Elgondolkodtató produkciót láthatott Csíkszeredában a színházlátogató közönség: Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni emlékét elevenítette fel a költő születésének 115. és halálának 80. évfordulója alkalmából. De akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ezek ürügyén aktuális az Ázott hajában hét halott bogár ragyog, amelyben a legutóbb a Semmelweis című filmben látott Vecsei H. Miklós színművész lép fel a Qjúb zenekarral színre vitt előadásban.
Elgondolkodtató a produkció, ugyanis Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni rövid, alig kilenc esztendőre szabott közös életének és a költő tragédiák által keretezett földi pályafutásának művészi megjelenítése napjaink történéseire, az azokban rejlő veszélyekre figyelmeztet. Vagy legalábbis kellene figyelmeztessen. A megszólaltatott, elénekelt versek, prózai szövegek, naplófeljegyzések adják az előadás hitelességét, a második világháború előtti évtized és a háború borzalmainak a zsidótörvényekkel súlyosbított eseményeit írják le belülről, az embertelenséget megélt és átélt emberek szemszögéből.
Elgondolkodtató, hogy értelme volt-e Radnóti kedvenc tanára intelmének és annak megfogadásának, miszerint vállalni kell az áldozatot. Hogy el kell-e menni a legvégső áldozatig? Hogy vállalni kell-e a biztos halált eszméinkért?
A korszak jelentős alkotói közül sokan estek az ordas eszmék szülte türelmetlenség áldozatául, legkirívóbb és legismertebb talán Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes vagy Szerb Antal tragédiája. Radnóti élettörténete az iskolai tananyagból ismert, de érdemes feleleveníteni ahhoz, hogy életművét társadalmi kontextusba helyezve is tudjuk értelmezni: 1909-ben született Budapesten asszimilált – azaz magyar kultúrájú – zsidó családban. Édesanyja és ikertestére születésekor meghalt, 12 éves korában édesapját is elveszítette, nevelőanyja és családja más tagjai nevelték. Csehországban kereskedelmet tanult, hogy átvegye gyámja üzletét, de magyar-francia szakos diplomát szerzett és az irodalomnak élt. Tizenhét évesen ismerkedett meg Gyarmati Fannival, kapcsolatuk a költő 35 éves korában bekövetkezett tragikus haláláig tartott. Három alkalommal hívták be munkaszolgálatra, számtalan megaláztatásban volt része, a halál is munkaszolgálatos katonaként érte, 1944 novemberének elején Abda község határában 21 társával együtt tarkón lőtték. Gyarmati Fanni hű maradt Radnótihoz a költő halála után is, több mint hetven évig, 2014-ben, 103 éves korában bekövetkezett haláláig a költő emlékének ápolásával, hagyatékának rendezésével foglalkozott, kerülve a közszereplést.
„Kell az áldozat!” – mondta Radnótinak kedvenc tanára, mentora Sík Sándor papköltő, akit arra is felkért túl a 33 esztendő krisztusi életkoron, hogy részesítse a keresztségben. A Csíkszeredában látott előadás is idézi ezt a mondatot, megjelenítve Gyarmati Fanni dilemmáját, kételyét, hogy valóban kell-e a legvégső áldozatot, a halált vállalni, ha felcsillan a túlélés legkisebb lehetősége is. Radnóti választott, mert hitt a humánumban. Még akkor is hitt, amikor csak az embertelenségben volt része.
Előadás után hazaérve bekapcsoltam a tévét. A választások eredményét kommentálták a meghívott szakértők, s röpködtek a „szélsőség”, „antiszemitizmus”, „fasizmus”, „türelmetlenség”, „nemzeti felsőbbrendűség”, „populizmus” szavak, fogalmak. Ezeket hallva új értelmet nyert Radnóti Miklós életpéldája és életműve, Gyarmati Fanni élete és hűsége. Választ nem kaptam arra a Sík Sándor-i megállapítás szülte dilemmára, hogy milyen mértékű kell legyen az áldozatvállalás, de megerősödött bennem a meggyőződés, hogy a közéletben, a politikában a humánum eszméje kell győzedelmeskedjen, ne legyen hiábavaló Radnóti és sorstársai áldozata. Ezért volt számomra elgondolkodtató a Petőfi Kulturális Ügynökség kezdeményezésére létrejött produkció.