Százhuszonhatra emelkedett a halálos áldozatok száma annak a földrengésnek a következtében, amely a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében történt tegnap. A jelentések szerint 24 órával a földrengés után több mint négyszáz olyan embert sikerült kimenteni, aki a romok alatt rekedt a Himalája lábánál fekvő területen. A mentőalakulatokon viszont továbbra is nagy a nyomás, mert egy csaknem Kambodzsa nagyságú területen kell kutatni túlélők után, miközben a hőmérséklet éjszaka mínusz 18 Celsius-fok körüli. Szakértők szerint még sérülés nélkül is csak 5-10 óráig képes életben maradni az ember ebben a hidegben.

A regionális katasztrófavédelmi hatóság közlése szerint a tibeti oldalon több mint 3600 épület összeomlott, a legnagyobb károk Sigacéban – a Pancsen Láma székhelyén – és a közeli Lhatse városban keletkeztek. A kínai hatóságok több mint 30 ezer embert evakuáltak a 800 ezres lakosú régióból. Több mint 188-an megsérültek.

A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett.