Ritkán lehetett látni annyi erdélyi és magyarországi képzőművészt, műkritikust, művelődésszervezetőt egyidőben, ugyanazon a helyen, mint kedden Gyergyószárhegyen, ahol a helyi kulturális és művészeti központ szervezett konferenciát „ Szervezői küldetéstudat a képzőművészetben „ címmel. A rendezvény egyik kiemelkedő pontja volt annak a sorozatnak, amelyet a helyi Barátság Művésztelep 1974-es megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szerveztek. Kolcsár Béla igazgatónak és Ferencz Zoltán művészeti vezetőnek sikerült olyan programot összeállítania, amely mindvégig fenntartotta az érdeklődők figyelmét.
Daczó Katalinnak és Berszán Árus Györgynek a Román Televízió Magyar Adásának égisze alatt készült, szakmailag kifogástalan dokumentumfilmje két részben tekintett vissza az elmúlt fél évszázadra, az első rész az alapítástól az 1990-ig eltelt időszakot taglalta, a második rész pedig a napjainkig tartó, fordulatokban ugyancsak gazdag közel két és évtizedet vázolta fel, amely részletesen kitért nem csupán az arculatváltásra, hanem azokkal a háttér intézményekkel és az ingatlanok tulajdonjogainak a változásaival kapcsolatos, nem művészeti szempontok, hanem érdekvezérelte bukdácsolásokra is, amelyeknek még mindig nincsen vége.
A Román Televízió Magyar Adása már bemutatta az első részt, a másodikat pedig ezután tűzik műsorra és hadd mondjam el azt is, hogy egy ilyen, az idősíkok változásaiban, szerkesztői és operatőri műfajokban gazdag dokumentumfilmben milyen jelentős szerepe van a nézői befogadást lehetővé tevő vágásnak és az archív felvételek dokumentálásának, amelyek a Bán József illetve Rostás Emília nevéhez fűződnek, ez utóbbi pedig nem véletlenül kapott a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének múlt hét végi szovátai szakmai konferenciáján életműdíjat. „ Ha egyetlen szóban kellenne jellemeznem Rostás Emília munkásságát – mondotta laudációjában Mosoni Emőke, a Magyar Adás főszerkesztője – akkor azt mondanám: értékmentés.” És tegyem hozzá: emlékmentés. Hiszen szívszorító volt látni-hallanni ma már nem élő táboralapítók és tábor résztvevők arcait-gondolatait, munkáját, akik talán akkor nem is gondolták, hogy kitörölhetetlenül beírják nevüket az erdélyi művelődéstörténetbe.
De visszatérve a konferenciára, néhány roppant érdekes tanulmány is elhangzott, közöttük Marczin István budapesti művészetszociológusnak az a dolgozata, amely a kárpátmedencei művésztelepek empirikus kutatásának az eredményeit dolgozta fel és amelynek igen értékes része volt az a javaslattár, amelyben vázolta, milyen utat követhetnek az egyre nagyobb számban gyarapodó alkotótáborok és művésztelepek, hogy tevékenységük nagyobb mértékben illeszkedjen be a helyi közösségek életébe és a művészeti értékek országos valamint nemzetközi cseréjébe.
A konferencia résztvevői szerdán Csíkszeredába utaztak, ahol a Csíki Székely Múzeumban két kiállítás is megnyílt. Amolyan bemelegítőként, a művésznemzedékek közötti kapcsolattartás jegyében, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem végzős hallgatói hozták el diplomamunkáikat, amelyek a márkaépítéstől az animációig a ma már digitális műfajok számos területét felölelték, majd itt nyitotta meg kapuit egy átfogó kiállítással a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé, amelyre a világ hetven országából, közel száz képzőművész több mint kettőezer munkáját küldte be. A kiállítás még nyitvatart több héten át, de addig is érdemes már ma este Sepsiszentgyörgyre figyelni. 18 órától ugyanis az Erdélyi Művészeti Központban is kiállítást nyitnak és átadják a Biennálé díjait. www.gbiennal.ro. Ez az a honlap, amelyen sok-sok részletet megtudni a grafikai seregszemléről.
Azt hiszem, nem tévedek, ha így fogalmazok: a képzőművészet napjait éljük ebben az időszakban a Székelyföldön.