A négyfalusi Szent Mihály Napokon mutatták be kilenc szerző, több riportalany és számos érdeklődő előtt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb riportkönyvét, amely a hétfalusi csángókról, a Barcaságról szól. Szerzők és riportalanyok egyaránt jelezték, hogy telitalálat a cím: Erdély nem ér véget a Feketeügynél, amely jelzi, hogy sokak, a tömbben élők számára ismeretlen vidékeken is élnek magyarok, akik értékeket őriznek, értékeket teremtenek. Ezeknek a magyarok lakta régióknak a bemutatására vállalkozott a MÚRE, amikor a kilencvenes években útjára indította az Erdély felfedezése sorozatot.
Elővettem az Erdély felfedezése címet viselő sorozat első kötetét a polcról, amelynek előszavában 1998-ban a következőket írtam: „Gyerekkoromban nagyapámtól tanultam meg, hogy nem térkép e táj. A Nagykőhavasnak s a Királykőnek, a Kelemen havasoknak és a Hargitának köszönhetem, hogy valahol otthon vagyok a világban. Aztán a későbbi években értettem meg, hogy Erdély nem az a Tündérkert, amely dédnagyanyám legendáiból, tanáraim történelmi példázataiból elősejlett. De nem is Magyarország régiségboltja, ahová ódonságot: tárgyainkat, szavainkat, balladáinkat begyűjteni jár az anyarországi szellemirégiség-kereskedő. Még csak nem is az a konzervatív, konokul kitartó közösség, amelynek az itthoni újságírók íróasztalaik mellől látják és láttatják. Erdély ma titokzatos, ismeretlen föld, szellemi tartomány. Fölöttébb szükséges ezért a jelent feltárnunk. Ez az újságíró feladata.”
Ma elégedetten tekintek vissza az elmúlt 25 évre. Tucatnyi riportkötet született a MÚRE gondozásában, kollégáim, utódaim a szervezet élén úgy találták Erdély jelene felfedezésre vár. Sőt, ragadós lett a példa: tíz évvel ezelőtt jelent meg a Szigetlét, Vajdaság felfedezésének első lenyomata, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének riporttábora nyomán, amelyet Tóth Lívia bevallása szerint az erdélyi újságíró kollégák ötletét kölcsönözve, annak mintájára szerveztek meg. Nemrég Kisorosziban tartották vajdasági, erdélyi és felvidéki újságírók részvételével a hatodik riporttábort és mutatták be a Vajdaság felfedezése sorozat ötödik kötetét.
Négyfaluban az Erdély nem ér véget a Feketeügynél című riportkönyv bemutatóján Szűcs László, a MÚRE elnöke, a kötet szerkesztője elmondta: a riportkönyv nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is íródott. A 16 szerző nemcsak hogy rögzíti, mi az, ami érdeklődésre számít ma a Barcaságon, hanem a jövő krónikásának is kínál mikrotörténeti fogódzót, hogy megismerje majd: kik és hogyan éltek Négyfaluban, Háromfaluban és a Barcaságon, kik azok, akik tovább örökítették, gazdagították annak évszázados kultúráját.
Sarány István írásának befejező gondolatát idézem konklúzióként:„a többszörös kisebbségben élő barcasági csángóktól csak tanulni lehet. Kisebbségben voltak, vannak magyarként a szász, majd a román tengerben, kisebbségben vannak evangélikusként a magyar történelmi felekezetek között, magyar evangélikusként a szász evangélikusokhoz viszonyítva voltak kisebbségben, kistelepülés lakóiként pedig a nagyváros árnyékában éltek. És túléltek. Ezt kellene megtanuljuk tőlük, mert önámító székelyföldi többségünk csak látszólagos, viszonylagos…”
Az újságírók ma is járják Erdélyt, hogy felfedezzék. A munkájuk eredményét rögzítő kötetek felfedezése sajnos, kemény dió a könyvszeretők számára. Érdemes viszont keresni ezeket.