Volt, aki kételkedett, más értetlenkedett és hiábavaló pótcselekvésnek mondta Berszán Lajos akkori gyimesfelsőloki plébános kezdeményezését: középiskolát épít a Gyimes völgye lakói számára. Kezdetben zarándokháznak szánta a Sziklára épített házat, a kereszt formájú, tájba illő, korszerű épület azonban az év nagy részében kihasználatlan maradt volna, ekkor döntötte el az ismerői és tisztelői által csak Papbácsiként tisztelt plébános, hogy télen iskola, nyáron zarándokház működik majd a többnyire magyarországi nagylelkű adományozók felajánlásaiból emelt épületben.
A dolgok nagyon gyorsan történtek: az épület alapkövét 1993. május 28-án helyezték el, s másfél év múlva, 1994. szeptember 15-én megkezdődött a tanítás az új épületben, a frissen alapított taninézetben. Az első, 30-as létszámú évfolyam diákjainak tanítását a község, a völgy iskoláiban tanító pedagógusok vállalták többletmunkában, megtartva korábbi állásukat, de volt Csíkszeredából ingázó tanár is, aki magáénak érezte az atya nemes törekvéseit. Azóta 1166 diák tanult a folyamatosan bővülő, gyarapodó iskolában, lehetőséget teremtve nagyon sok tehetséges, de szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező gyermek számára, hogy érettségi diplomát szerezzen, majd annak birtokában továbbtanuljon. Növendékei között vannak tanárok, orvosok, színészek – s amire papbácsi nagyon büszke – többen követték a papi hivatást is. Az iskola alkalmazottjai közül többen itt jártak iskolába, s a tanárok között is vannak már olyanok, akik az iskola padjait koptatták egykoron. Jelenleg 360 diák tanul a tanintézetben az általános iskola felső tagozatán és a gimnáziumi osztályokban. A diákok nemcsak a Gyimes völgye iskoláiból kerülnek ki, a tanintézetet magukénak érzik a moldvai csángómagyarok is, de a diákok között vannak a Székelyföld különböző településeiről érkezettek is.
Számos nehézségbe ütközött az intézményalapítás, annak megerősítése, de a kezdeményező egyházfi kitartása, következetessége, konoksága és az őt befogadó közösséghez való határtalan ragaszkodása túllendítették ezeken az akadályokon, mint mondja, mindig akkor érkezett – a legváratlanabb helyekről is – a segítség, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Egy alkalommal arról számolt be a Papbácsi, hogy nem volt pénz a villanyszámla törlesztésére, de egy nagylelkű adomány révén ezt a gondot is megoldották.
Az évek során az iskola új épületszárnnyal bővült, tornatermet is építettek melléje, annak alagsorában diákmenza működik, a bentlakó diákok számára kollégiumot tartanak fenn. A gyermekek korszerű körülmények között tanulhatnak.
Nemcsak intézményt teremtett Berszán Lajos Gyimesfelsőlokon, hanem ünnepet is. Immár 26 éve a ballagási ünnepség a völgy egyik legnagyobb ünnepe: a diákok népviseletbe öltözve, lovon vonulnak fel a község településein, az esetek többségében egy-egy meghívott püspök által celebrált szentmisén vesznek részt, s az ünnephez tartozik az is, hogy az iskolazászló rudjába a végzős diákok nevét megörökítő szegecset vernek be.
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium tehát harminc esztendős. Sok ez vagy kevés? Nézőpont kérdése. Ha több száz éves iskoláinkhoz mérjük korát, akkor kevés, nagyon fiatal az intézmény. Ha viszont úgy számoljuk, hogy a tanintézet a Gyimes völgye legfiatalabb településén, legfiatalabb egyházközségében jött létre, bizony figyelemre méltó e kor, ugyanis a falu temploma 1902-ben épült, s rá öt évre 1907-ben vált önálló egyházközséggé, függetlenedve Gyimesközéploktól. Tehát a középfokú tanintézet építése alig 90 évvel a templom építése után történt meg. Ami a közösség életképességét, erejét igazolja. És azt is bizonyítja, hogy Berszán Lajos atya kezdeményezése életképesnek bizonyult, a kételkedőknek, az értetlenkedőknek, az ellendrukkereknek nem lett igazuk.