanyerni vezérszerepét. Annak ellenére is, hogy az európai nyilvánosság csak most állította igazán célkeresztbe Magyarországot.
Érdemes tehát utána gondolni, hogy mi is ennek a váratlan fordulatnak a magyarázata? Mi az, amiben ez a négy állam ennyire egyetérthet?
A válasz meglehetősen lehangoló: a kisebbségellenesség. Történelmi tapasztalataira alapozva mind a négy ország viszolyog, sőt retteg is a kisebbségektől. Szlovákia, Csehország és Lengyelország ? mindhárom utódállam gyanánt ? a szomszédos államoktól elcsatolt kisebbségi területek ?idegen? népességének asszimilálásával alapozta meg ?állampolgári nemzetét?. Magyarországgal ennek épp az ellenkezője történt, de maradék kisebbségeit Magyarország is irgalmatlanul asszimilálta. Érthető tehát, hogy kisebbségeket ? ellentétes okokból bár ?, de egyik állam sem akar. A kisebbségekben ugyanis mindannyian az állam szétdarabolásának veszélyét látják. Ők igazán tudhatják….
Igaz, Magyarország esetében ennek éppen a fordítottja történt. Magyarország a kisebbségek miatt veszítette el területének és lakosságának nagyobbik részét. Mindebből természetszerűleg az következne, hogy Magyarország a területén kívül élő magyar kisebbségekre való tekintettel eltökélten kisebbségbarát politikát folytasson. Nem csupán történelmi kisebbségeinek kellene felkínálnia a nyelvi-kulturális autonómiát, de a muszlim bevándorlók egy jelentős részét is autonóm közösségként kellene letelepítenie Magyarországon. Ezzel is bizonyítva, hogy az az autonómia, melyet a határon túli magyar kisebbségek önmaguknak igényelnek, a gyakorlatban is működőképes, s korántsem vezet az állam széteséséhez. Azaz a nyelvi-kulturális közösségek autonómiája ? a mi kisebbségi argumentumainkhoz híven ? valóban nem aláássa a politikai nemzet összetartozását, hanem a kisebbségek elégedettsége és az államhoz fűződő lojalitása révén éppenséggel megszilárdítja azt.
Nem, Orbán Viktor Magyarországa nem jár a fellegekben. Reálpolitikát folytat. A megmaradt országterületet nem hajlandó újabb kockázatoknak kitenni. Az ún. integrálhatatlan kisebbségek ugyanis a maradék Magyarország további szétdarabolásához vezethetnek.
Csakhogy ha ez valóban így van, Magyarország épp az ?asszimilálhatatlan? magyar kisebbségek beolvasztására törekvő államok magyarellenes nemzetiségi politikáját akceptálja immár nyilvánosan is. Ország-világ számára demonstrálva, hogy a helyükben ő is ugyanúgy cselekedne. Sőt, mi több?!
Magyarország azzal, hogy a visegrádi, és ezen túl román, szerb, horvát, ukrán stb. partnereinek oldalára áll, a jelek szerint rövidesen visszanyeri korábbi presztízsét. A kisebbségeket nyíltan is elutasító, az asszimiláció legagresszívabb módszereit szorgalmazó elitek megerősödésének ?hála? Magyarország fokozatosan az európai partnerek egyik mintaképévé válik. Aminek lehetnének pozitív hozadékai is.
Mégsem lehetnek. Két okból sem. Egyrészt azért, mert ez a Magyarország újdonsült tekintélye birtokában sem veheti rá szomszédait a kisebbségi magyarság közösségi jogainak tiszteletben tartására, hiszen újabb keletű tekintélye épp az efféle jogok elutasításán alapul. Másrészt azért nem aggódik a népességfogyás és a magyar társadalom elöregedése miatt, mert úgy véli, hogy Magyarország középtávon a szomszédai által elutasított magyar kisebbségek fájdalommentes áttelepítésével megoldhatja azokat a gondokat, melyeket szomszédai nem csak megoldani nem lesznek képesek, de a magyar népesség elvesztésével még annál is súlyosabb helyzetbe kerülnek, mint amilyenbe amúgy kerülnének. Sajnos, a határon túli kisebbségek áttelepítése Magyarország gondjait is csak nagyon rövid időre enyhíthetné, s addig is csak elodázhatná a valódi ? például a népszaporulat növelését célzó ? megoldások keresését és megtalálását.
Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna kétségtelenül megérdemelné, hogy elveszítse magyar népességét is. Csakhogy mi, határon túli kisebbségiek a román Caragialéval szólva szintén megérdemelnők, hogy ha már mindenképpen el kell árulnunk korábbi meggyőződéseinket, legalább ?tudjunk róla mi is.?