A tegnap közzétett részleges eredmények alapján még úgy tűnt, hogy Moldova Köztársaságban többen vannak azok, akik az ország Európai Unióhoz való csatlakozása mellett voksoltak, ám a népszavazás végeleges eredményei mást mutatnak. A kormány szerint célba ért az orosz befolyásolás. 

A szavazatok majdnem száz százalékos feldolgozottsága mellett az látszik, hogy a regnáló nyugatos elnöknek, Maia Sandunak a voksok alig több mint 40 százalékát sikerült megszereznie. Bár ő végzett az első helyen, ez azt jelenti, hogy második fordulót kell tartani, ahol valószínű, hogy össze fognak fogni oroszbarát ellenfelei. Az elnökválasztással párhuzamosan népszavazást is tartottak egy olyan alkotmánymódosításról, ami kaput nyitna az EU-csatlakozásra. Mindenki azt várta, hogy torony magasan győzni fognak az igenek, de végül szoros versenyben – mindössze fél százalékkal – azok kerültek többségbe, akik szerint Moldovának jobb az európai integráción kívül. A Maia Sandu vezette kormány szerint mindkét eredményért Moszkva beavatkozása a felelős. Orosz trollok hónapok óta terjesztenek álhíreket, provokátorok uszítanak az utcán és az államfő azt állítja: bizonyítékaik vannak arra, hogy Moszkva 300 ezer ember szavazatát vásárolta meg. Az orosz vezetés tagadja a vádakat.(euronews.hu)

Agerpres