Elmúlt az európaiak karácsonya, lassan véget ér a órítű orosz karácsony is és nem lett tűzszünet a harctereken. Ölik egymást a fronton az emberek, miközben békére vágynak, a házastársra, a gyerekekre, szüleikre gondolnak szeretettel, nem csitul lelkükben a gyűlölet. XVI. Benedek pápa felhívása a tűzszünetre visszhang nélkül maradt.
1914 karácsonyán sem sok esély volt arra, hogy a nyugati fronton akár csak egyetlen napra is leálljanak a harcok. XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását a szemben álló erők elutasították, és ragaszkodtak a háborús állapotok fenntartásához. Aztán a feljegyzések és a levelek szerint december 25-re virradóra a lövészárkokban karácsonyi dalokat kezdtek énekelni a katonák, amihez a másik oldalról is csatlakoztak. Reggelre többen kimerészkedtek a lövészárkokból, a visszaemlékezések szerint először a németek, és barátkozni kezdtek a másik oldallal a senki földjén.
„Nem emlékszem, pontosan honnan került elő a labda, de biztosan nem a mi oldalunkról jött. Kapukat állítottunk fel, ahova beállt egy ember, és aztán elkezdtünk játszani. Szerintem nem csak nálunk történt meg” – idézte fel az 1914. karácsonyán a frontvonalon történteket a brit hadsereg egykori tagja, Ernie Williams.
Williams egy 1983-as tévéinterjúban mesélte el, hogy a Belgiumban található Wulverghemnél álltak ki egymással egy meccsre a németekkel, amit mindenki nagyon élvezett. Több százan csatlakoztak, és ész nélkül rúgták a labdát. Bíró és eredményszámlálás sem volt, és mivel szanaszét ment katonai bakancsokban játszottak, ezért a játék is olyan volt, amilyen, ráadásul a bőrlabdák nagyon hamar megszívták magukat vízzel.
A legendáriumot erősíti, hogy sokan, egymástól függetlenül számoltak be 1914 karácsonyán történt hasonló eseményekről a hazaküldött levelekben vagy háborús megemlékezésekben.
A Smithsonian Intézet folyóiratában megjelent cikk szerint nemcsak a németek kezdeményezhettek rögtönzött futballmeccset a fronton: az egyik verzió szerint egy skót alakulattól került elő a labda december 25-én reggel. Egy német hadnagyot, a 133. szász regimentben szolgált Johannes Niemannt idézték, aki a karácsony reggelén történtekről így számolt be: „Csak lassan oszlott el a köd aznap reggel, aztán a lövészárokban arról kezdtek el beszélni, hogy a németek és a skótok is kimásztak, és barátkoznak. Gyorsan előkaptam a távcsövemet, és az a hihetetlen látvány fogadott, hogy a németek és skótok tényleg egymást kínálgatják csokoládéval, cigarettával és italokkal. Később megjelent egy skót katona kezében egy labdával, és egy igazi futballmeccs kezdődött. A skótok a jellegzetes harci sisakjaikkal jelölték ki a kapujukat, ahogy mi is. Egyáltalán nem volt könnyű futballozni a fagyott talajon, de ez nem akadályozott meg minket, és mindannyian tartottuk magunkat a szabályokhoz, annak ellenére, hogy bíró nem volt, és a meccs csak egy óráig tartott”
A 133. szász regiment történetét feldolgozó írásban is felbukkant jóval korábban a sztori: „Volt egy futballmeccs, amihez a sisakokat használtuk, hogy kijelöljük a kapukat. A fagyott talajjal nem nagyon foglalkoztunk. Idővel mindkét oldal kiállított egy szervezett csapatot. A németek 3-2-re nyertek.”
1915. január elsején a Timesban is megjelent egy írás, ami egy frontvonalon szolgáló orvos levelét idézte, aki szerint „volt egy futballmeccs a mieink és az övéik között pont a lövészárkok előtt.”
A brit hadseregben szolgáló Albert Wynn levele szerint ők Ypres közelében játszottak egy mérkőzést a németekkel, ami döntetlennel ért véget, ugyanakkor beszámol egy másik meccsről nem sokkal arrébb, amit 3-2-re nyertek a németek.
Ma csak arról szólnak a hírek, hogy hány katonát sikerült megsemmisíteni a karácsonyok idején. Ennyire rosszá tett volna minket a XX. század?