Csaknem teljesen elkészült a 2019 áprilisában egy tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame-székesegyház. A hivatalos megnyitó december 7-én lesz, de a felújított katedrális átadása már megtörtént. Az eseményen, amelyet élőben is közvetítettek, jelen volt Emmanuel Macron francia elnök, a felesége és a restaurációs munkákban résztvevő 2000 ember.

Az ötéves, külsejét tekintve korhű helyreállításnak köszönhetően a székesegyház változáson ment át. A csaknem hétszáz éves épület belső terét kortárs bútorokkal rendezték be. Az oltár és szentségtartó szekrény, valamint a szenteltvíztartó egyaránt minimalista díszítésűek és bronzból készültek. A tetőszerkezet újjáépítéséhez mintegy kétezer tölgyfát vágtak ki. A mesterek kézzel, eredeti középkori technikákkal dolgoztak. A katedrális mintegy 42 ezer négyzetméternyi homlokzatát megtisztították az évtizedek alatt rárakódott portól és koromtól.

A francia államfő december 7-én mond majd megnyitó beszédet a katedrális előtt, másnap, vasárnap pedig részt vesz a Notre-Dame-ban a tűzvész utáni első misén is, amely egy hétnaposra tervezett vallási ünnepségsorozat nyitóeseménye is lesz egyben. A jórészt helyreállított párizsi Notre-Dame-ot ezzel újra megnyitják a nagyközönség előtt, bár belső terében még dolgoznak majd a mesterek.