Nyelvi rovatunk mai részének a főszereplője a szív, amelynek minden év szeptemberének utolsó vasárnapján van a világnapja; idén e jeles nap 29-ére esik. Természetesen a szív világnapja megnevezés mindkét szava kisbetűvel kezdődik, ugyanúgy, mint a többi ünnep, jeles évforduló neve.

A kezdeményező, vagyis a Szív Világszövetség főként a szívbetegségek megelőzésére hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy minden ezzel kapcsolatos lépésünket az egészség javításának szándéka vezérelje. Többek között az egészségtudatos táplálkozás és a helyes életmód kialakításával kerülhetünk közelebb a célhoz. Mielőtt bárki azt hinné, hogy egészségügyi rovatot hallgat, gyorsan megjegyzem, hogy maradok a megszokott témakörnél.

Nem tudom, hogy hányan figyeltek fel rá, de bárhogy is ragozzuk a szív szót, mindig hosszú í betűvel írjuk. Például abban a mondatban, hogy fáj a szíve valakiért. De akkor is, amikor azt mondjuk, hogy belopja magát valakinek a szívébe. További példák… Elnyeri valakinek a szívét. Ami a szívén, az a száján, vagyis őszinte, szókimondó. A szívére vesz valamit, azaz valami nagy bánatot, gondot okoz neki.

Ugyancsak hosszú í betűvel írjuk többek között a szívbeteg, szívbillentyű, szívdobbanás, szívélyes, szívesség, szívfájdalom, szívhang, szívizom, szívmelengetés szavakat. Sőt a sokat hangoztatott szív küldi szívnek szívesen mondatban is kizárólag a hosszú í betűs változat az elfogadott. Felvetődhet a kérdés, hogy mégis mi a helyzet a légy szíves kéréssel, amelynek a helyesírása sokaknak okoz gondot. Bár számtalanszor láttam az egybeírt változatot, kizárólag különírva helyes, a szíves pedig hosszú í betűvel íródik.

Egyébként 29-én, vasárnap egész napos fesztivált szerveznek Budapesten, pontosabban a Városligetben és a Néprajzi Múzeumban. Az immár hagyományossá vált Szívünk napja programjai között mindenki talál majd kedvére valót, ugyanis lesz ingyenes szűrővizsgálat, orvosi tanácsadás, ráadásul sportfoglalkozások, koncertek, játékok és kvízek, gyerekfoglalkozások és sok-sok érdekesség várja majd az érdeklődőket. Ma szerettem volna beszélni a magyar népmese napjáról is, amelyet 2005 óta, minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartanak, azonban csak arra jut időm, hogy beharangozzam mint a következő rész témáját – jövő héten tehát a népmesék kerülnek előtérbe.