Talán télen lehetett, 1991 reményekkel teli telén. A Holmi látogatott Kolozsvárra, s az Eminescu teremben a csilláron is lógtak. Legtöbben semmit nem tudtunk, csak azt, hogy egy magyarországi folyóirat jön Kolozsvárra, ahol ezer éve nem lehetett ilyen látogatásokat tenni. Tizenkilenc éves voltam és elsőéves, induló költő és író: kíváncsiságomat csak hiúságom előzte meg.
A találkozót Radnóti Sándor celebrálta, és egyszercsak azt mondta, Vági Gábor meghalt, és emiatt a szomorú eset miatt a folyóirat a barátját, Závada Pált kérte fel, hogy folytassa az ő munkáját. Akkor megszólalt egy csendes ember, aki elmondta, hogy büszke arra, hogy itt lehet, és bár ne lenne, hiszen akkor még élne a barátja. Ő szociológus ugyan, de Radnóti, aki addigra már megteremtette a kényes ízlésű folyóirat hangulatát, azzal zárta a róla szóló bevezetőjét, hogy írt egy novellát, amelyet közöltek a Holmi-ban.
Aztán néhány év múlva nagyot robbant a Jadviga párnája. Emlékszem arra az élénk vitákkal tarkított Baldóver-beszélgetésre is, amelynek ez a könyv volt a tárgya. A Baldóver a Korunk irodalmi köre volt, Balázs Imre József vezette, és a Jadviga kapcsán azt vizsgáltuk többek között, hogy a siker azt jelenti-e vajon, hogy a könyv nem jó, vagy a könyv jó ugyan, de egyben sokaknak is kell?
De hát a könyv jó, és ez a két történet annyira felébresztette az érdeklődésemet Závada iránt, hogy a kolozsvári bemutatóra is elmentem, amelyen Lázár Ervinnel együtt szerepelt, aztán később interjút is készítettem vele a Krónikának, s később egyfajta távoli barátság is kialakult közöttünk, és a Kovács András Ferenccel való barátságáról is kaptam a híreket folyton.
Most, hogy 70 éves lett, újra végiggondolom ezt a Závada Pál nevű jelenséget, ezt a szociológust, akiből az egyik legismertebb magyar író vált, holott szociológusként is jó volt: a Kulákprés az egyik legpompásabb magyar szociográfia. A Litera portálon szép interjú jelent meg vele ebből az alkalomból a tizennégy karátos Nagyvizit rovatban, és ebben a tőle megszokott öntudatos szerénységgel vall önmagáról. Szociológus énjét a regényeiben is őrzi, amelyek realitása akkor is kétségtelen, ha mint mondja, sok bennük a fikció. Az Idegen testünk, az Egy piaci nap, a Pernye és fű – hogy csak néhány címet említsek – mind a legkonkrétabb, esetenként legdurvább valóságból szökken a fantáziába.
Az ő kapcsán történt az egyik legsuttyóbb eset is, amikor a Bethlen című drámáját mutatták be Marosvásárhelyen, és az egyik színész azt nyilatkozta, „nem kell nekünk egy szlovák, hogy elmondja, milyen volt Bethlen”. Ami megint csak arról vall, hogy mennyire fontos tud lenni egy író, körülötte mennyire kialakul valami, ami jellemzi a társadalmat. Olyan, mint a pálca, amelyen megtörik a fény, és megváltozik a minősége.
Závada Pál 70 éves. Isten éltesse sokáig! És azt is kívánom neki, hogy mindig őrizze meg ezt a fénytörő minőségét.