Huszonkét évig tartó tárgyalások után megszületett a Vatikán és Csehország viszonyát rendező egyezmény. A konkordátumot csütörtökön írt alá Prágában Petr Fiala cseh kormányfő és Pietro Parolin vatikáni államtitkár.

Csehország jelenleg egyike a kevés európai országnak, melyeknek nincs szerződéses kapcsolata a Vatikánnal. A most aláírt dokumentumot a prágai parlamentnek még jóvá kell hagynia.

Az egyezmény első változata több mint 20 éve, 2003-ban került a törvényhozás elé, de a honatyák elutasították arra hivatkozva, hogy sérti a vallási egyenlőséget.

„Sikerült olyan kiegyensúlyozott egyezményt kötnünk, amely teljes mértékben tiszteletben tartja a cseh jogrendet, de pontosít és világossá tesz néhány olyan ügyet, melyek vita tárgyát képezhetnék” – mondta Petr Fiala újságíróknak az aláírás után. A Vatikán államtitkára hangsúlyozta, hogy a most megkötött egyezmény lényege a közös kötelezettségvállalás az emberi jogok tiszteletben tartására.