Úgy tűnik, hogy a fordulat, melyben néhány hete még magam sem reménykedtem, mégiscsak bekövetkezhet.
A környezeti válság ugyanis olyan méreteket öltött, hogy már a környezetszennyezés radikális megfékezését legvehemensebben elutasító két ország, az Amerikai Egyesült Államok és Kína sem dughatja tovább homokba a fejét. Mindkettő úgy döntött, hogy visszafogja a káros anyag kibocsátást. Az Amerikai Egyesült Államok leállítja szénfűtéses erőműveit, Kína hatalmas összegeket fektet a nap- és szélerőművek hálózatának kialakításába. A napelemek gyártásában Kína eddig is a világ élvonalába tartozott, de termelése főként exportra irányult. Az iparnak mostantól a belső igényeket is ki kell elégítenie.
Mindez természetesen nem valamiféle misztikus megvilágosodás eredménye. Az Amerikai Egyesült Államok ? a nagy olajcégek által megvásárolt ?szakvélemények? dacára is ? olyan súlyos időjárási anomáliákkal szembesül, melyeket immár semmiképpen sem hagyhat figyelmen kívül. Kínát főként a Himalája gleccsereinek olvadása készteti meghátrálásra, hiszen ha mindez tovább folytatódik, a világ egyik legnépesebb állama rövidesen víz nélkül marad, hatalmas területek sivatagosodhatnak el.
De nem csupán a felmelegedés és a vele járó éghajlatváltozás von maga után riasztó következményeket, hanem az ökológiai egyensúly felborulása is. A felmelegedés következtében ugyanis a mérsékelt égövet olyan állat- és növényfajok (addig ismeretlen vöröshangyafajták, kéreghántó rovarok, agresszív halak és egyebek) özönlik el, melyek a mezőgazdaságnak, az építőiparnak, a halászatnak szinte felmérhetetlen károkat okozhatnak. S az ellenük való védekezés is hatalmas összegekbe kerülhet.
A klímaváltozás a kutatók szerint a villámcsapások számát is megnöveli. Már az átlaghőmérséklet egy fokos emelkedése is a villámcsapások számának 10-17 százalékos növekedését hozza magával. Az Egyesült Államok légkörében manapság már 25 millió, Németországéban 550 000 villámcsapást észlelnek, s bár ezeknek csak a 40 százaléka irányul a földfelszínre, ez is elegendő ahhoz, hogy ? a közvetlen károkon és emberéleteken túlmenően ? a manapság mind gyakoribb sztyeppe-, illetve erdőtüzeket kiváltsa.
Korántsem véletlen, hogy a szakemberek is új és új ötletekkel állnak elő, hogyan lehetne az üvegházhatást mérsékelni. Egy David Keith nevű kutatót az izlandi Pinatubo vulkán vezette arra a következtetésre, hogy ha a légkör magasabb rétegeiben mesterséges kénsavfelhőket hozunk létre, a földi átlaghőmérséklet esetleg csökkenthető. A Pinatuboról ugyanis közismert, hogy hatalmas mennyiségű ként juttatott a légkörbe, s ezáltal az átlaghőmérsékletet a föld egész felszínén mintegy 0,4 fokkal csökkentette. A feltevés helyességének ellenőrzésére Keith 20 kilométeres magasságban 1 kilométer hosszú és 100 méter vastag kénsavfelhőt szeretne létrehozni.
Mások azonban arra figyelmeztethetnek, hogy már maga a kísérlet is előreláthatatlan következményekkel járhat. Akár magát az ózonpajzsot is károsíthatja. És sokan vélik úgy, hogy az effajta geo-engineering helyett (melyet magyarra talán földgépészetnek fordíthatnánk) mégiscsak jobb volna a már bevált megújuló energiaforrások kialakításával és a poszt-posztmodern életforma átalakításával elejét venni a nagyobb bajnak.
Az amerikaiak és a kínaiak ébredezése a légkörre vonatkozó újabb ismeretek fényében több mint indokolt. A földi légkör NASA által készített, s nemrégen nyilvánosságra került széndioxid térképe ugyanis világosan mutatja, hogy a problémákat egyértelműen az északi félteke államai okozzák. S az is közismert, hogy a széndioxid kibocsátás e pillanatban még mindig növekedőben van. De ha sikerülne szinten tartani, az sem jelentene megoldást, hiszen a már elindult folyamatok csak az üvegházhatás jelentékeny csökkentésével lennének megfékezhetők.
Az, hogy a világ két legnagyobb gazdasága szinte egyszerre kap észbe, némi reménnyel kecsegtethet.
De pillanatban még, azt hiszem, hiba lenne feladni reménytelenségünket.