Kintről és bentről

Több mint két héttel ezelőtt félretettem egy újságcikket, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes elgondolkodni rajta. Az írás, amelynek részletei több hazai és magyarországi lapban is megjelentek, a Málnáshoz tartozó Zalánpatakon négy házat is vásárolt Károly hercegről szólt, illetve a település sorsáról. Néhány esztendővel ezelőtt még csodatevőként fogadták a brit trónörököst, ez utóbbi szöveg viszont meglehetősen szokatlan hangnemben azt részletezi, hogy az évente mindössze kétszer idejáró angol arisztokrata gátolja Zalánpatak fejlődését. Mi áll a háttérben ? Dióhéjban: Károly herceg és az ingatlanjait kezelő Kálnoky gróf, illetve az általuk létrehozott alapítvány úgy gondolja, hogy a legapróbb részletekben is meg kell őrizni a kis falu hagyományos arculatát, sőt még az odavezető földutat sem kell korszerűsíteni, mert a vadregényesség, az érintetlenség biztosítja a jövőjét, a málnási polgármester és a település több lakója viszont a civilizációs átalakítások mellett törnek lándzsát, mert enélkül elmennek, vagy nem térnek vissza a fiatalok. A kétely nem csupán Zalánpatakra, hanem nagyon sok más székelyföldi falura is jellemző akár az Olt, a Maros, a Nyárád, a Küküllők vagy éppen a Homoródok mentén. Amikor ? nem túl gyakran ? egy-egy félreeső és sajátos népi építészetet őrző faluba vetődik néhány személygépkocsi vagy esetleg egy turistabusz, akkor a bentülők rendszerint felsóhajtanak: milyen gyönyörű, mindig így kellenne maradnia ! Az ott lakók viszont alig várják, hogy végre-valahára aszfalton tudjanak járni, legyen kábeltelevízió és mobilhálózat, naponta legalább egyszer közlekedjen autóbusz és létezzen egy kis üzlet, ahol ők is be tudnak vásárolni. A kívülről olyannyira értékelt hagyományőrzés és a belülről feszítő civilizációs vágyak bizony nem egyszer kerülnek összeütközésbe és a kettő között megtalálni az egyensúlyhelyzetet, nem kis feladat. Erdélyben azonban akad néhány település, ahol ez sikerült: Torockón például a felújított házak külső megjelenésükben őrzik a hagyományt, a szobák ellátottsága pedig majd mindenütt és az esztendő minden évszakában készen áll a turisták fogadására. Ez az idegenforgalom olyan jövedelemmel jár, hogy az ottlakók immár saját maguk vásárolnak meg és újítanak fel régi házakat, azaz a kezdeti, alapítványi segítség után már mondhatni önműködővé vált a falu. De nincsen ez másképpen Kalotaszentkirályon sem, ahol majd minden ház részt vesz a falusi turizmusban, ennek eredményeként az épületek arculata nem, de maga a község jelentős mértékben korszerűsödött és egyre jobb létfeltételeket kinál az ottlakóknak. Hasonló törekvések léteznek az Erdőszentgyörgyhöz közeli Székelyvéckén és jó érzés azt is látni, hogy Segesvár vagy Szeben környéki, egykori szász falvakban házak tucatjait hagyományos formák és falfestések szerint állítják helyre, de ezúttal nem a turisták, hanem az odaköltözők kedvéért, akik szívesebben választják munkahelynek a várost és otthonnak a falut. Európa más részein, települészerkezetükben és házaikban is századok óta olyannyira szépen megőrzött lengyel, cseh, holland, német, francia vagy éppen angol falvak bizonyítják, hogy az építészeti hagyományok és a korszerűség összeegyeztethető, amennyiben az ellentétek feloldását állandó folyamatként és nem valamiféle nagy ugrásokként kezelik.. Az én házam az én váram ? tartja a közismert angol szólásmondás. Csakhogy Zalánpatakon egyelőre az ő háza és az ottlakók élete körül forog a vita. Amelyet ha angol hidegvérrel és székely bölcsességgel kezelnek, talán eredményt is hozhat, mindkét fél javára.