Rostás Zoltán tiszteletbeli professzor lett a Sapientián.
Ez nagyon szép. De hát Rostás Zoltán mindenképpen tiszteletbeli professzor.
Higgadt, elemző szellemi alkata teszi azzá, meg a perspektíva: mindig egy olyan pozícióból beszél, amely kétségbevonhatatlanul magas. Ma már mindenki egyetemi professzor, doktorátusok jönnek és mennek – ő a régi nemzedékből is a legkiválóbbak közé tartozik. Hiszen mindenki beláthatja, hogy információkat, adatokat bárki magáévá tehet: hogy mit kezdünk azokkal az információkkal, az a dolog nyitja.
Zoli, akivel, ha netán Bukarestben jár, mindig ebédelünk egyet, nem a napi politikából meríti érdeklődését, hanem a mindennapokból, onnan, ahonnan egy igazi szociológusnak kell. Tőle hallottam a legtöbbet és a legtartalmasabbat azokról a székely cselédlányokról és munkásokról, kőművesekről, asztalosokról, ácsokról, akik munkát keresni jöttek Bukarestbe, s akiket meg is becsültek a munkájukért.
Ez a „netán” is jellemző rá, hiszen hosszú évtizedekig Bukarestben élt, az utóbbi időben azonban mindenütt él: leginkább Vásárhelyen, de Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Iași-ban, és ki tudja, hol még: egész Romániában.
Ha kásás, fátyolos hangján beszélni kezd, mindenképpen figyelni kell rá, mert mindig olyasmit mond, amire az ember nem számít, olyan összefüggésekre világít rá, amelyeket addig nem vettünk eléggé figyelembe. Dimitrie Gusti munkásságának rajongó kutatója, mert őt is a társadalmi folyamatok érdeklik, az az ember, aki túlságosan él ahhoz, hogy ideológiák rabja legyen, s aki éppen emiatt az ártatlanság miatt lesz mégis ideológiák rabjává. Azok a társadalmi folyamatok, amelyeknek tájainkon a román szociológus volt a legérdeklődőbb tudója és tudósa.
„Látod, miért nem jó, ha román lányt veszel feleségül? Da, tată.” Ezt a Bukarestre jellemző, komikus párbeszédet is tőle hallottam. A fiú már elrománosodott, de nem annyira, hogy ne tartsa még mindig magyarnak magát.
Ezek a folyamatok, jelenségek érdeklik Rostás Zoltánt, ezt a fáradhatatlan munkást. Felvételek, adatok, történetek szorgalmas meghallgatója, lejegyzője, de főleg: elemzője. Írásaiból az ember rajzolódik ki a maga esetlen esendőségében, az ember, aki minden politika ellenére él és élni akar, hogy ilyen adysan fogalmazzak. Zolit jobban érdekli, hogy él, mint hogy akar.
A Sapientia dicsőségére válik a kitüntetés, de maga az egyetem sokkal kevesebbet és alacsonyabbat jelentene, ha Rostás Zoltán nem tanítana ott. De hát ott tanít, és itt él, közöttünk – használjuk ki ezt a nagyszerű környülállást.