Újságírói pályafutásom valamikor a hetvenes évek derekán azzal kezdődött, hogy a Bihar megyei napilap, amelyet akkor Fáklyának hívtak és amelyiknek a jogutódja lett a Bihari Napló meghirdetett egy tudósítói pályázatot, amelyen harmadik díjat nyertem, s ily módon egy táskarádió boldog tulajdonosává váltam. Ezt követően rendszeresen küldtem kisebb-nagyobb cikkeket a lapnak, a nyári vakációban pedig bejártam a szerkesztőségbe ellesni a műhelytitkokat olyan kiváló újságíróktól, mint Fábián Imre, Implon Irén, Nagy Béla, Nagy L. Róbert, Tőke Csaba, Messzer László, hogy csak néhányat említsek az akkori szerkesztőgárdából.
Bár munkakönyves alkalmazottként az Ifjúmunkáshoz és nem a Fáklyához szegődtem, de kapcsolatom hosszú ideig megmaradt a lappal, amelyik rendszeresen közölte írásaimat.
A rendszerváltás után Stanik István vezetésével a Bihari Napló az elsők között volt azon hazai magyar újságok sorában, amelyek alkalmazkodtak a modern újságírás követelményeihez. A hírlapírók gyorsan reagáltak a helyi és az országos eseményekre, utánajártak az információiknak, érdekesek és kíváncsiak voltak. A kezdetleges piacgazdaság körülményei között bekövetkezett szerencsétlen tulajdonosváltás után a Bihari Napló vesztett a korábbi függetlenségéből, de a 2000-es évek elején még mindig hiteles és fontos információs forrása volt a megye magyarságának.
Az igazi gondok viszont akkor következtek be, amikor a NER a hazai magyar lapok elsöprő többségével együtt a Bihari Naplót is bedarálta. A lapot 2017-ben az a magyar kormányhoz közelálló üzletember, Heinrich Pecina által ellenőrzött cég vásárolta meg, amelyik egy évvel korábban bezáratta a Népszabadságot. Az új tulajdonos eltávolította a lap főszerkesztőjét, Rais Istvánt és helyére kinevezte, Kristály Lehelt, akit nem csak ideológiai, hanem családi kapcsolatok is a NER-hez fűznek, ugyanis első felesége – Lévay Tünde – lett Tőkés László második felesége. Az új főszerkesztő alatt – akit mellesleg épp az elmúlt héten ítéltek el jogerősen két és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre, mert közúti balesetet okozott, amelyben két ember meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült – a lap után-közlő bloggá silányult. A munkatársak jó részének felmondtak, a helyi híreket rendszerint az egyik román nyelvű hírportálról vették át, a maradék helyet pedig megtöltötték a Magyar Nemzetből és a lakájmédia más termékeiből átvett propaganda-anyagokkal.
S miután a mórral elvégeztették kötelességét, közölték vele, hogy nincs rá tovább szükség. A Bihari Napló hetilappá alakul, ami vélhetően a teljes megszűnés előszobája.
A Bihari Napló esete korántsem egyedi történet. Két évvel ezelőtt az Erdélyi Médiatér fennhatósága alá tartozó lapok nyomtatott változatai megszűntek, az újságírók jelentős részét pedig kirúgták. Mindez jól jelzi, milyen romboló hatása volt a magyar kormány erdélyi terjeszkedésének a romániai magyar sajtóra, és milyen elhibázott az a stratégia, amely a romániai magyar projekteket kizárólag a Budapestről guruló forintokra alapozza.